Számtalan alkalommal elhatároztam, hogy reggelente/este lefekvés, villanyoltás előtt, olvasás után (könyvekkel, folyóiratokkal à jour-ban lenni) tornászni fogok, edzem, nevelem a testem. A gyakorlatokat bármely szakavatott internetes oldalról lekoppinthatnám. Mondjam, ne mondjam, két nap után szünetet rendeltem el, és aztán a szünet sine data elnyúlt.
Nem egy alkalommal úgy döntöttem, naplót vezetek, ahogy ez egy magára valamit is adó értelmiségihez illik. Feljegyzem lapjain nem csupán a történéseket, eseteket, párbeszédeket, találkozásokat és elkövetett baklövéseket, hanem a gondolatoknak és érzéseknek is nyitok egy-egy vagy több bekezdést. A terv szép volt, felemelő, megejtő, becsali, erősen csábító, mi több, tettekre serkentő, s titokban arra gondoltam, ez a napló egyben kiindulópont lehet más irányú írásokhoz, forrásként szolgálhat, hiteles forrásként, mert hát, kérem alássan, velem történt, én éreztem, az én személyes őszinte vallomásom, fellengzősen szólva: tanúságtételem, hah! Mondanom sem kell, néhány lapnyi, napi firkálás után a napló kútba esett képletesen szólva. Ugyanis nincs kút a közelemben, csupán egy forrás, amit egy régi helytörténész Jókoma-forrásnak nevezett, de amely semmilyen formában sem maradt fönn, én is csupán egy újságsírba temetve hantoltam ki Időtáram számára.
Voltak egyéb elhatározásaim is, mint minden halandónak, amiből semmi nem valósult meg, még szándéknak is halovány volt, és sokszor a nevetségesség határát súrolta, így aztán maradtam azokkal a szokásokkal, beidegződésekkel, eszmékkel és rögeszmékkel, munkákkal, haladékkérésekkel, amelyek már évek óta nálam/velem/bennem laknak, akikkel kohabitálok, hogy tudományosabban szóljak. Ebből természetesen könnyen levonhatja az olvasó azt a szigorú és logikusnak látszó következtetést, hogy a kétségtelenül jó szándékú szerzőt egyfajta akaratgyöngeség jellemzi. Tegyék meg, ha kedvük tartja.
Nem írok regényt, holott erre volt felkérés, rákérdezés, magam is legépeltem néhány oldalt, aztán a konstrukció meghaladta erőimet, türelmemet, és a feladat elpárolgott, szétesett, kifordult a kezem közül. Maradtak a rövidebb írások, amelyek nem szereznek nagydíjakat, diadalt, csak napi sikereket és gyors felejtést az olvasó részéről.
Ám az vesse rám az első követ, vagy rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, aki minden elhatározásából tetteket, regényeket, edzőtermeket, felhőkarcolókat, burzsoá kalifákat varázsol vagy teremt a sivatag kellős közepén. Aki olajat fakaszt a puszta sziklából, vagy békét teremt a szlávok között. Ne mondja nekem senki sem, hogy a parlamenti döntvények maradéktalanul megvalósulnak és nem egy közülük írott malaszt, avagy holt betűként marad a kiábrándult utókorra. Ne mondja senki sem, hogy vannak olyan sikeres emberek, akiknek akarata minden körülmény és gáncs dacára szárba szökken, gyümölcsöt teremt, minden minden időben sikerül neki az üzleti életben, a szerelemben vagy a politikai cselekvés területén.
Kudarcok mindenkit érhetnek, a kudarc ugyanis természeténél fogva demokratikus, pártsemleges, készségesen bárki szolgálatába áll. Még ki sem kell érdemelni.
