2025. december 23., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Liliomfi – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat (Próbafotó: Bereczky Sándor)



A Liliomfi a Nemzeti Színházban

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata december 29-én, hétfőn 19 órakor játssza először Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát a színház Nagytermében, Keresztes Attila rendezésében. Az előbemutató utáni premierre december 30-án, kedden 19 órakor kerül sor. Ezt követően január 3-án, szombaton, 4-én, vasárnap és 5-én, hétfőn 19 órától látható újra a vígjáték a Nemzeti Színházban. Az előbemutatóra és a bemutatóra minden hely elkelt.


Filmes este a Spectrum Színházban

December 28-án, vasárnap 17 órától a Jankovics Marcell rendezte Ének a csodaszarvasról című 2002-es film látható a marosvásárhelyi Spectrum Színházban. Az alkotás négy fejezetben mutatja be őseink útját: a csodaszarvas legendáját, Hunor és Magor történetét, Álmos születését, valamint a honfoglalástól Géza fejedelem uralkodásáig tartó időszakot.  Jegyek a színház pénztárában hétköznapokon 9 és 13 óra között kaphatók, online jegyfoglalás a Visit Maros honlapján.


Rendkívüli újévi hangverseny

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia rendkívüli újévi hangversenyére várják a klasszikus zene kedvelőit január 9-én, pénteken és 10-én, szombaton 19 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermébe. A filharmónia szimfonikus zenekarát Pablo Boggiano argentínai karmester vezényli. Műsoron: id. Johann Strauss, ifj. Johann Strauss, Josef Strauss és Eduard Strauss híres keringői, polkái, indulói.


Újévi koncert a 100 Tagú Cigányzenekarral

Január 5-én, hétfőn 19 órától fergeteges koncerttel köszöntheti a közönség az új évet Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában a 100 Tagú Cigányzenekar kíséretében. Többek között fellép: Maneszes Márton kolozsvári születésű énekes, a magyar nóta és a magyar operett kiváló előadója, Cristina Grigoraș jászvásári születésű szoprán énekesnő, a marosvásárhelyi születésű, a magyarországi művészeti életben jelen lévő Nemes Tibor színművész, énekes, valamint György Hunor-Dávid, a Gheorghe Dima Akadémia fiatal hegedűs tehetsége. Jegyek az eventbook.ro oldalon vásárolhatók.


Pászmák – Máthé Edit festészeti tárlata Szovátán

A szovátai Kusztos Endre Képzőművészeti Galériában megnyílt Máthé Edit Pászmák című festészeti kiállítása. A tárlat január 30-ig látogatható. Az ünnepi időszakra való tekintettel a nyitvatartásról előzetesen ajánlott érdeklődni a 0762-254-729-es telefonszámon.


Bordi András-emlékkiállítás

Szintén január 30-áig lehet megtekinteni a 120 éve született festőművész, Bordi András mintegy negyven festményéből nyílt kiállítást a marosvásárhelyi unitárius egyházközség Bolyai tér 13. szám alatti tanácstermében. 


Molnár Krisztina kiállítása a Bernády Házban

Egyéni tárlattal állt közönség elé a marosvásárhelyi festő és illusztrátor, Molnár Krisztina. A Bernády Házban Az emlékezés textúrája címmel megnyílt kiállítása azt a láthatatlan folyamatot próbálja megragadni, ahogy az élmények történetté, azok pedig saját belső világunk textúrájává válnak.


Fejezetek egy múzeum történetéből 

A Maros Megyei Múzeum szervezésében különleges kiállítás nyílt a Történeti és Régészeti Osztály várbeli épületében. A Fejezetek egy múzeum történetéből. Példák Marosvásárhelyről című kiállítás történeti dokumentumok és képek alapján készült rekonstrukciók segítségével vizsgálja a 19. és 20. század múzeumjainak nemzeti identitásformáló szerepét. A projekt hét tematikus és egy záró modult tartalmaz, amelyek mindegyike a város egy-egy fontosabb múzeumi gyűjteményének töredékeit idézi fel: megjelennek többek között a Székelyföldi Iparmúzeum, a Bernády-képtár és a római lelőhely régészeti kutatásai is. A kiállítás arra ösztönöz, hogy elgondolkodjunk a múzeumok, az emlékezet és az ideológia kapcsolatáról, és mérlegeljük, hogyan befolyásolják a kulturális intézmények a múlthoz való viszonyunkat. 


Contactus 2025 – festészeti szalon

A marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában megnyílt a festőművészek idei közös kiállítása. A Romániai Képzőművészek Szövetsége helyi fiókjának hagyományos rendezvénye ezúttal is a Contactus cím jegyében született munkákkal fogadja a közönséget. A 2025-ös szalon a korábbinál nagyobb érdeklődésre számíthat, ugyanis a Maros megyei alkotók mellett az ország több művészeti központjának képviselői is kiállították itt festményeiket. A tárlat január 14-én zárul.


Kiállítás Marosvásárhelyen és Szászrégenben

A Maros Megyei Képzőművészek Egyesülete a tagok két közös kiállítására várja a művészetkedvelőket. A marosvásárhelyi Mihai Eminescu Művelődési Központ előterében a Téli hangulatok című tárlatot lehet január 10-ig megtekinteni. A kiállítás partnere a Marosvásárhelyi Kulturális, Művészeti és Szabadidőközpont. A másik tárlat a szászrégeni Eugen Nicoară Művelődési Ház galériájában nyílt meg, itt közel kétszáz kis méretű festmény látható január 13-ig.


Aurel Ciupe-emlékkiállítás a Kultúrpalotában

A Maros Megyei Múzeum Képzőművészeti Osztálya, valamint a kolozsvári Quadro Galéria szervezésében Aurel Ciupe festőművész alkotásaiból nyílt emlékkiállítás a Kultúrpalotában. A tárlattal a szervezők a modern román művészet egyik kiemelkedő személyiségének 125. születési évfordulóját ünneplik.


Már a jövő sem a régi – fotókiállítás

Szász-Bányász Anna fotóiból nyílt kiállítás Már a jövő sem a régi címmel a marosvásárhelyi Bolyai Házban (Papiu Ilarian utca 19/2. szám).


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató