Románia-kupa: Tamás Attila mesterhármasával nyert az MSE a Gaz Metan ellen
2017-05-07 15:19:53
Nagyon korán vezetést szerzett a Gaz Metan, amikor a játékvezető az 1. percben szabálytalannak látta Tamás Róbert igyekezetét, hogy megakadályozza ellenfelét a gólszerzésben
Tamás Attila harmadik gólját ünnepli. Fotó: MSE közösségi oldala, Tóth Csaba
Nagyon korán vezetést szerzett a Gaz Metan, amikor a játékvezető az 1. percben szabálytalannak látta Tamás Róbert igyekezetét, hogy megakadályozza ellenfelét a gólszerzésben. A „régi motoros”, az 1. ligás ASA-nál erőnléti felelősként foglalkoztatott Darius Miclea hiba nélkül belőtte, így a mérkőzés gyakorlatilag 0-1-es állásról kezdődött.
Bár a kupameccseket azok között emlegetik, ahol a legjobb mielőbb kiesni, hiszen a kiscsapatok számára semmilyen finalitása nincs a sorozatnak (legfeljebb a megyei kupaserleg elhódítása, utána előbb vagy utóbb mindenki elvérzik a nagyobb kaliberű ellenfelekkel szembeni összecsapásokon), a marosvásárhelyi rangadón mindkét együttes egyértelműen jelét adta, hogy nem így gondolja, és kifejezetten a továbbjutásért csatázott – olykor a szó szoros értelmében is. Helyzetek mindkét oldalon akadtak szép számmal, gólt pedig elsőként az MSE szerzett, a felek így döntetlen állásnál vonultak szünetre.
A második félidőben hajszálra az elsőhöz hasonlóan peregtek az események, annyi különbséggel, hogy ezúttal a házigazdák vették be nagyon hamar ellenfelük kapuját, riválisuk pedig tíz perc múltán újra egyenlített. A meccs kiegyenlített, jó iramú maradt a végéig, és amikor sokan már a hosszabbításra gondoltak, egy gyors kontra végén Tamás Róbert remekül tálalt a jobb szélről a kapu előtt egyedül hagyott Tamás Attila elé, aki megszerezte csapata győztes gólját, és ezzel mesterhármast ért el.
Jegyzőkönyv
Labdarúgó Románia-kupa, 5. forduló: Marosvásárhelyi MSE – Marosvásárhelyi Gaz Metan 3-2 (1-1)
Marosvásárhely, Sziget utcai műfüves pálya. Vezette: Papp Csaba – Ioan Orosfoian, Teodor Raţiu (mind Marosludas). Ellenőr: Szántó Lóránt (Marosvásárhely).
Gólszerzők: Tamás Attila (14., 47., 90+2.), illetve Miclea Darius (2. – büntetőből), Sambudean Călin (55.).
Sárga lap: Tamás Róbert (2.), Tamás Attila (90+3.).
MSE: Kristály Hunor – Balázs Szabolcs, Mihály Zoltán, Balázs Attila, Kádár Barna, Iernuţan Cristian, Moldován Tamás, Kanyaró Péter (12. Kaffai György, 74. Hajdó Roland), Tamás Róbert, Tamás Attila, Szilágyi Arnold (59. Dudás Levente). Edző: Fehér Csaba.
Negyedik alkalommal rendezi meg a Maros megyei labdarúgó-egyesület (AJF) a Székely kupáért kiírt, egyenes kieséses sorozatot. Korlátozások nélkül bármelyik csapat benevezhetett a rendezvényre, amelynek első fordulóját szerdán és csütörtökön rendezik a következő program szerint: ma 18 órától: Galambod – Szászrégeni-Gernyeszegi Sporting, Harasztkerék – Bátos, Mezőzáh – Magyarsáros; 19.30 órától: Marosvásárhelyi MSE – Marosvásárhelyi Sportlíceum nagyifjúsági csapata (Sziget utcai műfüves pálya); csütörtökön 18 órától: Jedd – Marosvásárhelyi ASA nagyifjúsági csapata. A Szászrégeni ISK Lucian Blaga Szakközépiskola nagyifjúsági csapata játék nélkül kvalifikál.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató