2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magyarországon járt az RMGE-Maros

November 27–29-e között Szeged környékén járt a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezetének küldöttsége. A tapasztalatokról Csomós Attila mérnök, az RMGE-Maros elnöke számolt be lapunknak.  

 

November 27–29-e között Szeged környékén járt a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezetének küldöttsége. A tapasztalatokról Csomós Attila mérnök, az RMGE-Maros elnöke számolt be lapunknak.

Csongrád megyei tapasztalatok

November végén az RMGE-Maros 28 tagja utazott el Magyarországra, ahol a magyar tudomány napja alkalmából a szegedi alsóvárosi ferencesek kolostorában szervezett A szegedi paprika nyomában (múlt, jelen, jövő) – Mit ér a fűszerpaprika bor nélkül? című rendezvényen is részt vett. A tanácskozást november 28-án tartották, amikor a fűszerpaprika-termesztő szakértők arra kerestek választ, hogy hogyan tudnák újjáéleszteni a termesztést és az őrleményforgalmazást. Érdekességképpen a jelenlevők megtudták, hogy az 1600-as években a ferencesek honosították meg és termesztették elsősorban gyógyászati céllal a csípős paprikát, és az első ágyásokat is a kolostorok udvarán vetették be maggal. Így került aztán Kalocsára is. Mindkét helyen ma már kísérleti állomás működik. A paprika történetéhez tartozik az is, hogy a szegedi Pálfy testvérek találták fel a XIX. században azt a malmot, amelynek köszönhetően az őrleménnyel Magyarországról ellátták a világot. Ma már olyan országok közvetítésével, ahol nem is terem fűszerpaprika, 1500–2000 tonna őrleményt szállítanak Magyarországra, oda, ahol sikerült hungarikumként bejegyeztetni a fűszert. Az idők folyamán azonban nagyon sok hamisítvány jelent meg. Amerikából ma többet hoznak be, mint amennyit korábban exportált az őstermelőknek számító ország. Ezért tartották fontosnak, hogy a termesztés fellendítésének szükségességéről beszéljenek a konferencián. A bor pedig úgy kötődik a paprikához, hogy azok a szegedi polgárok, akik őrleménykereskedéssel foglalkoztak, a környéken borszőlőt is termesztettek, bort készítettek – végül ezt az iparágat is sikerült úgy felfejleszteni, hogy a Szeged környéki homoki borok messze földön ismertté váltak.

Az RMGE-Maros érdekes módon kapcsolódott be a témakörbe, mondta el Csomós Attila. Évekkel ezelőtt egy izraeli ismerőse kereste fel azzal, hogy a Maros mentén próbálkozzanak a csípőspaprika-termesztéssel. Ehhez keresett szakembert, és egy szolnoki agrártanácskozáson ismerkedett meg dr. Somogyi Györggyel, aki a szegedi fűszerpaprika kísérleti állomás akkori vezetője volt. Sikerült is elindítani Marosvásárhely környékén a termesztést, igaz, kísérleti jelleggel, összesen – az RMGE-Maros tagok által – mintegy 50 hektáron. Így tudtak az idén a konferenciát kiegészítő versenyre három termelőtől őrleményt vinni. Ugyanakkor több bortermelő is jelentkezett Mezőkölpényből és a Kis-Küküllő mentéről 19 bormintával. Ők szép eredményeket értek el: Kozma Ferenc 2013-as sauvignon bora nyerte a nagyaranyat (kölpényi borászat), 2012-es cuvée bora arany-, 2007-es fehérleánykája aranyérmet, Sütő András 2013-as vegyes fehérbora ezüst-, Balogh Gyula 2013-as Neuburger bora ezüst-, Sütő Árpád 2013-as fehérleányka bora ezüst-, Kakucs Árpád 2013-as saszla bora ezüst-, Peti Mihály 2013-as tramini bora bronz-, a kelementelki borászat 2012-es sauvignon bora bronz-, 2011-es királyleányka bora bronz-, Miklós Gyula 2013-as olaszrizling bora bronz-, Simon Kálmán 2013-as királyleányka bora bronzérmet, Sütő Árpád 2013-as cuvée bora közönségdíjat nyert.

Ugyancsak a magyar–magyar együttműködés eredményeként a delegáció mintegy 20 tagja Fajszra utazott, ahol az ottaniak kérésére hangszerfaparkot létesített mintegy 100 facsemete elültetésével. A magyarországi tartózkodás második napján a küldöttség tagjai részt vettek a Csongrád megyei kormányhivatal által szervezett nyílt napokon, ahol többek között a megyei állat-egészségügyi és állatvédelmi hivatalhoz is ellátogattak. Itt előadást hallgattak meg az állategészségügy történetéről az ókortól napjainkig, illetve tájékoztatták őket az állatszállítással kapcsolatos EU-normákról. Ennek a napnak érdekes gyakorlati programja volt egy szarvasmarha-tenyésztő farm és egy olyan tejfeldolgozó (sajtkészítő) üzem meglátogatása, ahol belga módszerrel naponta 2500 liter tejet dolgoznak fel. Két, talán nálunk is alkalmazható tapasztalattal gazdagodtak. Az egyik az, hogy az üzemben, amely majdhogynem családi vállalkozás, sikerült egy sajátos ízű sajtot kidolgozniuk, amivel rést tudtak ütni a piacon. Ugyanakkor direktmarketinges értékesítési láncot alakítottak ki úgy, hogy a környéken előjegyzés alapján lehet sajtot rendelni. Az üzem nem is Szeged környékén, hanem Budapesten tudja leginkább forgalmazni a termékeit, mert ami fontos – mondta Csomós Attila –, hogy nemcsak egyféle sajtot, hanem gyümölcsös joghurtot, tejfölt, sós túrót is forgalmaznak.

Csomós Attila elmondta, azért fontosak ezek a látogatások, mert elsősorban a két ország közötti mezőgazdasági kapcsolatot erősítik. „Számunkra fontos, hogy tapasztalatot nyerjünk, hiszen sok mindenben az anyaországiak előttünk járnak” – mondta az RMGE-Maros elnöke.

Kárpát-medencei gazdatalálkozó

December 5-én a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkársága szervezésében a szaktárca Darányi Ignác-termében megszervezték a Kárpát-medencei összefogás II. fórumát, amelyen erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi, vajdasági, muravidéki és burgenlandi gazdaegyesületek képviselői is részt vettek. Erdélyből az RMGE-Maros háromtagú delegációján (Csomós Attila elnök, Fazakas Miklós, a nyárádkarácsoni és Bíró Csaba, a sóváradi gazdakör vezetője) kívül a gyulafehérvári Caritas-Székelyföld egyesület, valamint a partiumi Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete vett részt.

A minisztériumot dr. Budai Gyula államtitkár, Tóth Katalin helyettes államtitkár, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, illetve Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke képviselte.

Dr. Szabó Balázs, a minisztérium parlamenti és társadalmi kapcsolatok főosztályvezetője beszámolt a határon túli kapcsolatok terén elért eredményekről, és bemutatták azokat a fontosabb projekteket, amelyeket a szaktárca támogatásával megvalósíthattak a határon túli gazdaszervezetek. Az államtitkár ugyanakkor bemutatta a vidékfejlesztési minisztérium jövőre tekintő együttműködési lehetőségeit a gazdaszervezetekkel, amelyekben egyre nagyobb szerepet kapnak majd az agrárkamarák mint érdekképviseleti szerveződések. A tanácskozás végén a vidékfejlesztési és az oktatási minisztérium együttműködési szerződést írt alá – ezen belül pedig teret biztosítanak arra is, hogy a határon túliak is bekacsolódjanak a szakoktatási folyamatba.

A fórum konklúziójaként elhangzott, hogy ez az együttműködés egyre szélesedik, s azt célozza, hogy a határon túli magyar gazdák minél aktívabban vegyenek részt a gazdasági élet fellendítésében, biztosítsák a közösség számára a megélhetést, ugyanakkor ezáltal erősítsék a szülőföldön maradást.

A hivatalos tájékoztatót követően Lánczi Ágnes, a Kossuth rádió szerkesztőjének vezetésével folytatott ún. panelbeszélgetésen lehetőség nyílt arra, hogy a határon túli szervezetek megosszák egymással tapasztalataikat, javaslataikat a szaktárca és a szervezetek közötti konkrét együttműkődési lehetőségek bővítése érdekében – tájékoztatott Csomós Attila, az RMGE-Maros elnöke.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató