Bolyai János nagyanyja is Domáldon nyugszik

*Benkő Zsuzsánna és Bachman Juliánna nyughelye Domáldon (a szerző felvétele)

A domáldi kopjafás sír rejtélye

Amikor Bolyai Farkas befejezte göttingai tanulmányait, Kolozsváron időzött két évet, ahol a vállalt nevelői munka mellett élte egy huszonéves fiatalember gondtalan, de érdeklődő izgalmas életét. Egy farsangi bálon megismerkedett Benkő Zsuzsánnával, a kirurgus-borbély Benkő József és Bachman Juliánna leányával. Ebből házasság lett, és Domáldra (ma Csatófalva része) költöztek, Erzsébetvárostól 10 km-re, Balavásár felé, Bolyai Farkas tizenkét holdnyi kis birtokára, amelyet anyai örökség révén kapott. Farkas tehetséges, leleményessége, természetszeretete és kitartása hamarosan „tündérkertté” varázsolta a portát. Itteni boldogságuk néhány hónapnyi kolozsvári megszakítással (amikor János fiuk megszületett) 1804 tavaszáig tartott, amikor Farkast meghívták a marosvásárhelyi református kollégiumba tanárnak.

A kolozsvári hetek, anyósa ármánykodásai miatt, nem mondhatók nyugodtnak. Erről így ír Farkas göttingai barátjának, a zseniális matematikus Gaussnak: „Apósomékkal nagyon kényes a helyzetem; itt ugyanis „uxorius amnis” [feleséguralom] van, c´est-à-dire [vagyis] a papucs van felül, – az anyós 30 éve tán három teli mérce friss levegőt sem szítt – és még abban a levegőben ül, melyet a ház építésekor zártak volt a falak közé, mint egy begubózott hernyó. […] Anyósom már az első pillanatban teljes ellenszenvvel fogadott, merőben különbözünk egymástól, lelkünkben aligha van megegyező gondolat.” Miután visszatértek Domáldra, az „emésztő lángok lobogása szüntén”, ismét csendességben éltek.

Bolyai Farkas úgy belelendült az okos gazdálkodásba, hogy csak hosszú megfontolás után fogadta el a tanári állást, főleg atyai intelemre, hogy a tanult embernek hivatalt kell vállalnia. Ezután 47 évig a református kollégium professzora volt. Örömmel töltötte el, hogy fia rendkívüli matematikai tehetség, akit türelmes és okos módszerekkel tanított. Ugyanakkor vannak gondok is családban, Anna nevű kislányuk korán meghalt. Felesége idegalapú betegsége, főleg imádott fia bécsi hadiakadémiára való távozása után, egyre fokozódott. A bajt tetézte, hogy  férje halála után anyósa is Marosvásárhelyre költözött, ahol Zsuzsánnán kívül még két lánya is élt, és főleg Farkaséknál lakott. Ekkor írja Farkas kolozsvári barátjának, Bodor Pálnak: „Az Öreg [anyós] minden utat el akar zárni arra is, hogy a nyomorúságomból némely részbe valamennyibe ki-menekedjém; azt mondá ma, hogy ha a leánya meghal is, átok alatt meghagyja, hogy a leánya gyöngyit és ezüstét el ne adjam, és Jánosnak, mikor ember kort ér, a kezibe adjam, sőt még a kezembe se adja, mert rég magához vette, hanem pecsét alatt elteszi.” 

1821. szeptember 8-án felesége befejezi földi útját. A haláláról és a temetéséről fiának aprólékosan beszámol egy hosszú levélben. A református anyakönyvben a következő beírás szerepel:

„Szeptember 19.: elvitetett a városból Domáldra Tekintes Prof. Bolyai Farkas Úr kedves felesége Tekintes Benkő Susánna Asszony, derék jó keresztény asszony megholt életének mintegy 44-ik esztendejében vízikórságban.” 

Azzal, hogy Domáldra temette feleségét, teljesítette kívánságát, hogy ott nyugodjék, ahol életében legboldogabb volt. Erről ezt írja Bodor Pálnak: „Meghagyása szerint Domáldra vittem, s oda tettem ahova ő kimutatta volt, ott helybe szép beszédekkel – a kertembe van egy magas hegy, s annak közepén van egy szép hely – Ő béhúnta szemeit azon könnyek elől, melyek az enyémiekre maradtak.” Ugyancsak Bodor Pálnak írta: „A Szász Péter úr kopertája alatt az én levelem is megjött: de a szegény egyedül árván maradt Öregemnek [anyósomnak], akit úgy nézek mintha 9 szerencsétlen gyermeke sírja felett árván állana, nem közönséges sebit kímélni szent kötelességnek tartván, lehetetlennek látom most még a dolgot elé is hozni; mert az felháborodás nélkül meg nem eshetik.” Bármilyen vita is volt közöttük, Farkas kötelességének tartotta anyósa „sebét” kímélni. 

Az anyakönyvi bejegyzésben az „életének mintegy 44-ik esztendejében” beírást sokan (pl. Dávid Lajos is A két Bolyai élete és munkássága című könyvében) úgy értelmezték, hogy 44 évesen halt meg, ezért a születési évét 1777-re tették. De a „mintegy” jelzi a pontatlanságot. A kolozsvári levéltárban megtalálható a keresztelési bejegyzés, és abból tudni lehet, hogy 1780. április 7-én keresztelték (a születési dátumot akkor még nem volt szokás beírni). 

Szerettem volna megtudni, hogy édesanyja, Bachman Juliánna mikor halt meg, és esetleg azt is, hogy mikor született. Egy Bolyai Farkas és Bolyai János által aláírt dokumentumban olvashatjuk, hogy „[Meghalt] 1827-dik esztendő utolsó órájában néhai kedves emlékezetű kolozsvári chirurgus Sz[entgyörgyi] Benkő József özvegye Bachmann Juliánna asszony (nékem Bolyai Farkasnak volt anyósom, és nékem Bolyai Jánosnak nagyanyám)”. (Idézi: Oláh-Gál Róbert: Vitarendezés a Bolyaiak között, Népújság, 2013. június 1.) 

Ennek alapján könnyen megtaláltam a marosvásárhelyi református halotti anyakönyvben az 1828. esztendő első meglepő bejegyzését:

 „Január 1-jén elvitetett a városról a nyugodalom helyére, Domáldra néhai kolozsvári kirurgus tekintetes Benkő József Úr már 17 esztendeje fogva itt lakott özvegyének, Bachmán Juliánna asszonynak holt teste. Megholt 80 esztendő felyül [felett] elerőtlenedett öregségben. Könyörgés. [Más színű (valószínűleg későbbi) bejegyzés:] Bolyai F. anyósa volt.”

Azt, hogy Bolyai János anyai nagyanyját is Domáldon temették el, eddig nem tudtuk. Ebből a bejegyzésből az is kiderül, hogy legalább 80 éves volt, tehát valószínűleg 1747-ben vagy előbb született.

Bolyai Farkas emberségére jellemző, hogy minden viszálykodás ellenére teljesítette anyósa utolsó kérését, mert minden bizonnyal ő kérte ezt. Farkas nagyvonalúságára vall az is, hogy állandó anyagi gondjai mellett (mert soha nem tudta beosztani a pénzt) vállalta a sokkal drágább temetést is. 

A domáldi dombon 1981 óta kopjafa jelzi Benkő Zsuzsánna feltételezett nyughelyét (és most már tudjuk, hogy az édesanyjáét is), amelyet Weszely Tibor Bolyai-kutató hathatós segítségével sikerült odahelyezni. A kopjafát Illyés Ferenc székelykeresztúri tanár diákjai faragták. Bandi Árpád matematikatanárnak és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum vezetőségének és diákjainak köszönhető a sírhely mai rendezett állapota. A kis kerítésen egykor volt egy román nyelvű tábla is, hogy a falubeliek (többnyire románok) is tudhassák, hogy kinek állít emléket a kopjafa, de valakinek „túlbuzgó” cselekedete miatt eltűnt. Talán érdemes lenne a négyzet alakú kis kerítés négy oldalára egy-egy magyar, román, német és angol nyelvű táblácskával jelezni, hogy kik alusszák ott örök álmukat. Ha négy tábla van a körbejárható négy oldalon, akkor talán az is elkerülhető, hogy melyik táblát tekintsük elsőnek. Talán Bandi Árpád szokását is követni lehetne, aki jó kapcsolatot ápolt az iskola igazgatójával, és időnként előadást tartott román nyelven az iskola kisdiákjainak a Bolyaiakról.

Legnagyobb tudósunk anyja és nagyanyja nyugszik a domáldi domboldalban. Emlékezzünk rájuk kegyelettel, világosítsa nyughelyüket mindörökké a nap és a csillagok! 

Kása Zoltán,

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem