2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyerteseket hirdetett a Heineken

  • 2013-07-02 12:21:34

Egy, a közlekedésbiztonság javítását célzó, és egy, az önkéntesség szellemiségét ápoló pályázatot támogat idén az európai és hazai piacvezető Heineken sörgyártó, az immár hagyományosnak számító „Heineken a közösségekért” jeligéjű társadalmi felelősségvállalási programja keretében Marosvásárhelyen. 

Egy, a közlekedésbiztonság javítását célzó, és egy, az önkéntesség szellemiségét ápoló pályázatot támogat idén az európai és hazai piacvezető Heineken sörgyártó, az immár hagyományosnak számító „Heineken a közösségekért” jeligéjű társadalmi felelősségvállalási programja keretében Marosvásárhelyen.

A cég közösségtámogató programja egy nagyobb projekt részeként jött létre, amelynek a távlati célja, hogy a világ harmadik legnagyobb sörgyártó konszernje az évtized végéig az iparág leginkább környezetbarát társaságává váljék, e célból komoly műszaki beruházásokat végeznek. Valamint immár harmadik éve azokban a városokban ahol a konszern gyárakat működtet, évente két-két közösségi civil pályázatot támogatnak, egyenként 50 ezer lejes költséghatárig.

A marosvásárhelyi nyerteseket tegnap egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, Vikárius Anna-Mária, a cég nyárádtői gyárának igazgatója, és Sergiu Sebesi, a cég közösségi programjában partnerként szerepet vállaló CSR Nest Egyesület elnökének jelenlétében. Mint a társszervezők elmondták, a Heineken idei pályázati kiírására 17 civil szervezet nevezett be, melyek összesen 20 pályázatot készítettek. A jelentkezők száma a harmadik évéhez érkezett programban évről évre növekszik, ami arra vall, hogy a civil szféra egyre fogékonyabbá válik a kezdeményezés iránt, melyet – tegyük hozzá – több nagyvállalkozó is tekinthetne példaként. A pályázatokat független szakértők bírálták el, ezek életbeültetési határideje 2014 február, a végrehajtás időszaka alatt a pályáztató felügyeli majd a projektek lefolytatását.

A sajtótájékoztatón a két, támogatást nyert civil szervezet képviselői is jelen voltak. Egyikük, a Buckner Alapítvány, „Együtt egy biztonságosabb forgalomért” című pályázatával nyerte el az 50 ezer lejes támogatást. Ebből elsősorban a gépjárművezetői jogosítvány megszerzési korhatárának környékén levő fiatalok számára szerveznek ismeretterjesztő kampányt azzal a céllal, hogy tudatosítsák bennük a felelőtlen közlekedésben rejlő veszélyeket. Mindezt szóróanyagok és előadások mellett ütközés-szimulátorral is, amelyben a biztonsági öv használatának fontosságára övhasználat nélkül, 30 km/órás sebességnél történő koccanást szimulálva próbálják felhívni a leendő járművezetők figyelmét.

A másik nyertes pályázó az Egészség és Remény Egyesület, amely „Légy önkéntes saját városodban” című pályázatával nyert támogatást. Ennek a pályázatnak a keretében az önkéntesség szellemét, annak fontosságát igyekeznek ápolni ismertetőanyagok, és mintegy háromszáz, a civil és az üzleti szférákból származó tisztségviselő részére szervezett képzéssel. Ezen felül egy weblap létrehozását és fenntartását tervezik, amelyen a civil szervezetek azon projektjei jelennének meg, melyek lebonyolításához önkénteseket is szívesen látnának, így az önkénteskedésre késztetést érzőknek és az önkénteseket alkalmazható szervezeteknek a virtuális találkozóhelye lesz a majdani portál.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató