2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A létszámbővítési szándék 2010 IV. negyedévétől napjainkig most mutatja a legalacsonyabb értékeket – tudjuk meg a Manpower munkaerő-piaci előrejelzéséből.


A létszámbővítési szándék 2010 IV. negyedévétől napjainkig most mutatja a legalacsonyabb értékeket – tudjuk meg a Manpower munkaerő-piaci előrejelzéséből.

A romániai munkaerőpiac viszonylag csendes marad 2013 végéig – vélik a Manpower kérdéseire válaszoló munkáltatók. E tanulmány világszinten a legkiterjedtebb és legátfogóbb felmérés, a munkaerőpiacon a legnagyobb előrejelző kapacitással bíró megkérdezésen alapul. A 2013-as év IV. negyedévére vonatkozó tanulmány elkészítése érdekében megkérdezett 625 romániai munkáltató 74%-ának nem áll szándékában az elkövetkező, október-december közötti időszakban a munkaerő-létszámot sem növelni, sem pedig csökkenteni a vállalat/szervezet tevékenységi helyszínein. A megkérdezettek 12%-a tervez munkaerő-létszámnövelést, illetve további 12%-a megjelölt időszakra munkaerő-létszámcsökkentést helyez kilátásba. A szezonális változásokat figyelmen kívül hagyva a Manpower munkaerőpiaci mutató értéke tehát 0%.

Ez az érték 2010 IV. negyedévétől napjainkig most a legalacsonyabb, 10 százalékpontot csökkent 2013 III. negyedévéhez képest, illetve 12 százalékponttal kisebb, mint az előző év azonos időszakában.

„A létszám szempontjából óvatos hozzáállást tapasztalunk, melynek hátterében a bizonytalan gazdasági környezet állhat. Bizonyos szempontból a számok azt sugallják, hogy az ország adott részein, illetve adott munkaszektorokban a potenciális munkavállalóknak a IV. negyedévben nehézségekkel kell megküzdeniük. Más szempontból – még ha a következő negyedév munkaerő-felvételi hajlandósága nem is túl biztató – az a tény, hogy a munkáltatók közel egyharmadának szándékában áll a meglévő munkavállalói szám megtartása, azt sejteti, hogy a munkaerőpiac egyensúlyhelyzetbe került” – nyilatkozta Valentin Petrof, a ManpowerGroup Románia vezérigazgatója. Amúgy a romániai Manpower munkaerő-piaci előrejelzés történelmében most a legnagyobb azon munkáltatók aránya, akik saját vállalkozásukban nem számítanak semmiféle létszámváltozásra a munkaerőt illetően.

Annak ellenére, hogy országos szinten a munkaerőpiaci mutató változatlanul megmarad, a tíz elemzett iparágból hatban, valamint a nyolc térségből ötben munkaerő-felvételi hajlandóságot figyelhetünk meg. A legkimagaslóbb értéket a feldolgozóipar mutatja, melynek a mutatója +12%. Ezzel szemben az építőiparban 15%-os csökkenés várható. Az utolsó negyedévhez képest csökkenőben van a létszámbővítési szándék nyolc iparágban, valamint mind a tíz vizsgált iparágban kisebb a létszámbővítési értékmutató, mint a 2012. év IV. negyedé-vében. Az előző év utolsó negyedévéhez képest a legdrasztikusabb esést az építőiparban, valamint a kis- és nagykereskedelmi szektorban figyelhetjük meg.

Regionális szempontból a legoptimistább munkáltatók az ország nyugati részében vannak, ahol a mutató értéke +8%, ezzel szemben a déli országrészen -7%. A déli országrészben tehát a legdrasztikusabb a csökkenés az előző negyedévhez képest, akárcsak az előző év azonos időszakához képest, 28 százalékpontot zuhant.

Az előző negyedévhez képest – a létszámbővítési szándék szempontjából is – a tanulmányban vizsgált nyolc régióból hatban csökkenést figyelhetünk meg, valamint 2012 IV. negyedévéhez képest nyolc térségből hétben alacsonyabb értékeket látunk. A kivételt az ország északnyugati térsége képezi, ahol a munkaerő-piaci mutató értéke +6%, amely 6 százalékponttal magasabb az III. negyedévhez képest, valamint 2 százalékponttal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

„Ezek a munkaerőpiaci mutatók lelassult munkaerőképet körvonalaznak, melyben mind a létszámbővítési, mind a munkaerő-csökkentési szándék meglehetősen visszafogott, jól megfontolt. Ügyfeleink és partnereink egyre figyelmesebben és alaposabban elemzik az új állások létrehozására a legmegfelelőbb indokokat és pillanatokat, tekintettel a közelgő költségvetésre is. Ezzel egyidejűleg mérlegelik rövid és hosszú távú személyes szükségleteiket, egyre nagyobb hangsúlyt fektetve a munkavállalók képességeire és hozzáállására” – emeli ki Valentin Petrof.

A felmérésben megjelenő globális munkaerő-piaci előrejelzés szerint a létszámbővítés lassú, de folyamatos lesz. A tanulmányban részt vevő 42 országból 29-ben a munkáltatók létszámbővítési szándékot mutatnak, azonban jelentős elszántságról nem beszélhetünk. Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) 24 országában a létszámbővítési szándék meglehetősen változó. A térség 11 országában létszámbővítést terveznek a munkáltatók, míg tízben visszaesés figyelhető meg. Például a bulgáriai munkáltatók viszonylag optimisták, ugyanis a munkaerőpiaci mutató értéke náluk +4%, ami, noha gyengébb az előző negyedévhez képest, állandó a tavalyi helyzetet tekintve. Ezzel szemben a magyarországi munkaerőpiaci kép esést mutat, itt a munkaerőpiaci mutató értéke -4%.

*Megjegyzés: Ebben a beszámolóban a Manpower munkaerő-piaci mutató kifejezést használjuk. Ez a mutató a következő negyedévben a munkaerő-bővülésre számító munkaadók százalékos arányának és a munkaerő-csökkenést váró munkaadók százalékos arányának különbsége. A 17 negyedéven át megszakítás nélkül adatszolgáltató országok esetében (Románia is) a tanulmányban elemzett számok a szezonálisan kiigazított adatokat tartalmazzák – kivéve amennyiben az ellenkezőjét nem jeleztük.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató