2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sikeres évet zár a marosvásárhelyi Borsika

Karácsonyi népdalokkal, köszöntőkkel és szívgyönyörködtető táncokkal ajándékozta meg telt házas közönségét a marosvásárhelyi Borsika néptáncegyüttes december 9-i, péntek esti évzáró gálaműsorán. 

Mintegy 150 fürge lábú, tüzes tekintetű gyermek lépett az ünnepi együttlét alkalmából a Kultúrpalota színpadára – közöttük megannyi gyakorlott, külföldi megmérettetésen is bizonyított, és egészen apró, de már most a néptánc varázsában dobbantó, pörgő, forgó székely ruhás borsikás.

A 2016 őszén született néptáncegyüttes hatodik esztendőbúcsúztató rendezvényén Törzsök Hunor csoportvezető a közelmúlt fontos pillanatképével köszöntötte a jelenlevőket.

– Szinte napra pontosan négy éve állhattam itt utoljára a Kultúrpalota színpadán. (…) Akkoriban még a gyerekek nem táncoltak ekkora közönség előtt, izgultunk, hogy vajon megtelik-e a nézőtér…, és megtelt, ahogy ma is.


Rekordszámú fellépés a pandémia után

A továbbiakban a csoportvezető a világjárvány korántsem zökkenőmentes időszakát elevenítette fel, ami a Borsikát is komoly megpróbáltatások elé állította.

– Nehéz volt összetartani a csapatot interneten keresztül, olyan anyagot kérni a gyerekektől, amit egyedül, otthon, a telefon vagy számítógép előtt el tudnak táncolni, majd beküldeni. Nem ment mindenkinek. Volt, aki rövidebb-hosszabb ideig kimaradt, vagy végleg feladta. Közösen mégis megtaláltuk a mindenkinek vállalható megoldást, és abban az időben is tudtuk gyarapítani a tudásunkat.

Törzsök Hunor a kihívások között említette a múlt évi oktatóváltást is, majd hozzátette, hogy Kovács Szabolcs személyében olyan szakmai tudást, fiatalos lendületet és elhivatottságot kapott a Borsika, amelynek eredménye meglátszik a csoportokon. A szakmai megvalósítások kapcsán a csoportvezető kiemelte, hogy a legtapasztaltabb borsikások már öt vidék táncát ismerik, tanulják folyamatosan, és a középcsoport is a második vidék néptánckultúráját teszi a magáévá. Idén tavasszal a nagycsoport vajdaszentiványi táncrendjével beneveztek a XV. Erdélyi Néptánc-antológiára – az erdélyi néptáncszakma amatőr együtteseknek szánt megmérettetésére –, és 24 produkcióból a negyedik helyen jutottak be az október elsejei gálára. A csoportvezető hangsúlyozta, hogy idén rekordszámú – több mint 36 – fellépése volt az együttesnek, és két táncosuk, Ferenczi Anita és Balogh Krisztián első helyezést ért el a májusi országos gyermek-szólótáncverseny döntőjében, páros kategóriában, Papp Róbert pedig egyéni, legényes kategóriában teljesített kiválóan. 


„Új otthonunk lett”

– Nem kifejezetten szakmai megvalósítás, mégis számomra az egyik legnagyobb siker a Borsika próbaterme volt 2022-ben. Optimista természet vagyok, de még nekem is mindmáig nehéz elhinni, hogy mennyire gördülékenyen, gyorsan, szülőkkel és támogatókkal egyszerre megmozdulva tudtuk az ingatlant felújítani. Hálával tartozom önöknek és támogatóinknak, valamint a református egyháznak, hogy ma már a Borsika saját próbatermében folyhat a néptáncoktatás. Új otthonunk lett, amellyel talán egyedüliként rendelkezünk a marosvásárhelyi néptánccsoportok közül – mondta Törzsök Hunor.

A Borsikának nyújtott támogatásokért a csoportvezető Magyarország kormányának, a Csoóri Sándor és a Bethlen Gábor Alapnak mondott köszönetet. Az évzáró műsor anyagi hátterének biztosításáért a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalt illette hála, valamint a Communitas Alapítvány, a Bekecs néptáncegyüttes, az OnStage és a gálaműsoron a talpalávalót húzó Bartis Zoltán és zenekara is köszönetet érdemelt. 

Az ünnepi műsort a Borsika közép- és nagycsoportja lánykarának karácsonyi népdala nyitotta meg. A nagycsoport nyárádselyei összeállítását mutatta be, amellyel 2021-ben részt vett egy olaszországi néptáncfesztiválon. A középcsoport azt a nyárádmenti koreográfiát vitte színpadra, amellyel a Maros megyei Gyöngykoszorú néptánctalálkozókra is eljutott. Az apró borsikások népi gyermekjátékokkal derítették még jobb kedvre az egybegyűlteket, majd a nagyok vajdaszentiványi táncrendje következett, amellyel a tavaszi Erdélyi Néptánc-antológiára is beneveztek. Ezután Barabási Réka mezőségi karácsonyi népdalokat énekelt, a középcsoport felcsíki táncokat mutatott be. A nagycsoport lánykara küküllőmenti és dunántúli karikázóval fokozta a hangulatot, ezután Veres Brigitta és Zilinszki Dorottya énekelt mezőségi népdalokat. Az előadás a nagycsoport mezőségi, magyarpalatkai táncával zárult, amelyet első alkalommal mutattak be közönség előtt.

A táncünnep utolsó előtti mozzanatában az oktatók, Törzsök Zsuzsanna és Kovács Szabolcs is színpadra perdültek, majd a borsikás szülők mondtak köszönetet azért a sok jóért, amit a néptánccsoport gyermekeiknek felkínál.

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató