2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Előadások, koncertek, hajnalig tartó buli

A fesztiválokról azt tartják, hogy a féktelen, végeláthatatlan bulik helyszíne, ahol előkerül az alkohol és a kábítószer is. Erre rácáfolt az idei, hatodik Vibe fesztivál. A résztvevők nagy számban látogattak el a nappali előadásokra, ahol a kérdéseiket is feltehették az előadóknak, és meg is ragadták a kínálkozó lehetőséget. Az esti, éjszakai órákban pedig a jelenlévők egybefolyó embertömegként egyik koncertről a másikra vagy egyik bulisátorból a másikba vándoroltak. Egyáltalán nem unatkozhatott az, aki kilátogatott a Vibe-ra.

Fotók: Nagy Eduárd

A nappali előadások nagyon változatos palettán mozogtak. Lehetett hallgatni előadást a klímavédelemről, az autóépítésről, az órákról, az egyetemekről és számos egyéb témáról. – Idén is arra törekedtünk, hogy a fesztiválozók ne csak a bulikkal azonosítsák a Vibe-ot, hanem térjenek haza valamilyen hasznos tudással. Többféle előadással készültünk, így mindenki megtalálhatta azt, amelyik számára érdekes – fogalmazott Rés Konrád Gergely, a Vibe fesztivál igazgatója.

Az irodalomról is szó volt, több író és költő is megfordult a rendezvényen, akik szintén telt házas előadást tartottak. De eljött Ördög Nóra műsorvezető is, aki a szakmájáról és a divatról tartott előadást, amelyen olyan sok résztvevő volt, hogy nem fértek be a sátortető alá. Megfordult a fesztiválon Lakatos Zsolt, a Beszéljünk az órákról csatorna szerkesztője is, aki lapunknak elmondta, hogy nem szabad hamisítvány órát venni azért, hogy menők legyünk, mert azok nem tartósak, és abból a pénzből lehet venni egy eredetit is, ami igaz, hogy nem tűnik annyira vagánynak, viszont 5-10 évig kiszolgálja a tulajdonosát. Akik használtan vásárolnak órát, vigyék el egy szakértőhöz, aki meg tudja állapítani, hogy eredeti-e, illetve a szervizelést is szakemberre kell bízni, még akkor is, ha egy elemcseréért nagyobb összeget kér el. Egy szakszerviz például az elemcsere mellett ellenőrzi is az órát, nyomáspróbát végez, hangsúlyozta Lakatos Zsolt.

Szó volt a digitalizációról is. Pöltl Ákos, az MCC Ifjúságkutató Intézet kutatója elmondta, hogy egyre több fiatal lesz függő, egyre többen nem tudják letenni a telefont, ezzel pedig tönkreteszik mind a saját fesztiválélményüket, mind a tanulási folyamatot. Nem tudnak figyelni, mert folyamatosan attól tartanak, hogy lemaradnak valamiről, ami a közösségi médiában történik, mondta a szakértő, aki úgy vélekedik, ezért is lenne fontos, hogy kitiltsák az okostelefonokat az iskolákból. Ennek meglenne a pozitív hatása, több kutatás is alátámasztja, húzta alá Pöltl Ákos.


Egy újabb veszélyfaktor a virtuális valóság, VR-szemüvegek lehetnek. Hiszen ezek még inkább be tudják szippantani a felhasználókat. Már akik bírják viselni. Vannak olyan személyek, akik felteszik a szemüveget, és rosszul lesznek, és olyanok is, akik 2-3 órán keresztül is bírják, annál tovább kevesen, mondta Szélyes Levente, a Codespring vállalat vezetője. A Vibe fesztiválon ott volt a Codespring sátra is, ahol ki lehetett próbálni a VR-szemüvegeket, de volt lehetőség rajzoló robotkart programozni és informatikusokkal is beszélgetni a szakmáról. Sok fiatal tart attól, hogy a mesterséges intelligencia miatt nem lesz szükség informatikusokra, ez azonban tévedés, az AI csak az egyszerű rutin kódolási részeket tudja megcsinálni az ember helyett, mutatott rá a Codespring vezetője.

Az oktatás többször is szóba került. Mind a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, mind a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, mind az egykori Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem állított sátrat a Vibe fesztiválon, ahol bemutatták a kínálatukat, különböző programokkal várták a betérőket. Előadásokat tartottak egyetemi oktatók, akik arról is beszéltek, hogy miként lehet a legjobban, leghasznosabban eltölteni az egyetemi éveket. Ott volt dr. Constantinovits Milán is, az MCC szakmai főigazgató-helyettese, aki elmondta, hogy az iskola sok szempontból képes megölni a kreativitást, hiszen a tananyagot évtizedek óta nem aktualizálták, és egy középiskolás számára például az Arany ember unalmasnak tűnhet. Szükség lenne minél gyorsabban fejleszteni, naprakésszé tenni a tananyagot, mondta a főigazgató-helyettes, ugyanakkor megjegyezte, hogy a fejlődés érdekében mind a diákok, mind a pedagógusok kell tegyenek.

Dr. Toldi Ottó előadást tartott a klímaváltozásról, ahol szó volt arról, hogy a felmelegedés miatt nagy veszélyben van a mezőgazdaság, ugyanis egyre kevesebb a hasznosítható termőföld. Továbbá a tenger menti települések veszélyben vannak, mivel emelkedik a tengerszint. Hollandia ezzel nap mint nap küzd, de a kikötők is fenyegetve vannak, aminek a klímán túl gazdasági hatásai is lehetnek. Az ember is felelős a klímaváltozásért, de nem csupán ő, viszont fontos, hogy minden kis dolgot megtegyünk, hogy óvjuk a környezetet, ha felvesszük a szemetet, már azzal is segítünk, sok kicsi sokra megy, emelte ki dr. Toldi Ottó.


Ez csak egy kis ízelítő volt az előadások végeláthatatlan sorából. 

Szó volt a lakásvásárlásról, az autótervezésről, a mezőgazdaságról, a drónokról is. Már csak a tudományos részéért is megéri kilátogatni a Vibe fesztiválra. Ezen túlmenően pedig egy egész minivárost felépítettek a szervezők. Lehetett enni-inni, szórakozni, az emberek szállítása is meg volt oldva a Maros partjára. De mivel fesztivál, nem szabad elmenni a szórakozás mellett sem. Fontos hangsúlyozni, hogy a szervezők mindent megtettek idén is a biztonságért, hogy ne jusson be támadóeszköz vagy kábítószer. Az őrző-védő vállalat egyik alkalmazottja lapunknak a harmadik nap estéjén elmondta, nem volt verekedés, gond nélkül folyt le a fesztivál. Mindez úgy, hogy több tízezer ember vett részt az eseményen.

A legnagyobb buli szombat este volt a fő fellépő Jason Derulo koncertjén, a szervezők erre mintegy 30.000 embert vártak, és bár pontos számot lápzártánkig nem közöltek, elmondható, hogy hatalmas tömeg volt a koncerten, ami ettől függetlenül több emberből csalódást váltott ki. A nézőközönség között sétálva, és belehallgatva az emberek beszélgetésébe, azt a – nem reprezentatív – következtetést lehet levonni, hogy a show-val elégedettek voltak, viszont a zenei performansz elmaradt a várakozástól, sokan playbacknek gondolták a koncertet.

Ugyanakkor számos nagy sikerű koncert is volt, mint például Valmaré, T. Dannyé, Sisié, ByeAlexé vagy éppen a Bagossy Brothers Companyé. Ezen túlmenően pedig ott voltak az éjszakai bulik, méghozzá több helyszínen. Egyrészt ott volt az Aréna, ahol neves lemezlovasok léptek fel különböző stílusokban, de beszélni kell a JagerLand nevű sátorról is, ahol a házibulik hangulatát próbáltak megidézni, a Good Wines sátorban pedig a jó borok és a karaoke mellett este változatos zenére lehetett bulizni. A néptánc és a mulatós zene kedvelőire is gondoltak a szervezők. A Koli Oázis sátrat, ahol nappal előadások zajlottak, este átalakították zenés sátorrá, ahol népzene és mulatós szólt, a néptáncot járók sem voltak ritka látványok az éjszakában.

Továbbá ott volt a KMDSZ Black Box, ahol technozene szólt reggel 7 óráig. László Petra, a KMDSZ elnöke lapunknak elmondta, hogy a fiatalok körében ez az egyik legnépszerűbb zenei stílus, és voltak olyan személyek, akik reggel 7-ig ott is voltak a Black Box bulikon.

Rés Konrád Gergely, a Vibe fesztivál igazgatója még korábban beszélt arról lapunknak, hogy a tavalyi 102.700-as résztvevőszámot előreláthatólag meg fogják haladni. Mivel vasárnap esti lapzártánkkor még zajlott a fesztivál, erről egyelőre nem tudunk beszámolni, de a lejárta után egy összegzővel jelentkezünk. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató