Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-09-24 15:00:00
Ismét az egykori elnökjelölt folyik a csapból is a médiában annak kapcsán, hogy újabb zűrös ügyére derült fény. Állítólag egy hitelre áhítozó üzletembertől csalt ki más bűntársakkal közösen több mint egymillió eurót, egy hatmillió eurós hitel megszerzésével kecsegtetve a vállalkozót. A bizniszmennek az eredeti milliója is elúszott, állítólag épp a hazamentő messiás kampányára, így aztán feljelentést tett. Most indult el a bűnvádi eljárás.
Élénk fantáziával rendelkező emberek fejébe könnyen szöget üthet itt néhány dolog. Ebben az ügyben a feljelentés 2024 januárjában született. Hónapokkal a hírhedtté vált elnökválasztás menetének kezdete előtt tehát adódik a laikus kérdés, hogy miért is nem mozdultak hamarabb a törvény buzgó őrei. Ha már különlegesen súlyos következményekkel járó csalás gyanúja forog fenn, gyorsabban is dolgozhattak volna, még szerencse, hogy ez a fajta bűncselekmény csak 8 év alatt évül el. Kettő és fél bőven ráment, mire elindult az eljárás, és az még tart, hivatalos vádemelés még nincs. De itt simán félre lehet tenni minden összeesküvés-elméletet, mert a jogi eljárások, főleg az országhatárokon túl terjedő ügyekben mindig is lassan mozogtak.
Attól még cifraság bőven van ebben az ügyben. Ugye a botrányba fulladt 2024-es elnökválasztás után sokat lehetett hallani arról, hogy egyes politikusok és titkosszolga barátaik azon ügyködtek, hogy a választás második fordulójába az akkori szocdem pártelnököt és valamilyen mumusnak kikiáltható szélsőséges politikust boronáljanak össze. Hogy aztán a második fordulóban a kisebbik rossz választásának jogán egyként sorakozzon fel a szavazó nép a szoci megmentő mögött a haza boldogulására. Csak a dolgok rosszul sültek el, a kiszemelt szoci jelölt pár ezer szavazattal lemaradt a döntőről, amit már meg sem tartottak, kezdődött elölről az egész játék. Akkor már a mostanában kiemelt hatósági figyelemnek nem biztos, hogy örvendő exjelölt nélkül.
Ebben az összefüggésben egyáltalán nem furcsa, hogy a most zajló eljárásnak van egy igen érdekes szereplője. A médiába kiszivárgott nyomozati anyagok szerint a hitelre áhítozó üzletembert és a későbbi elnökjelöltet összehozó közvetítő a belügyminisztérium titkosszolgálatának egykori tisztje. Már maga az egész üzleti sztori is gyanús, mert egyrészt jobban eleresztett üzleti körökben az a hatmillió euró nem számít egy csillagászati összegnek, pláne olyanok számára, akiknek akad a sufniban elfekvő egymilliócskájuk az ügyintézés fogaskerekeit is megkenegetni. Szóval lehet, hogy a nemzetmentő messiás meglovasította azt a milliót, és jól kampányolt belőle, de nagyon úgy tűnik, hogy kis titkosszolgálati segédlettel őt is lépre csalták. Ha úgy álltak volna össze a dolgok, ez az ügylet széles teret kaphatott volna a médiában, mint jól értesült, névtelen forrásból származó információ a két elnökválasztási forduló között 2024-ben. De ha nem úgy álltak a csillagok, most majd az igazságszolgáltatás lassú gépezete fogja puhára rágni a mumusjelöltet.