Sérült felnőttek lelki otthona

Harminc év az elfogadás és derű „szigetén “

Három évtized megéléseit, találkozásait, leküzdött nehézségeit, örömteli pillanatait és mindenekelőtt egy tiszta szívű közösség megszületését és megerősödését ünnepelte október 15-én, csütörtökön a fiatal sérültek fejlesztését és társadalmi beilleszkedését segítő marosvásárhelyi Ügyes Kezek Alapítvány. A harmincéves közös múltért a Gecse utcai református Kistemplomban tartottak hálaadó istentiszteletet, ezt követően pedig meglepetéspercekkel teli szeretetvendégségre várták az egyházközség gyülekezeti termébe az alapítvány életéhez valamilyen módon kapcsolódó meghívottakat.

A zsúfolásig telt templomban Lőrincz János nyugalmazott református lelkipásztor a Zsoltárok könyve 91. fejezetével indította igehirdetését, az isteni védelem, gondviselés erejét hangsúlyozva, és ennek kapcsán arra is kitérve, hogy az igazi ünnep az, amikor beszél hozzánk az Úr. A körülöttünk levő világ teli van bizonytalansággal, félelemmel, az igazi fény azonban mindig a sötét háttér előtt válik láthatóvá ‒ hallhattuk a lelkésztől. Lőrincz János személyes élethelyzetek felidézésével ‒ a kommunista rendszerben 17 év börtönbüntetésre ítélt édesapja történetével, majd sérültként született második gyermeke példájával ‒ támasztotta alá a legsúlyosabb keresztek hordozásához is erőt adó égi jelenlét valóságosságát.

A láthatatlan segítőkként érkező angyalok mellett az Úrnak szabad szemmel látható, földi küldöttjei is vannak, az Ügyes Kezek Alapítványnál is ilyenek munkálkodnak ‒ mondta saját tapasztalatai alapján is az igehirdető.

Erő az első ijedtség után

Istentisztelet után Soós Erzsébet az ünnepi rendezvény műsorvezetőjeként a jelen levő országos, megyei és helyi hivatalosságokat szólította mikrofon elé.

‒ Amikor fogyatékos érkezik a családba, először mindenki megijed. Utána azonban Isten erőt ad nekünk arra, hogy a nehézségeken át tudjunk lépni. Ott van az Istenbe vetett hit, ott van az erős családi kötelék, és ott van az erős közösségi támogatás. A közösségé, amely tele van jó emberekkel, akik itt vannak mellettünk, vigyáznak ránk, és amikor nehéz helyzetbe kerülünk, megfogják a vállunkat, megölelnek, adnak egy jó szót, egy kézfogást, egy kis segítséget. (…) Nagyon hálás vagyok a közösségnek és az Úristennek azért, hogy az önök segítségével a hangja lehetek ezeknek a családoknak, hogy önökért dolgozhatok. (…) És dolgozni is fogok minden nap azért, hogy a fogyatékosoknak a jövője és a családok támogatása ne legyen lesöpörve minden alkalommal a napirendről. Mert én is tudom, mit jelent ezt megélni, én is tudom, hogy a szüleimnek milyen nehéz volt ‒ mondta Csép Éva Andrea parlamenti képviselő testvérére, Jancsó Istvánra utalva, aki éppen ezen az ünnepnapon töltötte 46. életévét.

A támogatások nem sérülhetnek

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere hangsúlyozta: ‒ Önkormányzatként nekünk elsődleges kötelességünk, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a rászorulók megkapják az őket megillető segítséget. Korábban a város nem sokkal támogatta az egyesületeket, alapítványokat. Azóta sikerült több mint 8 millió lejre növelni ezt az összeget. (…) Az, hogy nincs öt hónapja kormány, azt jelenti, hogy ennyi ideje nem kapjuk a szociális támogatásokra szánt összeget sem, de a város, illetve a helyi tanács úgy döntött: kiemelt fontosságú, hogy ezek a támogatások ne sérüljenek. Ezért inkább lemondunk egy-két fejlesztésről, beruházásról, hogy a jogosultak ne érezzék ennek az összegnek a hiányát, hiszen így is sok problémájuk van, és a jövedelmük messze nem annyi, mint amennyire szükségük lenne.

Nappali foglalkoztató, mint követendő példa

A továbbiakban Halmen Emese és Magdó Ráchel közös éneklésre hívta az egybegyűlteket, majd Miclea Hajnal, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője üdvözölte az Ügyes Kezek Alapítvány munkatársait, szülői közösségét, a gondozottakat, valamint a többi jelen levő civil szervezet képviselőit.   

‒ Állami szolgáltatóként az utóbbi húsz évben a civilek mellett voltunk, és nagyon köszönjük önöknek, hogy kiegészítik azokat a szolgáltatásokat, amelyekben az állami intézmények nem tudnak már részt venni. (…) Ha ma nem csak az ünnepelt kívánhat, akkor én azt szeretném kívánni az alapítványnak, hogy az elkövetkező minimum harminc évben ugyanígy folytassa tevékenységét, és munkája meghozza gyümölcsét ‒ mondta Miclea Hajnal, a nappali foglalkoztató központ működtetését követendő példaként ajánlva a többi szervezet figyelmébe.

Andreia Morau, a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság ügyvezető igazgatója a kezdetektől együttműködött az Ügyes Kezek Alapítvánnyal, korábban a sérült kiskorúakat és fiatal felnőtteket támogató Alpha Transilvană Alapítvány ügyvezető igazgatójaként. Ezt a testvérinek nevezhető kapcsolatot idézte fel pár szóban a kistemplomi ünnepségen az intézményvezető, hangsúlyozva, hogy egy állam erejét a közösség adja.

Biztos pont a bizonytalanságban

Az Ügyes Kezek Alapítvány szülői közössége nevében László Gabriella foglalta össze az alapítvány szerepét a családok életében.

‒ Egészséges gyermeket nevelő szülők számára is nehéz élethelyzet, amikor egy gyerek óvodába, iskolába megy, és meg kell találnia a helyét egy új közösségben. De ez egy biztosított lehetőség, a szülőknek csak választani kell a tanintézetek közül. Sérült gyereket nevelő szülőként ez a lépés sokszor leírhatatlanul nehéz, sőt lehetetlennek is tűnhet. Ilyenkor nemcsak amiatt izgulunk, hogy gyerekünk beilleszkedik-e egy közösségbe, hanem amiatt is, hogy van-e egyáltalán egy olyan biztonságos hely, ahova elvihetjük. Számunkra ez az alapítvány jelentette a bizonytalanságot felváltó biztonságot. Ti nem a korlátokat láttátok a gyermekeinkben, hanem a lehetőségeket, nem a másságot, hanem az embert. És így nemcsak a gyermekeink kezét fogtátok meg, hanem a mienkét, szülőkét is. (…) Ha felnőtt gyermekeinket kérdeznénk, ők nem a szakmai tudásotokról, a fejlesztő módszereitekről beszélnének, hanem arról, hogy mit jelent számukra ez a hely. A barátokat, a közös nevetéseket és azt az elfogadást, amit a külvilág, sajnos, nem mindig ad meg nekik. Itt a fiatalok nem sérültként vannak kezelve, hanem mint csodálatos egyéniségek.

Akik csintalanná szelídítik az időt

A templomi együttlét után a gyülekezeti teremben folytatódott az ünnep. A Tiberius kamaraegyüttes muzsikája teremtett itt méltó hangulatot a visszatekintéshez, ami egy vidám jelenetekkel teli ‒ az alapítvány tevékenységeiben részt vevő fiatalok vicces, sokszor azonban mögöttes tartalmat is hordozó gondolataival színesített ‒ kisfilm révén hamarosan meg is történt. „Aki korán kel, aranyat nyel“, „azért volt jó a tengeren, mert ott volt Lajos“ ‒ váltották egymást a derűs megjegyzések, amelyek az alapítvány számos tevékenysége ‒ kézműveskedés, sportolás, terápiás beszélgetés, farsang ‒ alatt hangzottak el.

Magdó Orsolya, az Ügyes Kezek igazgatója az ünnepi meghívón olvasható igéből kiindulva a pusztából kivezető isteni gondviselésről szólt, majd a meghívót díszítő puzzle szimbólumával utalt a sok kicsi darabból összerakott nagy kép, a közösség jelentőségére, amelynek minden alkotóeleme együtt és egyforma mértékben értékes. A fiatalok egyik aranymondásából ‒ „csintalan az idő“ ‒ kiindulva a Pál apostol által említett „gonosz időkről“ tett ezután említést az alapítvány igazgatója, hogy végül ‒ a kisfilmben látottakra is visszacsatolva ‒ levonja a következtetést:

‒ A mi fiataljaink a gonosz időt csintalanná szelídítik. Azt élték meg, hogy itt jól lehet lenni, itt nem kell versenyt futni az idővel, a veszteséggel, az élményekkel, mert a sok-sok kicsiből egy nagy, egy szép lesz. (…) Amikor iskolás gyerekek jönnek hozzánk látogatóba, és közülük csak egy azzal a gondolattal megy haza, hogy „itt nagyon jó, itt mindenki úgy szeret mindenkit“, akkor már megérte.

A puzzle motívumára visszatérve Magdó Orsolya hozzátette:

‒ Sok-sok imádság adja ki azt az áldást, ami megtartott minket harminc évig, sok-sok találkozás adta ki azt a közösséget, ami az Ügyes Kezek Alapítványnál formálódott, sok-sok támogató adta össze azt a pénzt, amiből egyáltalán elindulhatott a munka.

Az alapítvány igazgatója beszéde végén a nappali foglalkozásokon részt vevő fiataloknak mondott köszönetet a rendszeres jelenlétükért, és bocsánatot kért azoktól, akik helyhiány miatt nem jöhetnek minden hétköznap, vagy akiket emiatt vissza kellett utasítani.

Hitből és Fényből született

A továbbiakban az alapítvány jogosultjaival harminc éve foglalkozó Kopacz Imola pszichológus idézte fel az Ügyes Kezekkel való együttműködése kezdeteit, arra is kitérve, hogy nyugdíjba vonulása óta önkéntesként folytatja ezt a munkát. Koós Irén, az alapítvány kuratóriumának tagja emléklapot nyújtott át az egykori és jelenlegi munkatársaknak, majd Simó Ágnes alapító tag szülői és egykori munkatársi minőségében az Ügyes Kezek megszületésének előzményeiről beszélt.

‒ 1991-ben dr. Pethő Mária és Baricz Lajos római katolikus plébános bábáskodásával megszületett Marosvásárhelyen az első Hit és Fény közösség. Ez egy nemzetközi mozgalom, sérült személyek, családjaik és segítőik lelki közössége. Eleinte öt-hat család tartozott a vásárhelyihez, idővel azonban bővült az itteni közösség. Én a lányommal 1992 végén, 1993 elején ismerkedtem meg ezekkel a családokkal, és a Kárpátok sétányán levő napköziben működő Reménység nevű egyesülethez csatlakoztunk. A közösség délutánonként foglalkozást szervezett értelmi sérültséggel élő gyerekeknek. Pedagógus, pszichológus, nyugdíjas tanító néni segítette őket az iskolai ismeretek elsajátításában, illetve a továbbfejlődésben. Ekkor már megszületett a szülőkben az ötlet, hogy kellene egy jogi keret, ami majd támogatni tudja a fiatalok állandó foglalkoztatását. 1994 végén vagy 1995-ben el is indítottuk ezt a folyamatot. Providentia néven akartuk bejegyeztetni az alapítványt, de sajnos ezt az akkori bíróság nem engedélyezte. Mi azonban nem adtuk fel.

Végül Ügyes Kezek néven sikerült bejegyeztetni az alapítványt 1995 decemberében. Akkoriban a közösség a Kárpátok sétányi napköziből kikerült, a Máltai Szeretetszolgálat fogadta be a Berek utcai székházába. 1998-ban a Talentum Alapítványnál egy új csoportot indítottak mozgássérültek számára. Időközben rájöttek, hogy nagyon nehéz két helyszínen működtetni az alapítványt, így megszületett az igény egy közös székhely létrehozására. Ez 2000-ben valósult meg külföldi támogatók segítségével. A megvásárolt ingatlanban 2002-ben indultak a foglalkozások már 25 fiatallal. 2005-ben holland segítséggel bővítették ki a székházat ‒ hallhattuk az alapító tagtól, aki az alapítvány eredetileg választott nevével is sugallt égi gondoskodás kapcsán megjegyezte:„ a Jóisten mindig olyan munkatársakkal ajándékozott meg, akik szívből-lélekből a sajátjaikként kezelik a gyerekeinket“.

„Úgy élik meg, hogy dolgozni járnak“

 Az ünnepi műsor utolsó mozzanatként Burger Orbán Gyöngyi az évfordulóra berendezett fotó- és festménykiállítást értékelte ‒ előbbi az alapítvány életének megannyi mozzanatát tükrözte, a legjellegzetesebb helyzetekben örökítve meg a fiatalokat ‒, majd néhányan a derűt sugárzó sérültek közül egy 18. századi angol körtáncot mutattak be.

 Az ünnepség végén Magdó Orsolya igazgatónőtől megtudtuk, hogy az alapítványhoz tartozó felnőttek életkora 18 évnél kezdődik, jelenleg a legidősebb tag 56 éves. Arra a kérdésre, hogy lelkileg mit is ad az Ügyes Kezek a nappali foglalkozások résztvevőinek, az igazgatónő így válaszolt:

‒ Ők úgy élik meg, hogy dolgozni járnak hozzánk, a vakációk idején pedig szabadságra mennek. Ez egy nagyon lényeges szempont, hiszen köztudott, hogy a munka az, amitől az ember értékesnek érzi magát, illetve úgy érzi, hogy a helyén van.