Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-05-06 15:00:00
A VII. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt tartották május első napjaiban Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum szervezésében. A verseny nyelve ezúttal a matematika, ez a „határokon és nemzeteken átívelő közös kincs” volt, a rendezvény pedig egy különleges találkozás – „a tudás, a kíváncsiság, és az alkotás közös ünnepe” – hangzott el a műsort vezető Forgó Erika tanárnő köszöntőjében a Kultúrpalota hangversenytermében tartott nyitóünnepségen.
A tartalmas, szórakoztató, a város és a megye természeti és kulturális értékeit, a Bolyai iskolában folyó gazdag tevékenységet bemutató ünnepség résztvevőit Hajdú Zoltán, a vendéglátó iskola igazgatója üdvözölte. Köszöntötte a meghívott vendégeket, és gratulált a diákoknak, hiszen abban az országban, ahonnan érkeztek, ők már a legjobbaknak bizonyultak, és feltehetően ismerik a világhírű marosvásárhelyi matematikusok, Bolyai János és Bolyai Farkas nevét is. A továbbiakban történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, amelyről korábban Mátéfi István matematikatanár érdeklődésünkre elmondta: 2019 óta az általános iskolásoknak nem tartottak nemzetközi versenyt. Három évvel ezelőtt Miskolc matematikus polgármestere, Veress Pál megmentette a középiskolások vetélkedőjét, tavaly Nagyvárad folytatta a hagyományt, az idén Békéscsaba. A kisebbeknek az utóbbi öt évben nem volt, aki megszervezze, és végül a Bolyai iskola vezetőségével sikerült összefogni. Ellenkező esetben a versenynaptárból ezt a nemzetközi versenyt törölték volna, aminek a magyar gyermekek lettek volna a vesztesei. Ezért öröm a vendéglátók számára, hogy sikerült. Kár, hogy a tartalmas megnyitóra nem érkezett meg minden csapat. Magyarországról 68 diák, tíz kísérő tanár és a régióvezető jelentkezett be, Felvidékről (Szlovákia) 23 diák öt kísérő tanárral, Délvidékről (Szerbia) 16 diák és négy kísérő tanár, Kárpátaljáról 15 diák és három tanár, itthonról összesen 40 diák, Maros megyéből kilencen, a Bolyai iskolából négyen. Romániában a verseny törvényes keretének megfelelően az oktatási minisztérium 12 diákot támogat, a fennmaradt 28 diák meghívásos alapon vesz részt. A hivatalosan támogatott diákok győzelem esetén kiválósági ösztöndíjban és más támogatásban részesülnek – tájékoztatott Mátéfi István matematikatanár.
– Ennek a versenynek van tétje, ezért köszönet illeti a román Oktatási és Kutatási Minisztériumot a támogatásért, továbbá a magyar kormányt, Marosvásárhely önkormányzatát, a Maros Megyei Tanácsot és a többi szponzort, akiknek gyakran hangzott el a köszönet és a taps.
„A matematika a tudományok, az innováció és az elemző gondolkodás alapja… Egy olyan nevelés, amely irányt mutat a tudományos ismeretek és információk felé, miközben olyan gondolkodási eszközöket kínál, amelyek elősegítik a tudás elmélyítését és a személyes fejlődést” – hangzott el a Maros Megyei Tanfelügyelőség részéről Paula-Maria Dărăban főtanfelügyelő asszony köszöntőjében.
Balogh Attila Márton konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusáról azt hangsúlyozta, hogy a matematika „egy nyelv, amely összeköt minket, segít a világ megértésében, és olyan kreatív gondolkodásra ösztönöz, amely minden területen hasznos lehet”. Beszélt a helyszín fontosságáról, amely a két Bolyai egykori alma matere volt. „Örökségük ma is irányt mutat a tudomány és a gondolkodás szabadsága felé, kitartó munkájuk és újító szellemük hatalmas felfedezésekhez vezetett, amelyek nemzedékeket inspirálnak” – kívánt sikeres versenyzést a diákoknak.
A versenyt üdvözölte Dumitriţa Gliga, a Képviselőház tanügyi bizottságának elnöke és dr. Vass Levente Maros megyei parlamenti képviselő.
A versenyt dr. Dávid László egyetemi tanár, a központi bizottság elnöke nyitotta meg. Beszédében köszönetet mondott Mátéfi István matematikatanárnak, akinek a kitartása nélkül ez a verseny nem jöhetett volna létre. Többek között kitért a mesterséges intelligencia szerepére, ami óriási fejlődést jelentett a matematikában és az élet minden területén. A számítástechnika fejlődése minden 18 hónapban megduplázza a lehetőségeinket, a mesterséges intelligenciánál ezt meg kell szorozni tízzel, lehetséges, hogy hússzal is, további fejlődéséhez pedig a fiatal matematikusok nemzedéke is hozzájárulhat.
Fodor József, a verseny ügyvezető elnöke azt kívánta a versenyzőknek, hogy ez a tudományos megmérettetés olyan közösségi alkalom is legyen, amely összeköti a Kárpát-medence különböző régióiban élő magyar diákokat, és a barátkozáson túl az összetartozás érzését erősíti bennük. Beszédében a verseny alapítóját, a megnyitón jelen lévő dr. Bencze Mihályt tanárt idézte: „A Kárpát-medence vigyázó szeme tekint rá a vidékre, és figyeli az ifjú magyar tehetségeket”.
Dr. Farkas Csaba egyetemi tanár, a központi bizottság alelnöke a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nevében köszöntötte a vetélkedő részvevőit. Ismertette, hogy olyan feladatsort állítottak össze, amelyben mindenki megtalálja a maga sikerélményét és kihívását. Reményét fejezte ki, hogy a feladatsor május 4-én méltó emléket állít Bolyai Farkas székfoglaló beszédének. Hozzátette: „hogy a résztvevők megtapasztalják azt a különös érzést, amikor egy probléma mögötti struktúra feltárul, a gondolatok rendszerré rendeződnek, és a megoldás logikája tisztán kirajzolódik” előttük. Ehhez kívánt „éles elmét, nyugodt szívet, sikeres versenyzést, inspiráló pillanatokat és azt az örömöt, amit csak a matematika adhat, amikor egy bonyolult képlet kitisztul, egy elegáns megoldás felragyog – és mindez életre szóló élménnyé válik itt, a Bolyaiak városában”.
A nyitóünnepségen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum zenekörének tagjai énekeltek, 8., 9. és 10. osztályos diákok Székely János Bolyai hagyatéka című szonettkoszorújából adtak elő hat szonettet, az iskola néptánccsoportja ezúttal is mezőségi táncokkal aratott sikert.
Végül a műsorvezető a szervezők nevében mindenkinek inspiráló gondolatokat, éles elmét és tartalmas ittlétet kívánt.
A vasárnapi záróünnepséget művészeti iskolás diáklányok fuvolajátéka nyitotta meg, majd dr. Farkas Csaba egyetemi tanár értékelte a versenyt. A sikeres rendezvényt követően örömmel nyugtázta a sok fiatal matematikust a teremben, és bízik abban, hogy mindenki megtalálta a kihívást jelentő feladatát a feladatsorokban. Ezeket a bizottság úgy igyekezett összeállítani, hogy mindenki találjon kedvére valót. Nagyon sok jó megoldás született, és külön érdekesség, hogy olyanok is, amilyenekre a javítóbizottság tagjai nem gondoltak. „A tudomány nem türelem dolga, hanem szent megszállottság”– idézte Bolyai Jánost – majd hozzátette, hogy a matematikára ez különösen igaz. A felkészítő tanárok munkáját értékelve, hasonlóan lelkes tanítványokat kívánt abban a reményben, hogy a következő fordulókon is találkoznak. Hálásan szólt a szervezők odaadó munkájáról, mindazok háttérmunkájáról, akik nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre. Majd arra kérte a versenyzőket, hogy ne az elért pontszámból, hanem az egész útból építkezzenek.
Fotók: Kovács-Horváth Tamás és Kádár Botond
A szponzoroknak járó tapsot követően a kétféle díjak átadása következett. Az Oktatási és Kutatási Minisztérium díjait azok a diákok vehették át, akik a legjobbak Délvidék, Felvidék, Kárpátalja, Magyarország összes, illetve Erdély azon diákjai közül, akik a romániai országos versenyen első, második, illetve harmadik helyezést értek el.
A 2. kategóriában a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny díjait az össze régió minden diákja közül a legjobbak kapják. A nyerteseknek a jelen lévő hivatalosságok adták át a díjakat.
A műsorvezető külön köszönetet mondott dr. Bencze Mihály nyugalmazott matematikatanárnak, a verseny megálmodójának és elindítójának. Színpadra szólították a versenyfeladatokat összeállító központi bizottság tagjait, majd a diákok kárpátaljai, felvidéki délvidéki kísérőit, majd a verseny szervezőbizottságának tagjait, Hajdú Zoltánt, a Bolyai líceum igazgatóját, Jakab Irma Tünde igazgatóhelyettest és a szervezésben részt vevő 21 tanárt.
Elhangzott a verseny története, majd a stafétabotot a magyarországi régiófelelősnek, Csordás Mihály tanárnak adták át.
A minisztériumi díjakkal be kellett illeszkedni a megszabott keretbe, a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny (NMMV) elbírálói sokkal bőkezűbbek voltak az arany-, ezüst- és bronzérmek odaítélésekor.
Az V. osztályosok körében 17 diák kapott díjat és dicséretet. Az első díjat és az aranyérmet a hajdúdorogi Verdes Mihály Sándor nyerte, Simon Bence, az Erdőcsinádi Általános Iskola tanulója II. díjat és ezüstérmet kapott, Vajda Balázs a Bolyai Farkas líceumból dicséretet és bronzérmet vehetett át.
A VI. osztályosok kategóriájában Nemes Nimród, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja csoportjában a legjobb eredménnyel első díjat és aranyérmet nyert, mögötte szintén első díjat és aranyérmet kapott Balázs Erik. A szintén bolyais Kusztos Ede Bence második díjat és aranyérmet érdemelt. Sárossy Anna, a Dr. Bernády György Általános Iskola diákja második díjat és ezüstérmet kapott.
A hetedik osztályosok között öt magyarországi és három erdélyi iskola diákjai jeleskedtek.
A nyolcadikos diákok körében a legtöbb pontot szerző (46) Kurkó Vivien, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola diáklánya első díjat és aranyérmet vehetett át.
A nyertesek között van Domokos András, a Mezőpaniti Általános Iskola diákja bronzéremmel és dicsérettel. A hosszú és kicsi bonyolult listák a verseny honlapján megtalálhatók.
A szervezőkkel együtt gratulálunk a nyerteseknek, a szervezőknek és a támogatóknak, akik jó ügyet szponzoráltak, és megérdemelték a tapsot.