Hohiék nem a windsori dinasztia, Gigi Becali nem Dody Alfayet és Jekatyerina Andronyescu vagy Orda Helén, bármilyen átoperálásnak vetné alá magát, sohasem lenne lady Di. Legfennebb az utóbbi becenév duplázva.
Tekintve, hogy a jegyzet megjelenésének pillanatában még a vatikáni hétkoronás államfőnél vendégeskedem, magánkihallgatáson fogad (úgy értem, ő kihallgatja híveit, én fogadok a lottón és magános társasággal rovom az utcákat, tereket, templomokat, múzeumokat és pizzafalatozókat), sietek reagálni a most elömlő román királypárti rokonszenvekre. Továbbra is a köztársaság híve maradok, tekintve, hogy egy közös társasághoz több közöm van, sőt beleszólásom is, mint királyi alattvalóként egy monarchiában. Ámbátor, midőn megláttam a haza egén a napot – mely mindenkihez egyformán rügyfakasztó volt azon az utolsó királyságbeli májuson –, nos, akkor még elméletileg alattvalóként jöttem a világra, a hivatalos okmányokon még ott fejlécelt a felirat: Regatul României. Az államformát csak akkor változtatták meg, midőn eltöltöttem a hetedik hónapot. (Ilyformán csak tizedrészét töltöttem ama hét kötelező esztendőnek a királyi gyermekszobában. Meg is látszik rajtam, hálátlanul republikánus vagyok. Nem szégyen, Petőfi is az volt és Lajos bácsi is, a száműzött turini remete, akinek a Călăraş nevét a törvényszolgák egyike sem hajlandó eltörölni. Pedig többet ült Torinóban, mint akármelyik ilfovi kéregető.)
Szóval ha a kormányzó és ellenzéki honapák és honanyák ott voltak a parlamentben, amikor a kilencvenéves exkorona beszédet intézett a nemzethez, lelkük rajta, de a magyarok képviseletének sem szabad elfelejtenie, hogy a román királyság, a Hohenzollern-dinasztia 1916-tól főleg kisebb, mint nagyobb szünetekkel mérhetetlen szenvedéseket zúdított közösségünkre, kisebbségi sorba taszított bennünket, és a szabadságjogok tekintetében ugyancsak fukarul bánt velünk. De nemcsak velünk, hanem az államalkotóval is. Az alkotmányos jogok (1923-tól) nem tartattak be, jöhetett akár parasztpárti, akár liberális kormányzat, diktatúrával is kísérletezett a kajtár királyapa. Elfogadta Mussolinitől ajándékba a városháza előtt didergő farkast. Emlőiből szopták a fasizmus farkastörvényeit sokan.
Jó, vethetnék ellen mások, Mihály király kiugrott a II. világháborús német szövetségből, de nem értünk tette, nem Szárazajta, Barcaföldvár elkerülésére tette, amely sajnálatos emberirtások mégiscsak uralkodása alatt történtek. Nemzetiségi statútumot hagyott jóvá, Bolyai egyetemet alapító okmányt írt alá, belement a földreformba. Nem egyedül, nem magától, nem önként és nótázva – a szovjet csapatok nyomására, a kommunisták erőszakoskodására. Ha tehát valaki közülünk azt gondolná, hogy a magyaroknak, a kisebbségeknek jó lenne a királyság, a fenti (elismerem: hevenyészett) érvek alapján tisztelettel lebeszélném. Óva inteném e tévhit megélésétől. Nekünk az sem lenne üdvösebb. Csakis a demokráciában bízhatunk, állítom.
Hohiék nem a windsori dinasztia, Gigi Becali nem Dody Alfayet és Jekatyerina Andronyescu vagy Orda Helén, bármilyen átoperálásnak vetné alá magát, sohasem lenne lady Di. Legfennebb az utóbbi becenév duplázva.
