2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Politikai vihar = tőzsdei érdektelenség

Ahhoz már kezdünk hozzászokni, hogy választási kampány idején kormánypárti és ellenzéki politikusaink olyan nagyotmondásokra szánják magukat, amin józanabb pillanataikban talán maguk is meglepődnek.

Ahhoz már kezdünk hozzászokni, hogy választási kampány idején kormánypárti és ellenzéki politikusaink olyan nagyotmondásokra szánják magukat, amin józanabb pillanataikban talán maguk is meglepődnek. Azonban, hogy az újonnan kenyérbe lépett kormány aktuális nyilatkozói naponta homlokegyenest mást mondanak – na ez már igazán cirkuszi mutatványnak számít. Pedig megírtuk a Cirkusz és kenyér című írásunkban (Népújság, 2012. május 16.), hogy mire számíthatunk, de akkor nem gondoltuk volna, hogy az ötletroham úgy elkapja a Pénzügyminisztérium illetékeseit is, hogy immár izomlázgyanúsan tudjuk csak kapkodni a fejünket. Miről is van szó?

A Pénzügyminisztérium egyik nap bejelentette, hogy a tőzsdei tranzakciókat előzetes adóval sújtja a közeljövőben, vagyis minden egyes tőzsdei befektető minden egyes tranzakció után 16% adót fizet anélkül, hogy tudná, hogy ez a lépése a későbbiekben mekkora nyereséget (vagy éppen veszteséget) fog eredményezni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a befektetők pénzének 16%-át a kormány zárolja, s csak a fennmaradó pénztömeggel lehet hosszabb vagy rövidebb távon befektetni. Azonnal jelezték is fenntartásukat a tőkepiac szereplői, azonban a minisztérium két egész napig hajthatatlannak tűnt. Ezt követően homlokegyenest ellentétes javaslattal állt elő. Míg eddig negyedévente kellett jelentést tenni a nyereségveszteség egyenlegről, illetve a realizált nyereség után befizetni a 16%-os adót, immár az új javaslat szerint erre csak évente kell időt keríteni. A két javaslatban mindössze egyetlen közös pont van: nem negyedévente, hanem csak évente kell adózni, csak éppenhogy az egyik előzetes adózást jelent és minden tranzakcióra kiveti, a másik utólagost tervez, s természetesen csak a nyereségre. Befektető legyen a talpán, aki ezután a román tőzsdére meri vinni pénzét, hiszen a jövő évi adótörvények még rengeteget változnak az éppen aktuális politikai kampánytémának megfelelően. Márpedig egy befektető számára a kiszámíthatatlan adórendszer a legnagyobb veszély, hiszen azt végképp nem tudja befolyásolni – hacsak nem korrupcióval. (Vajon mi lehet az oka a Pénzügyminisztérium hirtelen pálfordulásának?)

Nem állunk jobban a tőzsdei bevezetésre szánt vállalatok kapcsán sem, hiszen míg a Boc-kormány némi fogcsikorgatással, de engedett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérésének, és ígéretet tett arra, hogy 2012 végéig a nagy állami vállalatok kisebbségi részvénycsomagját tőzsdén értékesíti, addig az Ungureanu-kormány tett is a megvalósítás érdekében, sőt a Transelectrica 15%-os részvénycsomagját sikerült is értékesíteni. Majd Ponta érkezésével első lépésként leállítottak mindenféle előkészületet, s a miniszterelnök populista húrokat pengetve újra rázendített a „nem adjuk el a nemzeti vagyont” üzenetű dalra.

Közben a Nemzeti Értékpapír-bizottság (Comisia Naţională a Valorilor Mobiliare – CNVM) jóváhagyta a Transgaz másodlagos nyilvános forgalomba hozása (SPO) prospektusát. A Raiffeisen Capital&Investment, a Wood&Co és a BT Securities alkotta konzorcium által közvetített forgalomba hozás során a Transgaz újabb 15%-a kerül a bukaresti parkettre, várhatóan június végén. A tranzakció értéke meghaladhatja a 75 millió eurót (közel 340 millió lej), ami bizony még jól jöhet az államháztartás bevételi oldalán. Vagyis a cirkusz után egy kis kenyér után is nyúl a Ponta-kormány. De közben a tőzsdei kereskedés hétfőn (megkoc-káztatjuk: nemcsak a pünkösdre való tekintettel) az év legkisebb forgalmát mutatta, vagyis a befektetők inkább kivárnak, amíg a választási (hecc)kampány véget nem ér. Lehet, hogy következik hat hónap kényszerpihenő, a gond csak az, hogy akkor viszont a másodlagos forgalomba hozás iránt sem nagyon lesz érdeklődő, s bizony akkor majd mondhatja a politika, hogy ilyen olcsón nem adjuk el az állami vagyont.

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató