2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lezárult az első szakasz

Az óvások lejárta után a tanfelügyelőség honlapján közölték az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra kiírt versenyvizsga írásbeli szakaszának végeredményét. Megyénkben 166 igazgatói és 105 aligazgatói állást hirdettek meg, a versenyvizsgára 236-an jelentkeztek. 

Az írásbeli tesztvizsgán 184 pedagógus érte el a kötelező hetes átlagot, 54-en ez alatt teljesítettek. Ezzel az eredménnyel Maros megye országos szinten a harmadik helyet foglalja el – közölték a megyei tanfelügyelőségen. 

A vizsgával kapcsolatosan az országos sajtóban több kifogás is elhangzott. Menedzseri doktorátussal rendelkező marosvásárhelyi iskolaigazgatót, aki újra megpályázta a korábban betöltött iskolaigazgatói állást, és sikeresen szerepelt az írásbelin, kérdeztünk meg az írásbelivel kapcsolatosan. 

Amit beszámolt, a vizsgatétel első 50 feladata kognitív és vezetői készségekre vonatkozó kérdésekből állt, amelyeket feltehetően szakembercsoport állított össze. Első látásra fura iskolás szintű kérdéseknek tűntek, de valójában a vezető számára szükséges menedzseri készségeket mérik. Ezeket többször is el kellett olvasni, hogy hibamentes legyen a válasz. Amit hiányolt, hogy a magyar ajkú vizsgázóknak nem fordították le anyanyelvükre, ami megkönnyítette volna számukra a megoldást. Ugyanis a román ajkúak is többször el kellett olvassák ahhoz, hogy megértsék. A többi 20 kérdés az ajánlott könyvészetből volt, jogszabályokra, menedzsmentre vonatkozott. Ez arányában túlságosan kevés volt a vizsgára szükséges bibliográfiából. 

Az lehet a magyarázat az országos szinten nagyarányú sikertelenségre, hogy a pedagógusok többsége nem vett részt ilyen természetű készségfejlesztésben. Ahol az ilyen típusú tesztkérdéseket használják, ott felkészítik erre a vizsgázókat. Amit nálunk ezen a téren szerveztek, az minimális. A vizsgán előnyben voltak a reál tantárgyakat oktató pedagógusok, mert volt olyan kérdés, amelyre például egy elsőfokú egyenlet segítségével lehetett könnyen megadni a választ. Bár logikus gondolkodással is meg lehetett oldani, egy reál szakos tanár számára így egyszerűbb volt. A humán szakos pedagógusoknak a számítások problémát okozhattak. 

Kívülről nézve a kérdéseket, egy vezetőnek rendelkeznie kell ezekkel az ismeretekkel, kell tudjon gondolkozni, meghozni a leghelyesebb döntést, kell tudjon számolni – csak nem voltak minderre felkészítve azok, akik vizsgára álltak – nyilatkozta a megkérdezett iskolaigazgató. 

Sabin-Gavril Păşcan főtanfelügyelő tájékoztatott, hogy akik elérték a hetes átlagot, október 21. és november 1. között írásban kell közöljék a tanfelügyelőséggel, hogy melyik iskolában milyen vezetői tisztségre pályáznak. November 15. és december 8. között területi alapon szervezett nyolc bizottság előtt fognak szóbeli vizsgát tenni. Négyben Marosvásárhely és környéke pedagógusait, a többi négyben a távolabb eső helységek jelöltjeit hallgatják meg. Ezt követően dől el, hogy hány igazgatói és aligazgatói állást fognak az elkövetkező négy évre biztosan betölteni. Azokat az állásokat, amelyekre nem pályázott senki, vagy senki sem vizsgázott sikeresen, ideiglenes kinevezéssel töltik be – nyilatkozta érdeklődésünkre Sabin-Gavril Păşcan főtanfelügyelő. 

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató