Épített örökségünk

Honfoglalás kori várunk

Kézdiszentléleket a hagyomány szerint a besenyők alapították; Kézdivásárhelytől mintegy öt kilométerre északra, a Kászon-patak völgyében fekszik. A települést 1332-ben De Sancto Spiritu néven említik először. Mai templomának elődje egy 13. századi román stílusú templom lehetett, a helyére épült 1400 körül a mai istenháza, melyet a 15. század második felében átépítettek. 1773-ban újra átépítették, erődítései 18. századiak. A Perkő tetején álló vár már a honfoglaláskor is létezett, 1241-ben a tatárok lerombolták, utána újjáépítették, de a 15. században egy török ostrom elpusztította. Újra helyreállították, és véglegesen csak a 15. század végén pusztult el. A település a trianoni békeszerződésig és 1940–1944 között Háromszék vármegye Kézdi járásához tartozott. A falut a második világháborúban bombatámadás érte, melyben kétszáznyolcvanöt ház égett le.

A hely, ahol Szentlélek vára állott

Kézdivásárhelytől északra, Kézdiszentlélek szélén található egy kastélyrom, a rom felett pedig a 719 méter magas, kopasz Perkő- hegy tetején egy 13. századi eredetű, négykaréjos kis kápolna van. A hegy fennsíkján állott egykor Szentlélek vára. A szabálytalan alaprajzú, kelet-nyugati irányban hosszan elnyúló, ovális alakú vár északi és nyugati oldalát egy sánc, ezen belül pedig kettős fal védte körülbelül 25 méter hosszúságban. A Perkő meredek déli oldalánál a szinte függőleges sziklafal megfelelő védelmet biztosított neki.

A vár középső részén egy 60-65 méter kerületű domb van, melynek szélén alaktalan maradványok láthatók. Itt állhatott a vár öregtornya. Az öregtorony helyén egy román stílusú, vagy legalábbis azt utánzó, öttornyos, ötkúpú kápolna épült. Építési ideje ismeretlen. Reneszánsz ajtaján a latin nyelvű felirat dátuma – 1686. március 23. – a Kálnoky Sámuel általi átépítésre utal. 1948-ig búcsújáróhely volt, ahol misét is celebráltak a búcsúsoknak.

A vár területének nyugati részén egy Mikes Anna által építtetett kápolna áll. E területen egyéb épületre utaló nyomot Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyv szerzője sem talált.

Az erdélyiek biztonságát szolgálta

Kézdiszentlélek tehát ősi település, és amint azt a felvezetőben már röviden jeleztük, a hagyomány szerint a besenyők alapították. Az Ojtozi-szoros és a Csíkba vezető Kászon völgyének védelmére már a honfoglalás után királyi vár épült.

IV. Béla 1251-ben kelt oklevelében utasítja Lőrincz erdélyi vajdát és Valkó vármegye főispánját, hogy az erdélyi határszélen, a székelyföldön levő szentléleki királyi várat – castrum nostrum regium Zenth Lelewkh –, amit a tatárok leromboltak, haladéktalanul építse újra, és védelmét hű várnagyokra bízza, mert az ősidőktől fogva az erdélyi népek biztonságát szolgálta.

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból tudjuk meg, hogy várnagya V. István király 1271. évi oklevele szerint Jakab fia László lehetett. Még egy várnagya ismert, Péter fia László, akinek 1389-ben Zsigmond király birtokot adományozott.

A vár hosszú ideig állt, amíg a többszöri török ostrom el nem pusztította. A dokumentumok 1465-ben már mint romot említik.

Az ezt követő években a vár újraépült, és II. Lajos király a tartozékaival együtt – melyek Szentmártoni Kézdi Gáspár halálával szálltak a koronára – Szapolyai János erdélyi vajdának adományozta.

1539: János király oklevele és utasításai

János király 1539-ben kelt oklevele szerint azért, mert Uzoni Béldi Pál Bodola falut átengedte Brassó várának, cserébe megkapta castellum Zenthlelket Kézdiszéken, minden hozzá tartozó székely és nemesi birtokkal együtt.

1540-ben azonban János király már arra utasította a gyulafehérvári káptalant, hogy Keszi Székely Simon, Tarnóczi Sebestyén, Romhányi Zsigmond és Herencsényi István mint osztályos rokonok birtokába iktassa vissza a Kézdiszéken levő szentléleki várat és a hozzá tartozó mezővárosokat, helységeket.

A vár végleges pusztulása Báthori Zsigmond fejedelemsége idejére (1586–1602) tehető, egy 1584-ben kelt oklevél már csak „fényes volt vár”-nak, egy 1594. évi pedig helyrehozhatatlan várnak nevezi.

A Szent István-kápolna

A Kézdiszentlélektől nem messze található Perkő-hegyen áll a kicsi, de annál csodálatosabb Szent István-kápolna. Népszerű Szent István-napi búcsújáró hely.

A csupasz dombtetőn álló, lóhere alaprajzú, fehér falú, piros tetejű kápolna Háromszék leglátványosabb műemlékei közé tartozik. A 17. században készült a faragott, reneszánsz ajtókerete, és a belső falon látható néhány, magyar szenteket ábrázoló töredékes freskó is.

Az országot védő és vigyázó hely

A Perkő Felső-Háromszék oltárhegye. Szakrális szerepe mellett hosszú történelme során a székelység históriájában is fontos szerepet játszott. Országot védő, vigyázó hely is volt, egykori vára a keleti gyepű védelmezője.

A néphagyomány szerint a középkori igazságszolgáltatás színhelye volt.

