Rókák és tyúkok az Ariel színpadán

Akciódús gengsztermese a countryvilágból

Rókamaffia és a zsarnoksággal szembeszálló, tiszta lelkű rókafi, egy reménytelenné váló szerelem és egy baromfiudvarnyi tyúk, amelyek közösségével az igazság lompos farkú harcosa akár szövetségre is léphet – kulcsszavakban talán így lehetne körvonalazni a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház legújabb mesejátékának világát. Az előadásról az április 30-i premier előtt Halasi Dániel rendezővel, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetőjével és Fosztó András koreográfussal beszélgettünk.

– Mi volt előbb: a tyúk vagy a róka? Akarom mondani: a felkérés az Ariel színház részéről egy ilyen történet színpadra állítására vagy maga a történet?

Halasi Dániel: Egyértelműen a felkérés. Ez még Gabitól (sz. m. Gavril Cadariu, 2024. május 1-jén elhunyt bábszínház-igazgató) indult. Kilenc évvel ezelőtt már volt egy közös munkánk a marosvásárhelyi társulattal, a Tűzmadár, és azóta szinte évente, kétévente beszéltünk vele arról, hogy de jó lenne, ha visszatérnénk valamilyen eredeti, könnyed mesejátékkal. A konkrét történeten viszont tavaly ilyenkor kezdtünk el gondolkozni. 

– A mesejáték szövegét Szabó Attila írta. Vele hogyan alakult a közös munka? 

H. D.: A rókalét és a gengszterség motívuma jó ideje foglalkoztatott, erre kellett felépíteni a cselekményt, illetve a szöveget. Volt korábban egy közös munkánk a zalaegerszegi Griff Bábszínházban, a Csoda és Kósza, amelynek szövegét Attila Czigány Zoltán regénye alapján írta bábszínpadra. Ennek a mesejátéknak is volt egy gengszterhangulata, és azóta is fel-felidézzük, mert nagyon jól sült el, nagyon szerettük. A rókavári gengszterekhez hasonlóan az az előadás is szkeccsekre épült, valamilyen módon ez motivált bennünket. Persze a Roald Dahl regénye alapján készült A fantasztikus Róka úr is bejött mint kiindulópont, de az egy nagyon szövevényes, burjánzó mese, rengeteg szereplővel. Miután eldöntöttük, hogy ez az új bábjáték egy teljesen új, saját alkotás legyen, tehát nem adaptáció, Attilával közösen elkezdtünk gondolkozni a történet vezetésén. Ekkor már a báb-, díszlet- és jelmeztervezők – Tóth Andrea, Tóth Eszter és Kiss Attila Etele – is bekapcsolódtak az alkotói folyamatba. Az pedig teljesen kézenfekvő volt, hogy Andrással együtt jövünk vissza Vásárhelyre.

– A Tűzmadár is a közös munkátokból született. Mikorra nyúlik vissza tulajdonképpen a kettőtök együttműködése?

H. D.: Éppen a tegnap próbáltuk ezt felidézni. Legelőször 2001-ben dolgoztunk együtt, akkor én még színészként szerepeltem egy előadásban, aminek András volt a koreográfusa. Ezután egy hosszú szünet következett, majd 2014-ben újra lett egy közös munkánk, A dzsungel könyve, aminek ősbemutatójára az egri Harlekin Bábszínházban került sor. Ezután Andrisnak is a bábszínház felé tolódott el az élete, nekem meg egy olyan koreográfus alkotótársra volt szükségem, aki a bábok nyelvén is ért, amellett, hogy a szükséges lépésanyagot jól ismeri. Így fejlődött tovább ez a baráti és munkakapcsolat. Szabó Attilára visszatérve, ő is nagyszerűen ért a gyerekek nyelvén, és nagyon könnyű a szövegeivel dolgozni, mert frappánsak és pontosak. 

– Vannak-e olyan jellemzői az új mesejátéknak, amelyek a Tűzmadárban is megtalálhatóak? 

F. A.: – Egy beszélgetésben felmerült, hogy vannak-e bizonyos stigmák, amiket Dani használ. Mondta, hogy nincsenek, de aztán tetten értük magunkat, hogy például mindkét szóban forgó előadásban ugyanúgy fontos szerep jut a maszkos játéknak, az élő színészi mozgásnak, a bunraku báboknak, illetve a térelemek, díszletek mozgatásának és az ebből fakadó új terek, hangulatok, érzelmek átadásának. Ebben egyébként az Ariel társulata tökéletes partner, a színészek ugyanis a térről is úgy gondolkodnak, mint egy animációs lehetőségről. 

„Olyan, mint egy békesziget”

– Meséljetek kicsit a próbafolyamatról.

H. D.: Nagyon jó volt és nagyon rövid, egy szűk hónap. Mindig jó itt lenni, kicsit olyan is ez a hely számunkra, mint egy békesziget. Az ittlétünk teljesen stresszmentes, nagyon jól lehet ebben a közösségben alkotni, dolgozni, gondolkozni. Mintha el sem telt volna az a kilenc év a legutóbbi itteni munkánk óta.

F. A.: Fel kell venni a tempót, fel kell mérni, hogy mi mennyi időbe telik, és ha ez megvan, valóban nagyon könnyen megy minden. 

– Változott-e bármilyen módon a cselekmény a próba alatt a színészek ötletei alapján?

H. D.: Nem mondhatnám. 

F. A.: Már egy eléggé „lekottázott” történet volt a fejünkben…

H. D.: …és nagyon adták magukat a kész bábok. A karakterek megformálása persze a bábszínészek feladata volt. A szereposztást illetően sokat segített a kilenc évvel ezelőtti tapasztalat, így már a történet megírása közben a társulati tagokban lehetett gondolkozni, rájuk szabni az egyes figurákat. A tyúkudvar firkászát, Bökte Bögyét alakító Gönczy Katika például úgy lett a narrátorunk, hogy már a Tűzmadárban is nagyon jó volt vele ez a munkafolyamat. Az is egyértelmű volt, hogy Szabi Dani lesz a főszereplő, Gáll Ágika pedig a naiva, aki a komikát is zseniálisan alakítja. 

– Beszéljünk kicsit magáról a cselekményről is.

H. D.: Két rókacsapat háborúskodik egymással, a főhősünk, Bendegúz pedig nem ért egyet a folyamatos acsarkodással, hatalomszerzésért vívott küzdelemmel, ennél ő sokkal tisztább lelkületű fiú, már-már filozófus. Így aztán kitaszíttatik a rókák közösségéből, és ezáltal a szerelme is veszélybe kerül. Egy tyúkudvarban talál menedéket, és az ő segédletével a tyúkok győzedelmeskedni tudnak a rókák fölött. A történet, amelynek természetesen happy end a vége, erőteljesen szól egy barátság alakulásáról, illetve az azonos értékek mentén való gondolkodásról.

– Említettétek, hogy az előadásban nagy hangsúlyt kap az   élő színészes, maszkos játék, valamint a bunraku típusú bábok használata. Milyen bábtechnikákra lehet még számítani?

H. D.: A tyúkok egyszerű zsákbábok. Ezzel az a cél, hogy nagyon könnyen lehessen velük bánni, illetve egy tömeget is tudjanak egyszerre képezni. A térelemek – például kukoricamező, sorompó, tyúkketrecek – mozgatása már-már animációs jelleget kap. 

F. A.: Ezek néha elhatároló elemek vagy csapdák. Az is egyfajta izgalmas feladat, hogy hogyan változnak a térelemek úgy, hogy funkcionáljanak is, és képileg is tetszetősek legyenek. 

A tánc mint hangulati elem

– A mesejáték zenéje a country műfajához tartozik. Mi adta ehhez az inspirációt?

H. D.: Úgy gondoltuk, hogy ez a fajta zene nagyon illik magához a gengsztervilághoz meg a rókákhoz is, és persze a tanyai élethez. A tyúkok játékát a népzene, a csujogató kíséri. A mesejáték zenéjét Rozs Tamás szerezte, és Takács Dániellel közösen hangszerelte, a stúdiómunka is a kettejük érdeme. A gengszter-, illetve a rajzfilmes világhoz kapcsolódva a beatboxos Jammaltól kértünk segítséget a különböző hangeffektek megvalósításához.

– Mennyire tükrözi a country stílust a koreográfia?

F. A.: Mivel ez egy eléggé lábcentrikus táncforma, csoportban, vonalban szokták táncolni, a bábokkal ezt nehéz volt kivitelezni. Inkább a rókamaszkos szereplőknél tud ez megjelenni, egy-egy alaplépést idézünk fel velük. Ilyenkor sosem az a cél, hogy nagyon sok lépést tegyünk bele a koreográfiába, ehelyett arra összpontosítunk, hogy egy adott helyzeten belül milyen lépés, illetve magatartás segíti meg ezt a táncot. Ezek sosem önálló betétek, hanem a cselekményt valamilyen szinten továbbvivő mozgások, hangulati elemek. A rókák egyik csatájának például a country zene az egyik eleme. Ami a tyúkok csujogatósát illeti, gyakorlatilag mint butykosok jelennek meg, sokszor vállon, mintha vinnénk valamit, vagy fejen, mint egy üveges táncnál. 

– A rókavári gengsztereket a négy éven felüli gyerekeknek ajánljátok, de biztos vagyok benne, hogy a felnőttek is megtalálják benne a maguk élményét. Mit adhat leginkább nekik ez a mesejáték?

F. A.: Sok nyelvi humort. A két rivális banda és az elnyomott, szűkölködő réteg története ugyanakkor gondolati szinten is megmozgathatja a felnőtt nézőket. A gyerekeket pedig főként a sok akció kötheti le, illetve ugyanez a mondanivaló, csak persze leegyszerűsítve.