A múlt század húszas-harmincas éveiben a lapokban pályázatot hirdettek, hogy a közforgalomban levő idegen szavakra magyar megfelelőt keressenek.
Újságbóklászásaim közben akadtam erre a kis nyelvelésre. Azt korábbról is tudtam, hogy a múlt század húszas-harmincas éveiben a lapokban pályázatot hirdettek, hogy a közforgalomban levő idegen szavakra magyar megfelelőt keressenek és küldjenek be az olvasók: érvényesüljön a közemberi bölcsesség és találékonyság, avagy a nép szóalkotó, nyelvformáló tehetsége legyen tetten érhető. Ehhez képest inkább az újságolvasó, a jobb vagy silányabb nyelvérzékkel felszerelt értelmiségiek magyarítói buzgalma tobzódott. A mintegy 200 újított sportnyelvi kifejezés zöme így született. S ebben is élen járt a foci. Vajon ennek tudható be a magyar foci valamikori hat-hármas sikere is többek között?
A Székely Napló Marosvásárhelyen megjelenő napilap (hetente háromszori kiadás) 1926. évi egyik számában találtam azt a beszámolót, melyet a szerkesztők a Pesti Hírlapból ollóztak át mint közérdekű közleményt. Magyarra kellett átönteni az alábbi tíz kifejezést: sztrájk, garde des dames, expedíció, fantasztikus, optimizmus, pesszimizmus, reklám, incidens, inkognitó, laikus és szenzáció ismerős jövevényeket. Ma meglepődünk néhány szó idegen eredetén, talán bele sem gondolunk abba, hogy a külföld szóhasználatából szűrődött be nyelvünkbe. Mások idegenszerűsége annyira nyilvánvaló, hogy magyarosításuk szinte vállalkozóért kiált.
A pályázatra annak idején 1700 úr és hölgy küldött be javaslatot. Hét új szónak a bírálóbizottság zöldutat adott, három esetében egyetlen vállalkozó sem oldotta meg a feladványt. Be kellett érni az eredetivel (sztrájk, gardedám, szenzáció). A sztrájkra jobb híján munkabeszüntetéssel gondolunk. A szenzációra azóta sincs találóbb, a gardedámot elsodorta az élet.
Az expedíció győztese a raj szó lett. Még jónak ítélte a bírálóbizottság a kutatóút, búvárút kifejezést. De született olyan figyelemre méltó javaslat is, hogy csomaút, csomázás, Kőrösi Csoma Sándor nevéből eredeztetve.
A fantasztikus átváltozása fellegjáróvá vagy elképesztővé megnyerte a nyelvészek tetszését. Tűrhető, mondták, a képzeletes, a képzelettekergő, a mesefurcsa vagy a csodafurcsa kísérlet.
Az optimizmus-pesszimizmus testvérpár személyazonosságát azóta is használja az emelkedettebb próza derűlátás, borúlátás alakban. Az ítészek érdekesnek találták a bízvasejtés-balsejtés párost, aztán jöttek olyan javaslatok, hogy legyünk széplátók vagy rútlátók, jótlátás-rosszatlátás mellett, gyászpengetők, sőt kuvikoskodók.
A reklámra rengeteg ötlet támadt: kelletés, hírverés, hírharang, hírkürt, cégérezés, hírkelletés, hírcsóva, hírszórás, hírcserdítés (!), hírhűhó (!). Az első szót jelölték meg nyertesként. Hát... Ma azért se használják, ellenreklám (ellencsóva) okán bizonyára.
Az incidenshez ebben a menetben nem sikerült jó váltótársra lelni, ui. a zökkenőt, zökkenetet javasolták közhasználatra. Képzeljük el, hogyan hangzik: minap kínos incidens, akarjuk mondani zökkenet áldozata lett NN gépkocsivezető a vadiúj aszfalton. Eltörött a főtengelye.
Az inkognitó győztes változata a rangrejtve – ma igen választékosan hangzik. Más javaslat: magarejtve, álmezben, rejtőmezben, cselmentében leplezetten, álcázva, suttyomban. (Érdekes, ez az utóbbi három nyert végül is polgárjogot a mai magyarban.)
A laikus esetében laikusabbnál amatőrebb javaslatokat csiholt a lázas szókeresés. A sejdítő, sejtős, konyitonc, szakvak vagy a külfentes megmosolyogtat. De a pálmát mégis a szakmafla, szakcsacsi viszi el.