A várat, a hegyet és az egész térséget hosszú időn át birtokló Mikes, Apor és Kálnoky főúri családok, az itt élő emberek történelemformáló szerepvállalásának következménye, hogy ennek a vidéknek úgy alakult az emberi arca, lelki és hitbéli élete, világa, olyanok a nyelvi és kulturális értékei, amilyennek ma ismerjük.

A minden év augusztus 20-án megtartott Szent István-napi búcsú a csíksomlyói után a legjelentősebb katolikus rendezvény a Háromszéken és Csíkban élő hívek számára.

Kiskászonban találjuk a csíksomlyói és perkői búcsú emlékeit – zászlókat, fényképeket és egyéb kegytárgyakat –, melyeket a Búcsújárók emlékházában őriznek.

Kézdiszentlélek római katolikus erődtemploma a Perkő aljában fekszik (erről bővebben a következő lapszámban).

Alaprajza egyedülálló, „ollós”, négy sarok- és egy kaputoronnyal.

A kőobeliszk

Az 1714-ben felállított emlékkeresztes kőobeliszk (alkotójának neve nem maradt fenn) az 1710-es években pusztító nemzetközi pestisjárványra emlékeztet, amikor a település lakói közül is több százan haltak meg e kórban.

A pestis több nagy hulláma közül a legnagyobb 1346-ban érte el a Krímet, itt mint a történelem első biológiai fegyverét is bevetették. A tatár seregek Kaffa ostromakor pestises hullákat katapultáltak a városba.

Az évszázadok során a pestis újra és újra lecsapott, ennek esett áldozatul Hunyadi János is, de az 1710-es években az osztrák birodalomban pusztító járvány vetett véget a Rákóczi-szabadságharcnak is.

Miközben egész Európát sokkolta, a járványnak pozitív hatásai is voltak: ösztönzően hatott az orvostudomány fejlődésére, lökést adott a nemzeti tudományos nyelvek kialakulásának. 

A perkői kápolna haranglábától pár méterre található az emlékkereszt.

A Jakab Miklós által 1929-ben, Szent István apostoli király tiszteletére állított jel hátsó részén írja: „…nyolc gyerekét s párját veszített férj áldozatából állok e hegyormon ős Kápolna helyén. E nagy idők tanúját Keresőknek szólok e képen Testvér régi hazát juttat a földi Kereszt…”

Kovászna megye egyetlen egész alakos Szent István-szobrát Kézdiszentléleken 2009. augusztus 20-án avatták fel.

A 2,40 méter magas kőszobor a székelyudvarhelyi Zavaczki Walter Levente szobrászművész alkotása.

Dinnyéskő

Dinnye alakú szikla, rajta emlékkereszt. A neve Dinnyéskő, legendája azonos a Csíksomlyó hegyén levő Kőosztováta legendájával.

A legenda szerint a furcsa formájú szikla helyén egy öregasszony házikója állott. Nagyboldogasszony napján a szomszédok a templomba hívták az asszonyt, de az a szövőszéke mellett munkája közben rá sem hederített a szép szóra, csúnya szavakkal válaszolt.

A kegyes hívők végighallgatták az ünnepélyes misét, nagy volt azonban a csodálkozásuk, amikor visszajövet nem találták az öregasszony házikóját, a helyén egy szikla állott, jól kivehető volt még az öregasszony alakja, amint a szövőszék mellett dolgozik, körülötte pedig az apró csirkék, melyeknek szemeket szedeget az anyjuk.

Az évszázadok vihara sokat lemorzsolt a legendás Dinnyéskőből, azonban a merész fantáziájú néplélek ma is ráismer a kőcsoport ködös alakjaira, és azt mondja, hogy aki „kilencszer térden állva megkerüli a követ, hallja a szövőszék csattogását”.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

„Non est mortale quod opt”, azaz nem hal meg, aki bízik. A bejárati portálé kőkeretének szemöldökkövére vésett időutazás mondata nem távolítja, inkább közelít a mai olvasóhoz. Hajdan a családok összetartását, mai értelemben már a nemzetünk létét jelenti.

Miért is beszélünk korabeli családok fényes és alkotó kapcsolatairól? A vár már megfoghatatlan építményének nyugati részén Mikes Antal a védőszentjük tiszteletére emeltetett kápolnát, amelynek romjai még részben állnak. A keleti várudvaron ellenpólusként egy donzsonszerű lakótorony emelkedett. Aztán a történelem formálta harcos várvédelem megszűnt, és következett a hitbeli szelídülés időszaka. 

Ennek egy 1584-ben feljegyzett nyoma ekként szól: „egyik hegyen egy fényes vár is volt, akinek az tövében fenn áll most is”, azaz romjaiban. A várépítmény építőanyagai hitformáló kis kápolnává szelídültek. És jöttek a Mikes, Kálnoki, Lázár meg Tarnóczy családok, hátrahagyva faragott címereiket. 

Érdekesség, hogy a hajdani Szent Antal-kápolna átlényegülve egy újabb formában mára Szent István-kápolna néven él tovább a székelyek Perkő hegyén. El nem hanyagolható a vár történetében az a tény sem, hogy a történetírásban jártas búváraink néha nem figyelnek az azonos nevű települések ősi, történeti adottságaira, és bizony megtréfálja az utókor oda nem figyelő érdeklődőit. Így az oklevelek 12. századi, szentléleki várra történő utalásai mindenesetre a mai Horvátország kaproncai Kőrös területén levő várra utalhatnak, míg a 16. századi feljegyzésekben szereplő vár mindenféleképpen a mára nyomaiban még szelíden fellelhető Tarnóczy-várkastélyra utalhatnak.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte be szerkesztőségünkbe.