2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A negatív költségvetés-kiegészítés a következő két év beruházásait veszélyezteti

  • 2013-11-04 16:28:10

Veszélyezteti a 2014-2015-ös beruházási tervek fejlesztését a kormány által bejelentett negatív költségvetés-kiegészítés – véli Winkler Gyula, aki erről egy hétfői dévai sajtótájékoztatón beszélt. 

Veszélyezteti a 2014-2015-ös beruházási tervek fejlesztését a kormány által bejelentett negatív költségvetés-kiegészítés – véli Winkler Gyula, aki erről egy hétfői dévai sajtótájékoztatón beszélt.

„Ez már a második negatív költségvetés-kiegészítés ebben az évben, ami nemcsak azt jelenti, hogy rosszul tervezték meg a büdzsét, hanem azt is, hogy rendkívül alacsony mértékben folynak be a tervezett bevételek. (…) Negatív, hogy a beruházásokra és az európai projektek társfinanszírozására szánt tételeket csökkentik, ezáltal veszélybe sodorva a következő két év közberuházásait. (…) Az Európai Parlamentben sikerült elérnünk, hogy Románia még egy évet kapjon a 2007–2013 közötti költségvetési keret pénzügyi alapjainak felhasználására, 2016-ig, a határidő-hosszabbítás mellé viszont az is szükséges, hogy az állami költségvetés megfelelő mértékben finanszírozza a közberuházásokat” – magyarázta Winkler Gyula. Az EP-képviselő szerint a büdzsé felépítésekor egyes bevételi tételeket, mint például az energetikai vállalatok többletadóiból vagy a bankok profitjára kivetett pluszadóból származó jövedelmeket nem becsülték meg valósan. „Az RMDSZ támogatja az adózási alap kiterjesztését, viszont ez a mi elképzelésünkben nem azt jelenti, hogy új adókat vezetnek be és új adóalanyokat határoznak meg, hanem az adók és illetékek hatékonyabb begyűjtését jelenti, amelyet a törvények betartatásával, az adócsalás visszaszorításával lehet elérni. (...) Például az energetikai vállalatok többletadózása mindössze húsz-huszonöt százalékát hozta a tervezett összegnek, de a bankok profitjának pluszadózása sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket” – mondta Winkler.

Romániának jelenleg túlélési költségvetése van, ennek kapcsán az EP-képviselő aggodalmának adott hangot, hogy mivel jövőben választási év lesz Romániában, a 2014-es költségvetés sem gazdasági növekedésre, az új munkahelyek megteremtésére irányul, hanem a fizetések és a nyugdíjak növelésére. Winkler Gyula arra figyelmeztet, hogy az ilyen típusú intézkedések negatívan befolyásolják a reálgazdaságot, hiszen azt is figyelembe kell venni, hogy Románia mindössze 31 százalékot ér el az európai versenyképességi átlaghoz viszonyítva.

A sajtótájékoztatón az európai parlamenti képviselő a kormány decentralizációs terveire is kitért. „Azt hiszem, az RMDSZ az egyetlen olyan politikai alakulat, amelynek megalakulása óta kiemelt célkitűzése a decentralizáció, és ennek megfelelően is cselekszik” – hangsúlyozta Winkler Gyula, aláhúzva, hogy az RMDSZ támogatja a decentralizációt, de ezt az anyagi források valós decentralizációja is kell hogy kövesse. „Például a mezőgazdasági adót, amelyet az önkormányzatok gyűjtenek össze, jelenleg át kell utalni a központi költségvetésbe. Az RMDSZ álláspontja szerint ennek az adónak helyben kell maradnia” – magyarázta Winkler. Szerinte a decentralizáció folyamatában szükség lenne a helyi, megyei intézmények átszervezése mellett magas képzettségű közalkalmazottak alkalmazására is, akik értenek az európai pályázatok lebonyolításához.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató