2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ponta derűlátó egy új IMF-megállapodás ügyében

  • 2013-07-09 14:27:51

Victor Ponta miniszterelnök szerint Románia újabb hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

Victor Ponta miniszterelnök szerint Románia újabb hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

A kormányfő hétfői bukaresti sajtótájékoztatóján közölte: július közepén Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója is Bukarestbe látogat. Hozzátette, a vizitnek nincs köze közvetlenül az újabb hitelmegállapodáshoz, de a látogatásnak erőteljes üzenetértéke van. „Derűlátó vagyok, hogy ősszel jó körülmények között újabb hitelmegállapodást kötünk az Európai Bizottsággal, az IMF-fel és a Világbankkal” – mondta.

Románia elővigyázatossági típusú szerződést akar kötni, akárcsak a legutóbbi, amit júniusban zártak le. Annak értéke 5,4 milliárd euró volt. 2009-ben Románia az IMF szervezésében csaknem 20 milliárd euró értékű készenléti hitelszerződést kötött.

A mostani lenne sorozatban a harmadik hitelszerződés, amelynek szükségességét illetően a román kormány, az elnöki hivatal és a jegybank vezetősége egyaránt egyetért.

Az IMF küldöttsége legközelebb július közepén, néhány nappal az IMF-vezérigazgató látogatása után érkezik Bukarestbe, ekkor várhatóan az esetleges újabb hitelszerződésről és annak feltételeiről is tárgyalnak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató