2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Utolsó simítások a Marosvásárhely–Nyárádtő autópálya-szakaszon

Az A3-as autópálya Marosvásárhely–Nyárádtő közötti szakaszának, valamint a bekötőút építésének a munkálataival továbbra is jól haladnak. Ezúttal kevesebb mint másfél év alatt sikerült kilenc kilométernyi gyorsforgalmi szakaszt megépíteni. A lőrincfalvi és kiscsergedi felüljárókat át is adták a járműforgalomnak. 

Az A3-as autópálya része az a 4,5 km-es szakasz, amely Nyárádtő és Marosvásárhely között épült, a négysávos bekötőút pedig, amely a Metro áruház melletti felhajtó révén kapcsolja össze a gyorsforgalmit, 4,7 km. Hosszas huzavona előzte meg azt a közbeszerzési versenytárgyalást, amelyre 12 ajánlat érkezett, ezek közül választotta ki az országos útügyi igazgatóság a Strabag építőcéget. Nem véletlen, hogy sokan adnak hangot reményüknek, hogy a Straco cég által el nem végzett Maroskece–Aranyosgyéres szakasz befejezésével is a Strabag vállalatot bízzák meg. A csomópont és bekötőút révén Marosvásárhely bekerül az épülő gyorsforgalmi úthálózat vérkeringésébe, ugyanakkor a tervek szerint a nyárádtői körforgalomnál megszűnne a zsúfoltság. Abban már csak reménykedni lehet, hogy a marosvásárhelyi Metro áruház előtti körforgalomnál nem alakulnak ki torlódások. Egyelőre az autópályával összekötő útszakasz nagy részét aszfalt borítja, a két megyei úti felüljárót – Ákosfalva felé a lőrincfalvit, Mikefalva felé a csergedit – már átadták a forgalomnak, többek között azért, hogy az alatta zajló helyreállítási, tereprendezési munkálatokat zavartalanul folytathassák. Nehézséget a közművezetékek áthelyezése, többek között a vegyi kombinát vezető tápkábelének az áthelyezése jelentett.

A bekötőút majdnem teljesen elkészült, helyenként a koptatórétegen még dolgoznak, valamint a vízelvezető árkok egyes szakaszain. Jelenleg a nem annyira látványos, de nélkülözhetetlen munkálatokat végzik – oldalstruktúrák kialakítása, a biztonsági korlátok, fényvisszaverő elemek felszerelése, jelzőtáblák kihelyezése, útburkolati jelek felfestése –, amelyek igencsak aprólékos munkák – tájékoztattak a szakemberek. A Nyárád folyó szabályozását, a medernek a tervek szerinti kibetonozását is folytatják. Az útépítés példaképének is tekinthető a Strabag cég az általa felvállalt és eddig teljesített feladatok, az útburkolatok, felüljárók minősége miatt, valamint az autópályát és a bekötőutat körülvevő övezet rendezése, a növényzet visszaállítása okán gyepszőnyeg kialakításával és csemeteültetéssel. 

Fotó: Nagy Tibor



Szakértelem, komolyság és pénz… 

A kivitelezési szerződést tavaly május végén írta alá az osztrák útépítő cég, a Strabag Kft. vezérigazgatója és az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNAIR) vezérigazgatója. A munkálatok megkezdését 2020. július 22-én írták alá, a kivitelezés időtartamát 18 hónapban jelölték meg, a szerződés értelmében az átadás határideje 2022. Összesen 9,2 km-t kellett megépíteni ahhoz, hogy már a megyeszékhelyről, a vegyi kombináttal szemben kialakított körforgalomból feljuthassanak a járművek az autópályára, illetve leszállhassanak, és a városi forgalomban folytassák útjukat. Első ízben 2014-ben írtak ki versenytárgyalást a beruházásra, amit 2015 februárjában egy három cégből álló konzorcium nyert meg, azonban 2016-ban a pénzhiányra hivatkozva a szerződés felbontását kérte. Azt követően, hogy újra meghirdették a pályázatot, halasztások és óvások sorozata következett. A kivitelező cégek lassan visszaléptek, a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság ezt követően bízta meg a Strabag vállalatot a munkával.

Az osztrák tulajdonban lévő Strabag útépítő vállalattal aláírt szerződés összértéke 1.823.730.674,94 lej a Brassó – Marosvásárhely – Kolozsvár – Nagyvárad épülő autópálya Marosvásárhely – Marosugra – Aranyosgyéres szakaszára. A beruházást vissza nem térítendő európai uniós forrásokból is finanszírozták. A CNAIR által megpályázott uniós támogatás 1.286.102.486 lej volt – tájékoztatott a Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság sajtóképviselője, Elekes Róbert. 

A Nyárádtő és Dózsa György község közötti, lőrincfalvi csomópont megépítésével remélhetőleg megszűnnek a nyárádtői körforgalomnál gyakran kialakuló forgalmi dugók, ugyanakkor a Nyárádtő–Ákosfalva 151D megyei úton közlekedő járművek is felszállhatnak az A3-as autópályára. Bár a forgalom csökkenésére a Nyárád menti települések lakói nem számíthatnak, Nyárádtő és Maroskeresztúr azonban a tervek szerint mentesül a sűrű járműforgalomtól.

Az új szakasz két csomópontot és összesen kilenc hidat, valamint felüljárót foglal magában, az övezetben található patakok és a Nyárád folyó miatt. Az építési munkálatok összköltsége 192 millió lej, a kivitelezési határidő 18 hónap volt, a jótállási idő kilenc év. Ennek az autópálya-szakasznak a munkálatai során három hidat és felüljárót kellett építeni a bekötőút, és hat hidat az autópálya számára. A meglévő országúthálózathoz való csatlakozást pedig két körforgalom kialakításával valósítja meg a vállalkozó, mindezt még ebben az évben átadják a járműforgalomnak.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató