2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Te milyen felvételiző vagy?

A felvi.ro portál 2020 májusában létesült, a koronavírus-járvány idején. A végzős középiskolásoknak ez már akkor nagy segítség volt, hiszen a vírushelyzetre való tekintettel nem járták körbe a településeket az egyetemeket ismertető karavánok, és arra sem volt lehetőség, hogy a diákok személyesen érdeklődjenek a már végzettektől vagy olyanoktól, akik éppen azon a szakon folytatják a tanulmányaikat, ahova ők is készülnek, de egyetemi oktatóktól vagy éppen osztálytársaktól sem tudtak személyesen tanácsot kérni. A portál indulásakor már volt egy felmérés, ami arra irányult, hogy hogyan választanak felsőoktatási intézményt a diákok. Akkor a főbb kérdések között ott volt az, hogy mennyire fontos számukra a magyar nyelv használata vagy az, hogy a lakóhelyüktől mekkora távolságra van az általuk kiválasztott felsőoktatási intézmény. Ebből a felmérésből már akkor kiderült, hogy nagyon fontos a magyar középiskolások számára, hogy anyanyelvükön tanulhassanak, de ha nagyon szeretnének egy bizonyos szakon tanulni, amely nem érhető el magyarul, akkor elmennek egy román vagy angol képzésre. Továbbá a 2020-as felmérésből az is kiderült, hogy a magyar középiskolások többsége itthon szeretne maradni. Egy nagyon fajsúlyos szempont az is, hogy honnan tájékozódnak az egyetemek kapcsán, ez pedig elsősorban az internet, illetve az ismerősök.

– Most ismét egy kutatást készít a felvi.ro. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen felvételizők a mostani középiskolások. A kérdőív első részében azt szeretnénk megtudni a szociodemográfiai adatok alapján, hogy az új platformok, mint például a TikTok vagy a Reddit, milyen befolyással vannak jelenleg az információszerzésre – illetve változott-e a 2020-as adatokhoz képest az információszerzés, ismertette a kutatás első témakörét drd. Lázár Beáta, a kutatás vezetője. Továbbá még idetartoznak azon szempontok – és ezek mértékének a feltárása is – amelyek képesek befolyásolni az egyetemválasztást. Utóbbiak tekintetében például a szülőkre vagy az ismerősökre kell gondolni – mondta drd. Lázár Beáta.

– A kutatás második része már valamivel játékosabban van megoldva, mivel 12 felvételi trendet szerettünk volna behozni ebbe a kérdőívbe, így megnézzük azt is, hogy mennyire fontos a mai generáció számára a fenntarthatóság, a mesterséges intelligencia vagy akár a társadalmi integráció – például az inkluzív oktatás vagy akár az online és a hibrid oktatás az esélyegyenlőség jegyében – sorolta a kutatás vezetője. Lázár Beáta arról is beszélt, hogy nem kizárt, hogy ezek a szavak még nagyon távolinak tűnnek egy középiskolás számára, de az eddigi mintegy 500 válaszból arra a következtetésre jutottak, hogy nagyon is fontosak ezek a szempontok a líceumba járó diákoknak.

A kérdőívet a felvi.ro/kerdoiv oldalon lehet kitölteni, de a felvi.ro weboldal első oldalán megtalálható az a gomb, ami egyből a kérdőívhez vezet, amit június 28-ig lehet kitölteni, ez csak az első hullám lesz. Azok között, akik a vakáció kezdetéig, azaz június 21-ig kitöltik a kérdőívet, VIBE Fesztiválra bérletet vagy VIBE ajándékcsomagot sorsolunk ki, ezzel is szeretnénk őket motiválni – mondta drd. Lázár Beáta.

Hozzávetőleg 15 perc alatt lehet kitölteni a kérdőívet, de az eddigi kitöltők válaszidejéből arra lehet következtetni, hogy 6-7 perc is elégséges. Maga a kérdéssor úgy épül fel, mint a sokak által jól ismert személyiségtesztek, tehát kérdések vannak, amelyekre négy válaszlehetőség van, a teljesen egyetértek-től az egyáltalán nem értek egyet-ig, tehát csak a kérdéseket kell figyelmesen elolvasni, mondta a kutatás vezetője.

– A kutatás a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Doktori Iskolájából indult. A kutatás eredménye szakirodalmi és kutatói szempontból hosszú távon is nagyon hasznosnak ígérkezik mind a tudomány, mind a gyakorlat számára – vélekedett drd. Lázár Beáta. – A mostani szakirodalom ebben a kérdésben Kelet-Európában elég szegényes, illetve az egyetemek is kevés figyelmet fordítanak a marketingre. A cél az, hogy az eredményeket összehasonlítsuk a nyugat-európai, az amerikai modellel, és megvizsgáljuk, hogy miben hasonlít, illetve hogyan lehetne felzárkóztatni az itthoni egyetemek kommunikációját és márkastratégiáját ezen egyetemek szintjére – mondta a kutatás vezetője. Ezt szem előtt tartva kijelenthető, hogy a kutatás egyik célja a felsőoktatási intézményeknek segít, a másik pedig a középiskolásoknak, akiknek a pályaorientációban nyújt segítséget.

– Az eredmények alapján szeretnénk az egyetemeknek egy menedzseri javaslatot összeállítani, százalékra lebontva, hogy melyik téma mennyire fontos a középiskolásoknak, és mit kellene jobban csinálni a beiskolázási marketing, vagyis a felvételikommunikáció folyamán – emelte ki drd. Lázár Beáta. A kutatás nem mellesleg elérhetővé tesz a középiskolásokról egy olyan szociodemográfiai képet, amely megmutatja, hogy jelenleg melyek azok a témák, amelyek érdeklődésre tartanak számot az egyetemválasztás szempontjából. Tisztában kell lenni azzal is, hogy globális szinten egyre több diák hagy ki egy évet – vagy többet – a középiskola után, mert úgy érzi, hogy még nem tudja biztosan, hogy milyen egyetemre akar menni, vagy nem érzi azt, hogy bármelyik egyetem is megszólítaná őt. Ilyenkor van, aki elmegy önkénteskedni, vagy elmegy dolgozni, de ennek lehet egy olyan következménye is, hogy ezek a fiatalok talán soha nem mennek el egyetemre, mert annyira megtetszik számukra a munka világa, mondta a kutatásvezető, hozzátéve, hogy azt szeretnék jobban megérteni, hogy a mostani középiskolásokat mi mozgatja, és hogyan tudná őket jobban megszólítani az egyetem.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató