A mennyezet, amely túlélte a kúriákat

Épített örökségünk

Ádámos Marosvásárhelytől szűk ötven, Dicsőszentmártontól pedig mintegy hét kilométerre, a Kis-Küküllő bal partján fekszik. A települést 1435-ben Adamus néven említik először. A falu unitárius temploma 1518-ban épült gótikus stílusban, az egyház több zsinatot tartott benne. 1659-ben itt esküdtek fel az unitáriusok Barcsay Ákos fejedelemre. Kazettás mennyezete 1526-ban készült. Ma a budapesti Nemzeti Galériában van kiállítva, a készíttető családokra két nemesi címer utal. A településen több nemesi kúria is állott, azonban elpusztultak.

Egyszerű templomok – reneszánsz művészet 

A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe. A templomok falát lemeszelték, egyszerűsödött a templomok belső bútorzata is.

Központi szerepet kapott az igehirdetés helye, a szószék, és az úrvacsora kiosztásának helye, az úrasztala.

Az ünnep azonban mindig megkövetelte azt, hogy különös gondossággal alakítsa ki a közösség akár az egyszerű helyszíneket is.

Ezért a reformáció korában fölvirágzott reneszánsz művészet fokozatosan helyet kapott a díszeiben leegyszerűsödött református templomokban. Fokozatosan jelent meg például a fatáblafestészet, mely a karzat mellvédlapjait és a mennyezet kazettáit díszítette képekkel.

Itáliában nemcsak a fejedelmeknek, a gazdag kereskedőknek és más polgároknak a lakóhelyét, hanem a társadalmi szervezetek épületeinek – városháza, posztócsarnok és sok más építészeti alkotás – díszítését formálta a korabeli reneszánsz művészet.

Magyarországon, a három részre szakadt országban inkább csak a fejedelmi udvar győzte a művészet pártolását Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia és Bérczi Katalin közléséből tudjuk meg, hogy a templomi művészet, bár fogadott be mintákat a főúri fejedelmi alkotásokból, szorosan összefonódott a népművészettel is.

Míg a népművészet egyszerűségében is gazdag díszítés, forma- és gondolatvilága az oltárkendők, a ruházat és a díszítőművészet más színterei – például a falfestészet – számára adta a legtöbbet, a legismertebb (mert egykor a leginkább elterjedt) református művészeti alkotás a festett kazettás mennyezet lett.

A festett kazettás mennyezetek eredeti forrásának az itáliai reneszánsz táblafestészetet tekintik

Az építészeti forma Itáliából közvetített fejedelmi építészeti megoldása mellett maga a mintakincs sokat őriz a magyar népművészeti hagyományból is.

A kazettás mennyezetek ma is látható gazdag motívumkincse szorosan egybefonódik más népművészeti alkotások díszítő kincsével.

Egyes növényi díszítőmotívumok is lehetnek ugyan itáliai eredetűek, ez azonban megihlette a hazai asztalosmestereket, akik e templomkazettákat kifestették. Ez az ösztönöző hatás csak a gazdag hazai népművészettel együtt alakíthatta ki azt a formai nyelvet, amit ma ugyanúgy sorolhatunk művészeti korszaknak a hazai templomművészetben, mint néhány évszázaddal korábban a Szent László-legenda falfestészetet megtermékenyítő korszakát.

Az itteni népek mindig őriztek hagyományokat az eurázsiai műveltségből

A beszélt nyelvben élő régiségekre bizonyították ezt a máig való továbbélést Erdélyi Zsuzsa vagy Kallós Zoltán népi imádsággyűjtései vagy a századelőn Kodály és Bartók népdalgyűjtései.

Ugyanígy képzelhetjük el ezt a régi korokban is, és a műveltségnek és a művészeti alkotásoknak más területein is.

Az eurázsiai művészetnek egy korábbi magasművészeti ága volt a Közép-Ázsiából – régészeti feltárásokból – ma már jól ismert freskófestészet (Afrasiab, Pendzsikent).

Valamilyen formában ez tért vissza, elevenedett meg és kapott újra helyet templomainkban a Szent László-legendával.

Ennek révén jelölhet ma korszakot a romanika templomi művészetében a Szent László-legendával díszített templomok freskófestészete, és a Szent László legendához hasonlóan vált a templomi művészet ösztönzőjévé a reneszánsz művészet néhány alkotási formája is: esetünkben a kazettás mennyezet.

Az ádámosi templom stílusa a 15. századra utal

A település templomáról a legelső adat 1526-ból ismeretes, amikor kazettás mennyezete készül. Nyilvánvaló azonban, hogy a templom legkésőbb az előző században már állott.

A diadalíven az 1909-es évi javításkor az 1518-as évszám tűnt elő, ami az előző századi építkezés befejezését vagy az e korra jellemző szentélyújítást jelezheti. Írott dokumentumokból derül ki, hogy 1543-ban plébánosát Királyfalvára küldik kivizsgálásra. Ádámos eredeti szász lakói Völcsbe költöznek.

Maga a templom stílusa is a 15. századra utal: késő gótikus alkotás, de hajója megőrizte eredeti alakját.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Találjuk meg magunknak őseinket a táj történelmében! Ahol a kanyargós Kis-Küküllő északról pártázza a tájat, ott egy hosszan nyúló völgyben fekszik az 1405 óta jegyzett ősi település, Ádámos. 

A mai teraszos beépítésű község eredetileg legalsó lépcsőjén összefutó országutak legalsó déli találkozási kanyarulatában kialakult hajdani piactér mellett épült a templom is. 

Mint érdekesség, a korábbi, például az 1332-37. évi hivatalos pápai tizedjegyzék adataiban még nem szerepel a falu neve, ami csak későbbi alapítását jelentheti. Adamus néven maradt fenn első írásos névalakja, amelyet az 1435–1509 időszakban hasonló alakban említenek possesio birtokként. 

„Adamos”-ként 1474. évben, 1501-ben meg „Adamas” lett bejegyezve. Mint katolikus alapítású helység, természetes a bibliai eredetű Ádám férfinév adományozása, használata, amely a latin nyelvben az alapítójának birtoklására utalva jelenhetett meg a végleges Adamus alakban. 

Itt kihagyhatatlan kiegészítésként meg kell említeni a történész Kelemen Lajos ide vonatkozó kutatásainak anyagából származó néhány gondolatot. 

Mint a múlt század eleji kolozsvári unitárius gimnáziumi tanár, majd az Erdélyi Múzeum levéltárosa, rengeteg adattal szolgált Ádámos történeti és építészeti fejlődésének megismeréséhez. 

Az 1926-ban a Magyar Népben, majd bővítve 1982-ben, a Művészettörténeti tanulmányok második kötetében az Ádámos és régi emlékei című munkájában részletesen beszámolt a helytörténeti és művészettörténeti érdekességeiről. 

Innen tudhatjuk, hogy Zsigmond király egy 1435-ös oklevelében egy szász származású, de elmagyarosodott, Altambergerből Bogáthi családnevűvé vált, később kihalt család birtokaként említi a falut, Radnót és több egyéb településsel együtt. 

A tiszta gótika stílusának virágzása máig fennmaradt a templomon

Az akkori időben a helyi elöljárósághoz tartozó Baládfi család 1438-as pereskedése okán is feljegyezték Adamus nevét.

Mivel nem Árpád-kori az eredete, így az első, feltételezett fa építésű temploma helyett épített kőtemploma és körítőfala már a gótika jegyében születhetett, még a 15. században. 

A nyugati késő gótikájú templomépítés korát jelentő időszak nálunk, Erdélyben még a tiszta gótika stílusának virágzása, mivel ezek az építészeti hullámok természetesen mindig későbbi időzítéssel érkezhettek. A mindezeket hordozó olvasható jegyek viszont máig fennmaradtak a templomon. 

Az egykori csúcsíves déli és nyugati bejárati ajtókereteit későbbi átalakítások alkalmával félköríves megoldásúra alakították, az ablakok csúcsíves rendszerét megtartották. Mai hajó alaprajza is a hagyományos egyszerű téglalap alapját tartja, amelyet 1796-ban keleti oldalán meghosszabítottak, diadalíves formáját megtartva. 

Szentélye a hajónál keskenyebb, keletelt, eredetileg boltozata kőbordás szerkezetű lehetett, amelyet az 1880-as pusztító földrengés után a rá négy évre folyó felújítások alkalmával lebontottak, és sík, festett deszka mennyezetre cseréltek, ugyanekkor javították a károsodott orgonát is. Itt kell megjegyezni, hogy az 1977-es földrengéskor is súlyosan károsodtak a templom egyes részei. 

A templom egyházi és lelki életterét képező cinterem mára eltűnt

Egy 1909. évi átfogó – feljegyzések szerint szakszerű – renoválási munkálatok során találtak rá a diadalíven az 1518-as évszámra. 

Művészettörténészek, kutatók és későbbi hozzáértők feltételezései szerint ez a dátum talán a középkori templom építésének egy átalakítási, talán a szentély felújításának időpontját jelölheti. 

Mindenesetre az akkori vármegye legkiemelkedőbb érintetlen régiségei között emlegették a mai ádámosi unitárius templomot, a több mint hétszáz éves küküllővári református és a szentélye lebontásától megfosztott dicsőszentmártoni unitárius templom formavilágának eredeti megmaradása miatt. 

A hajó nyugati véghomlokzatához utólag egy tömör, falazott tornyot emeltek, amelynek falában 1571-es dátumozású téglát találtak. 

Kutatásokból kiderült, hogy az eredeti barokk tornyot később többször magasították, és védelmi céllal lőrésekkel, fafolyosóval látták el. 

Így alakult ki a mára háromszintű torony, elnyerve végső, harangtorony szerepét. Egy másik, a templom egyházi és lelki életterét képező cinterem mára ugyan eltűnt, de a mai kerítés nyomvonalába beleálmodott hajdani kőkerítés egy darabja még emlékeztet az ősök keze munkájára. 

Az 1740-ből fennmaradt mai utcai zsindelyfedeles templomkapu népies faberakásos, hullámvonalas díszítése utal a templomot övező eredeti, de zárt temetőkert megközelítésére emelt, máig álló faragott kapuzat által átvészelt vészjósló erdélyi történelemre.

Egy egyházi jegyzőkönyv tanúsága

A történelem szinte elfelejtett tényeként élte meg az akkori új keletű unitárius eklézsia az északról érkező külföldi családok érkezését, egyházukhoz való csatlakozásukat, viszont a jól bevált százados törvények alóli kivonatásuk állandó szorgalmazását. 

1660-as években az „egyistenes” vallásukért üldöztetett lengyel atyafiak az akkori egyházi és közigazgatási fő centrumba, Kolozsvárra költöztek. 

A közel hatszáz fő végleg Bethlenbe és Ádámosra költözött. Ezért az 1695. évi ádámosi zsinat döntése szerint a mindenkori helyi papnak ők is éves bérrel tartoztak. Egy fennmaradt egyházi jegyzőkönyvben ezt így jegyezték: 

„…a nemes atyafiak is pediglen az eklézsia örökségi építésében egyet értsenek az eklézsiának mindtöbb tagjaival. N.B., hogy a lengyel atyafiak nem assuméáltatnak – felvetetnek – az unitária magyar eklézsiában. A skóla communitasa, intra dies 15. vagyis – az iskola közössége, befogadó területe 15 napon, azaz két heten belül – megnyittassék. Haec acta in Ádámos – Ezek az ádámosi rendeletek…”

Idővel ők is beolvadtak a helyi magyar ajkú antitrinitáriusok közé. A kilencszázas évek elejére már csak egy nevében megmaradt Sinczky molnár családról maradt feljegyzés.

Ma a templomi matrikulák vagy halotti anyakönyvek mesélnek Ádámos virágzó történelméről, ami egyben a táj történelme is

Ezek a kis korabeli helyi kuriózumok meg-megismétlődtek ugyan, fűszerezve a vidék nem mindig derűs napi életvitelét. Természetesen a helyi betelepültek közé színmagyar, hirtelen meggazdagodó dombói tehetős jövevényről is került elő feljegyzés, aki az 1693-as egyházi vizitáción került megrovásra. 

Nem fizetvén éves egyházi bérét, elnézésben részesült, a megfizetett adója „elégségesnek ítéltetett a Szent Vizitációtól”. Lám, az akkori idők felsőbb bíráskodása néha azóta sem igen változott, vagy igen?

Ami viszont megváltozott, és teljesen idegen, néha éppenséggel tájidegen képet ölt, az az oda nem illő hangos többség. 

A környező városok leépült ipara miatti falvakra történő átvándorlás, részükről a népesebb családtervezés átalakította ennek a dolgos vidéknek is máig fennmaradt arculatát. Ne keressük a hely híres családjait, mára esetleg a templomi matrikulák vagy halotti anyakönyvek mesélnek Ádámos virágzó történelméről, ami a táj történelme is.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila tanárnak, történésznek. A képet Mayer Jácint műemléki fotográfus és Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából, gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat szakembereink véleményezésével a jövő pénteki lapszámunkban – befejező részként – még kiegészítjük.