2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magyarországi cégek is érintettek a román húsipari adócsalásban

  • 2013-11-11 17:01:30

Magyarországi cégek is érintettek az elmúlt évek egyik legnagyobb romániai húsipari adócsalási botrányában.

Magyarországi cégek is érintettek az elmúlt évek egyik legnagyobb romániai húsipari adócsalási botrányában – adta hírül hétfői számában a Krónika című napilap.

A több mint tízmillió eurós adócsalással gyanúsított, a hét végén előzetes letartóztatásba helyezett Justin Paraschiv ploieşti-i üzletember egyebek között két, Érden működő társaságán keresztül hajtott végre fiktív tranzakciókat a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint.

A Magyarországon is üzleti érdekeltséggel rendelkező Paraschiv a vádhatóság szerint egy hetvenmillió eurós adócsalást elkövető szervezett bűnözői csoport főszereplője. A román, bolgár, szír, iraki és tunéziai állampolgárok által működtetett bűnbandát a DNA azzal gyanúsítja, hogy külföldi tulajdonosok nevén levő fantomcégeken keresztül húsipari termékekkel kereskedett, ám elmulasztotta befizetni Romániában az ügyletek után járó adókat.

A DNA hétvégi közleménye szerint a baromfihús-feldolgozásra és forgalmazásra szakosodott Carmistin cégcsoport révén Justin Paraschiv állítólag magyarországi, bulgáriai és görögországi cégek bevonásával hajtotta végre a fiktív kereskedelmi ügyleteket. A jól kiépített adócsalási körforgásban az ügyészség szerint kiemelt szerep jutott a vállalkozó tulajdonában lévő, Érden működő Best Meat International és Frigo Érd cégeknek.

Paraschivék a hivatalos okmányokban azt tüntették fel, hogy a nyugat-európai országokban felvásárolt húsipari termékek a cégcsoport romániai tagjain keresztül a két magyarországi társasághoz kerültek, a valóságban azonban Romániában dobták piacra az árut – állítja a DNA.

Honlapja szerint a Frigo Érd napi hatvan tonna kapacitású, sertés-, marha- és lódaraboló üzemmel rendelkezik, az EU-szabványok szerint kiépített hűtőháza pedig az egyik legkorszerűbb Magyarországon. A létesítményben vámszabad terület működik, amely exportengedéllyel rendelkezik az EU, Közép- és Kelet-Európa országaira, valamint a Dél-Afrikai Köztársaságra, Japánra, Tajvanra és Koreára.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató