Ahogy ott állnak a nyári színpad bejáratánál, a tájékozatlan nézelődő azt hihetné, hogy szabadtéri előadásra szeretnének jegyet vásárolni. Holott nem rockkoncert, s nem is nótaest reménye költötte fel már hajnalban a kiflit formázó, végtelennek tűnő sorokban várakozókat, akiknek „elhúzták már a nótáját”.
Fázó, elcsigázott emberek, többségük magyarul beszél, s csupán elvétve vannak köztük más nemzetiségűek is. Ahogy ott állnak a nyári színpad bejáratánál, a tájékozatlan nézelődő azt hihetné, hogy szabadtéri előadásra szeretnének jegyet vásárolni. Holott nem rockkoncert, s nem is nótaest reménye költötte fel már hajnalban a kiflit formázó, végtelennek tűnő sorokban várakozókat, akiknek „elhúzták már a nótáját”. A fűtéstámogatást, a 70 lejes vásárlási utalványt igénylők tömege a kicsit hosszabban duruzsoló gáz, a valamicskével több meleget adó fűtőtestek reményében igényli a segélyt. Mankók mellett tolókocsi, betegek, nyomorékok, egészségesek, fiatalok, középkorúak és idős emberek, egyetemi hallgatók és kisnyugdíjasok várnak a sorukra az októberi csípős délelőttön, hogy a túlélést biztosító támogatást kérelmezzék. Elképzeltem, hogy mekkora lenne a sor – valószínűleg többször körbefogná a Rózsák terét –, ha azok is ott állnának, akiknek a jövedelme néhány lejjel haladja meg a megszabott határértéket, vagy akiknek egy darab már nem is termő föld, steril ingatlan vagy a jogosultságot kizáró ingóság van a tulajdonukban. Ennek ellenére a túlélés határán tengődnek, s az átkosban használt módszereken is túltevő praktikákat kénytelenek kitalálni a takarékosságra, hogy átvészeljék a telet. Mert az átlagos romániai nyugdíjasok, a csonka családban élők, az egyedülálló személyek, az egy keresetből vergődő családok jövedelme már alig, vagy sok helyen nem is fedezi a szolgáltatások költségeit, sőt télidőben a legszükségesebb gyógyszerekről is le kell mondaniuk egyeseknek. Miközben egyre jobban elszegényedik a megnyirbált állami bérekből élők nagy tömege is, óriási nyomás nehezedik Romániára, hogy emelje az energiahordozók árát. Az országban megtelepedett külföldi cégek, amelyek a profitszerzés céljából egyre nagyobb összegeket szeretnének kicsikarni a lakosságból, az európai és a tengeren túli hivatalosságoktól kértek támogatást, hogy az energiapiac liberalizásával a még állami tulajdonban maradt energiaszolgáltató cégeket is kiárusítsa az ország. S miközben arra hivatkoznak, hogy Románia be kell hozza az európai díjakhoz viszonyított eltéréseket, az európai bérekhez képest borravalónak tűnő jövedelmekért és nyugdíjakért nem aggódik senki. A nagy tőke pedig lesben áll, hogy a föld felett és a föld alól is megkaparintsa azt, amit még nem hordtak szét a kisebb és nagyobb stílű belföldi hiénák. Ha a kormány enged (adósságoktól szorongatott helyzetében mit is tehetne mást), s az ország gyarmatosítása hamarosan befejeződik, vajon mit tűznek majd a zászlajukra azok, akik a rendszerváltás után sűrűn ismételt „nem adjuk el az országot” szlogenben élték ki a hazafiságukat?
