2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint 230 ezer nyugdíjasnak nő a járandósága egy alkotmánybírósági döntés nyomán

  • 2014-03-24 17:09:37

Több mint 230 ezer személynek nő a nyugdíja Romániában egy tavalyi alkotmánybírósági döntés nyomán, amit a kormány márciustól alkalmaz.

Több mint 230 ezer személynek nő a nyugdíja Romániában egy tavalyi alkotmánybírósági döntés nyomán, amit a kormány márciustól alkalmaz – jelentette be hétfőn Victor Ponta miniszterelnök.

A kormányfő Rovana Plumb munkaügyi miniszterrel együtt tartott közös sajtótájékoztatót. Bejelentette, hogy márciustól 233.707 személynek nő a nyugdíja átlagban 63 lejjel. A kormányt az alkotmánybíróság kényszerítette az emelésre. A taláros testület tavaly október végén megállapította, hogy a 2011. január 1-je után nyugdíjba ment személyek esetében nem alkalmazták azt a magasabb korrekciós együtthatót, amit a 2010-ben elfogadott új nyugdíjtörvény írt elő. Az emelés a 2011. január 1-je és 2013. január 23. között nyugdíjazottakra vonatkozik. A kormány decemberben fogadott el rendeletet a szóban forgó járandóságok újraszámolásáról, és ez a folyamat most ért véget.

Ponta közölte, hogy a költségvetésben van fedezet a többletpénz kifizetésére, és bejelentette, hogy 2015-ben több mint 4 százalékkal nőnek a nyugdíjak. Az öregségi járandóságok az idén 3,75 százalékkal nőttek Romániában, ahol 5,2 millió nyugdíjas van összesen, az átlagnyugdíj 844 lej.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató