Szerelmek és szenvedések

Van egy nagy adósságom. Egykori nagyon kedves magyartanárnőm, Zoltán Ildikó neve csalogatott el egy könyvbemutatóra az őszi könyvnapok idején.

Van egy nagy adósságom. Egykori nagyon kedves magyartanárnőm, Zoltán Ildikó neve csalogatott el egy könyvbemutatóra az őszi könyvnapok idején. A kötet méltatásáról sajnos lemaradtam, mert csak a délelőtti rendezvényen hangzott el, a délutánin egészségi állapota miatt már nem tudott részt venni. A beszámoló, amit írni készültem Szabó Magdolna Matild, a Marosvásárhelyen Márton Tildaként ismert és elismert tanítónő lánykori Naplójáról, napokon át valamilyen okból elmaradt. A későbbiekben azért, mert a nevek és események sokaságában tévelyegve abbahagytam a könyvet. Amikor egy este újra olvasni kezdtem, már nehezen tudtam letenni, annyira érdekesnek találtam a Szovátáról induló és a második világháborús ostromot Budapesten átélő fiatal lány történetét. Utólag visszagondolva örvendek, hogy eljutottam a könyvbemutatóra, egyébként talán nem olvasom el a kézzel festett udvarhelyi mintával díszített naplót, ami a múlt év egyik legérdekesebb olvasmányát jelentette számomra.

A leveleket hosszú évekig tartó tanakodás után Márton Gyöngyvér, Szabó Tilda lánya adta ki, aki férjhezmenetelekor, majd Magyarországra való kitelepedése előtt olvasta el az édesanyja lánykorából megőrzött cipősdoboznyi kéziratot. Az 1943-46 között íródott napló és az azt kiegészítő levelek egy érdekes és viszontagságos korszak eseményeit rögzítették egy tehetséges fiatal lány érzékeny lelkivilágának tükrében. Legépelésük után édesanyja egykori barátnőjét kereste fel, aki sírt-nevetett a napló olvastán, és a kiadásra bátorította. Márton Gyöngyvér a csíki Pallas-Akadémia Kiadót kereste meg, de a pályázatokon nem jártak sikerrel. Hosszas „kalapozás” után tudta összegyűjteni a szükséges összeget ahhoz, hogy a Napló megjelenhessen. A megőrzött családi képekkel, s édesanyja egykori rajzát felhasználva Zoltán Ildikóval közösen illusztrálták a könyvet, a borítólapot. A bemutatón Gulácsi Zsuzsanna színművésznő olvasott fel részleteket a Naplóból és tolmácsolta Szabó Magdolna Matild verseit.

A beszélgetés során kirajzolódott a fiatal lány élete, aki szovátai iparos családban nőtt fel, s versmondó, versíró és zenei tehetsége korán megmutatkozott. Erre lehetőséget teremtett a gazdag, eseménydús szovátai közművelődési élet is. Tanulmányait Marosvásárhelyen, majd a székelyudvarhelyi tanítóképzőben folytatta, s az ott tapasztalt szigorú, de mégis biztató nevelési módszerekről is pontos képet rajzol. A reményteljes indulást a Magyarországra való menekülés és Budapest ostromának az átélése szakítja meg, ahol a pusztulásról és az azt követő mérhetetlen szegénységről számol be. A hazatérés eseményeinek leírása elmarad, a kellemetlen úti élményeket ugyanis még gondolatban sem szeretné átélni. 1946-ban képesítőzik a Bolyai iskolában működő Állami Koedukált Tanítóképzőben, majd egy tanévet Szovátán tanít. Egy országos kultúrverseny nyomán teljesül régi vágya, s felveszik a kolozsvári színiakadémiára, ahol az elmaradó ösztöndíj miatt sokat éhezik, s egy kellemetlen incidens véget vet színészi ambícióinak. Lendületétől és munkakedvétől megfosztva tér vissza a tanügybe, majd 1954-57 között tehetségét bábszínészként kamatoztathatja. Fia születése után újra tanítónőként dolgozik, s férje, Márton György tanfelügyelő korai halála után özvegyen marad három gyermekével. 1958-78 között odaadóan, a méltánytalanságokkal mindig szembefordulva, kisdiákjai művelődési életére különös hangsúlyt fektetve végezte tanítói munkáját. Súlyos betegen a rendszerváltás előtt egy évvel, sorozatos megaláztatások után gyalog ment át a határon, hogy lányához költözzön, de ott sem a megnyugvás, hanem a súlyos betegség várt rá.

Életsorsát számba véve, valószínű érdekes lett volna, ha naplóját, ami 1946-ban véget ért, tovább folytatta volna. Ennek ellenére a megmaradt, néha töredékes feljegyzések is figyelemre méltóak, hisz pontos képet adnak azokról a viharokról, szerelmekről, érzelmi hullámzásokról, amelyek minden kamaszodó lány életében a legfontosabb eseményeket jelentik. A törékeny, sérülékeny Szabó Magdolna Matild sokat töpreng a hit, szerelem, barátság, boldogság, család, férjhezmenetel kérdésein, néha naiv, érzelgős beszámolóiban leírja szerelmes fellobbanásait, hóbortjait, a fiúkkal folytatott játékot, természetesen az akkori illemszabályok betartásával. Így válik a napló lélektani regénnyé, amit minden lányos szülőnek, aki elfelejtette volna, hogy egykoron milyen érzelmek dúltak az ő lelkében is, el kellene olvasni ahhoz, hogy kamasz gyermekének lelkületébe ma, a megváltozott körülmények között is betekinthessen. Tilda beszámol olvasmányairól, s figyelemre méltó, ahogy a korabeli magyar és a színvonalas nemzetközi irodalom jelentős műveiről véleményt mond a naplóban. Rendkívüli érzékenységgel, árnyaltan fogalmazza meg kétségeit és gyötrelmeit, s azt is, ahogy a nagy odaadással dédelgetett szerelmi álmok sorra szertefoszlanak, miközben a naplóba be-betör a valós élet, a világháború minden szennyével és szenvedésével. A könyv érdekes kor- és lélektani dokumentum, s lapjairól képet alkothatunk a 40-es években folyó lánynevelésről is. Mindezek alapján igazat kell adnunk az előszót jegyző Márton Gyöngyvérnek, hogy ma, amikor olyan nagy divat elővenni anyáink, nagyanyáink szakácskönyvét, érdekes lenne, ha többet olvashatnánk „szüleink, nagyszüleink generációjáról a neveltetésük szerint szelídebb, illemből szólni szégyenkező, háttérbe húzódó nők, asszonyok, anyák, nagyanyák” életéről, akik „bizonyára majd’ mind magukkal vitték az öröklétbe a sorsuk, életük mélyebb megismeréséhez, megértéséhez föltétlenül szükséges tudnivalókat”. Ennek tükrében gratulálnunk kell a szerzőnek, hogy édesanyja titkait feltárva ebből egy kis részt megőrzött a jelen- és az utókornak is.

* Szabó Magdolna Matild: Napló (1943-46)