2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tejtermelők figyelmébe

November 6-án bocsátotta ki a kormány a 859-es határozatát, amelyben előírják a tej tárolására alkalmas hűtőtartály-vásárlás támogatását.

 

November 6-án bocsátotta ki a kormány a 859-es határozatát, amelyben előírják a tej tárolására alkalmas hűtőtartály-vásárlás támogatását.

Az előírás szerint azok az állattenyésztők részesülnek a támogatásban, akik 1-5 szarvasmarhát tartanak, és az adott helyi közigazdasági egység (község) területén valamilyen szervezeti formához, ezzel a céllal megalakult egyesülethez tartoznak. Egy község legtöbb 1000 literes hűtőkapacitású tartályokat szerezhet be ebből a forrásból. Természetesen azok a gazdák, akik használják majd ezeket a tárolókat, bejegyzett gazdasággal és nyilvántartott szarvasmarhával kell rendelkezzenek. Ugyanakkor a feltételek egyike, hogy valamely szarvasmarha-tenyésztő egyesület tagjai legyenek, ugyanis a szervezet meg kell nevezzen egy tejbegyűjtőt. Legtöbb 5.000 eurót kapnak erre a célra a közigazgatási egységek, és olyan cégtől vásárolhatják meg a tartályokat, amely legkevesebb 12 hónapra vállalja a szervizelést. Amennyiben 1000 literesnél kisebb űrtartalmú tárolóedényt vásárolnak, a kapacitás arányában csökken a támogatás is. Azok a gazdák, akik részesülnek ebben, kötelesek két évre szerződést kötni valamely tejfeldolgozó céggel, azzal a feltétellel, hogy ezalatt megőrzik a szerződéskor meglévő állatállományt. Vagyis két évig nem szabad eladni, levágni a szarvasmarhát. A támogatást a mezőgazdasági kifizetési ügynökségeken (APIA) keresztül nyújtják a szaktárca költségvetéséből, a mezőgazdasági termelők támogatása („Sprijinirea producătorilor agricoli”) címszó alatt.

Ahhoz, hogy támogatást kapjanak, a tenyésztői egyesületek december 30-ig meg kell alakuljanak. Ezt követően kérvényt kell benyújtaniuk ahhoz a polgármesteri hivatalhoz, amelynek a területén megalakultak, illetve gazdálkodnak a szarvasmarhatartók. Ehhez szükség van az alapító dokumentum másolatára, amiből kiderül, hogy a hűtőtartályok vásárlása miatt (is) jöttek létre, a taglétszámot igazoló összesítőre, amelyben szerepel a gazdaságokban levő szarvasmarhák száma. A képviselő személyazonossági igazolványának másolata, valamint a közgyűlés azon határozata, amelyben a tagok beleegyeznek abba, hogy a korábban említett feltételek szerint megvásárolják a tartályokat. A kérvényeket 2014. január 20-a és március 20-a között fogadják el, majd láttamozzák, illetve a polgármesteri hivataloknak ki kell egészíteniük egy olyan bizonylattal, amiben az áll, hogy a községben van lehetőség a tartályok kihelyezésére (terület, épület stb.). A továbbiakban a tartályvásárlásról a számlát is mellékelni kell, és természetesen igénylik a szervezet bankszámláját is, amire utólag megtérítik a tartály költségeit. A teljes dossziékat 2014. április 21-ig kell eljuttatni az APIA-ügynökségekhez. Elméletileg a hűtőtartály megvásárlását követő 60 napon belül törlesztik a leszámlázott összeget.

A nem megfelelően összeállított iratcsomó, illetve helytelen elszámolás esetén az összeget nem utalják át, abban az esetben pedig, ha visszaélés történt, vissza kell fizetni a támogatást, ezért fontos, hogy a kormányrendelet (amelyet a Hivatalos Közlöny 689/2013. november 11-i számában tettek közzé) előírásait tartsák be az érdekeltek. Továbbá azon igyekezzenek, hogy a hónap végéig alakítsák meg ezeket a társulási formákat (egyesületeket), mert csak a jogi személyiséggel rendelkezőknek utalják át a pénzt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató