2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Online felvételi Románia legjobb gazdasági egyetemén

450 hellyel várja a felvételizőket a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kara. A jelentkezők különböző szakokon, vállalatorientált képzésen vehetnek részt, egy olyan egyetemen, amelyik számos nemzetközi és belföldi sikert tudhat magáénak, többek között azt, hogy Románia legjobb gazdasági képzését nyújtja, illetve a kelet-közép-európai térségben is szorosan ott van a legjobbak között, de világversenyekről is hoztak már első helyezést az egyetem diákjai.


Dr. Szász Levente



A felsoroltakról és a felvételi ütemtervéről kérdeztük dr. Szász Leventét, a kar dékánhelyettesét. 

– Hogyan fog lezajlani a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon a felvételi?

– A karon magyar tagozatra 450 helyre jelentkezhetnek a diákok, ez magába foglalja az alap-, illetve mesterképzést is. A felvételinek tavaly óta az a különlegessége, hogy teljesen online zajlik. Ez könnyebbséget jelent a felvételizők számára, hiszen nem kell személyesen eljönni beiratkozni, illetve még egyszer a helyek visszaigazolásáért, hanem minden teljesen online történik, és otthonról kényelmesen végrehajtható. Mindenféle kapcsolódó információ az egyetem és a kar felületein megtalálható.

– Milyen képzések közül lehet választani?

– Kolozsváron a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatán úgy alakítottuk ki a képzéseket, hogy a gazdaság minden fontos területét le tudjuk fedni. Bármilyen terület iránt is érdeklődik egy középiskolás vagy egy egyetemi hallgató, meg tudja találni azt a szakirányt, amely az ő érdeklődéséhez és személyiségéhez a legjobban talál. Alapképzésen négy magyar szakot indítunk az idén is, az előző évekhez hasonlóan. Ez a négy szakirány a gazdasági informatika, a marketing, a mene-dzsment, illetve a pénzügy és bank. Alapképzésen 250 hellyel várjuk a jelentkezőket, illetve további 50 távoktatásos hely is az érdeklődők rendelkezésére áll. Ami kimagaslóan fontos a magyar tagozaton – és bátorítunk is minden potenciális jelentkezőt, hogy használja ki –, hogy az államilag támogatott helyek száma rendkívül magas, a 250 alapképzéses helyből több mint 150 ingyenes. A mesterszakos képzések esetében a 150 helyünk szintén több mint fele államilag támogatott. Mesterképzésen három szakirányra lehet iratkozni: digitális marketing, vállalkozásmenedzsment, valamint vállalati pénzügyi menedzsment. A jó eredményekkel elég nagy eséllyel be lehet kerülni az ingyenes helyekre. Maga a felvételi időszak, alap- és mesterképzésre egyaránt, július 12-én kezdődik, és négy napig lehet beiratkozni a képzéseinkre. Miután kifüggesztik az eredményeket, vissza is kell igazolni a helyeket, majd csak ezt követően derül ki, hogy milyen szakirányra és milyen helyre jutott be a jelentkező.

– Milyen iratokra van szükség a jelentkezéshez?

– Alapvetően a megszokott dokumentumokra van szükség, például alapképzés esetében az érettségi diploma vagy az azt helyettesítő igazolás, születési bizonyítvány, személyi igazolvány stb. Nem mennék bele teljesen a részletekbe, ugyanis ezek megtalálhatók a honlapunkon, a hu.econ.ubbcluj.ro weboldalon, ahol a Felvételi menüpont alatt minden információ részletesen megtalálható. Ha ezen információk közül nem minden világos, akkor az intézményünk szervez magyar nyelven tájékoztató eseményeket is, július 6-án és 7-én tehetik fel kérdéseiket az alapképzésre felvételiző középiskolások az oktatóknak és azoknak, akik konkrétan a felvételi folyamat online lebonyolításával foglalkoznak. Ugyanerre az eseményre a mesterképzések kapcsán egy nappal később, július 8-án kerül sor. Mindhárom alkalommal 10 órai kezdettel zoomos beszélgetésen lehet kérdezni. Visszatérve a dokumentumokhoz, egy különleges dokumentumot azért kiemelnék. Van egy motivációs esszé, amit megadott témában el kell készíteni mind az alapképzés esetében, mind pedig a mesterképzés esetében. Ez egy szakmai dokumentum, és a hivatalos, adminisztratív dokumentumok mellett ez is a felvételi részét képezi. Az erre adott osztályzat alapképzésen az elfogadott vagy elutasított, ebben az esetben egy gazdasági témában kell írni egy rövid, egyoldalas esszét. A végleges eredményhez – az érettségi átlag és az esszé mellé – még hozzáadódnak azok a versenyeredmények, amelyeket a diákok középiskolásként elértek, ezekkel pluszpontokat lehet szerezni. Többek között arról a versenyről van szó, amelyet a közgáz karon a középiskolásoknak szervezünk, ez a középiskolások üzleti tanácsadó versenye. Ezekkel a pluszpontokkal és iratokkal lehet online jelentkezni. Maga a jelentkezés végeredményben a dokumentumok feltöltése a megadott felületre.


A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának épülete




– Milyen lehetőségük van azoknak, akik elvégzik valamelyik szakot?

– A lehetőségekről igazán pozitívan tudok nyilatkozni. Ebben a tekintetben inkább a mesterképzésre fókuszálnék, azonban az alapképzésesekre is érvényes, hiszen reméljük, hogy az itt végzettek majd később a mesterképzésen folytatják a tanulmányaikat. A magyar mesterképzéseinken négy évvel ezelőtt elindítottunk egy olyan programot, amely lehetővé teszi a mesteris hallgatóinknak, hogy az oktatás mellett a délelőtti órákban partner vállalatainknál dolgozhassanak. Megjegyezném, hogy a mesteris órarendek úgy vannak összeállítva, hogy oktatás csak délután van. Tehát nálunk a mesterképzésen a hallgatóink munkaszerződéses, valós vállalati gyakorlati tapasztalatra tesznek szert, vagyis úgy kerülnek ki a munkaerőpiacra, hogy egyszerre rendelkeznek az egyetemi képzéssel (alap- és mesterképzés), illetve már az első állásinterjún, a végzés után, valós tapasztalatot tudnak felmutatni. Az elhelyezkedési lehetőség ezzel kapcsolatban pedig az a pozitív aspektus, hogy nincs olyan mesteris hallgatónk, aki, ha dolgozni szeretne, ezt ne tudná megtenni. Jelenleg több mint 40 vállalattal dolgozunk együtt az erdélyi régióból, ezek a vállalatok kínálnak fel munkalehetőséget a diákjaink számára. 

– Kiknek és miért ajánlja ezt a szakmát, ezt az egyetemet?

– Amellett, hogy itt anyanyelven lehet elsajátítani a gazdasággal kapcsolatos legfontosabb tudást, ismereteket, külön kiemelnék két olyan fontos aspektust, amely érv amellett, hogy érdemes ezt a magyar tagozatos közgazdászképzést választani. Az egyik érv a nemzetközi versenyképesség. Annak ellenére, hogy a mi célkitűzésünk az, hogy Erdély és a szűkebb régió számára képezzünk versenyképes gazdasági szakembereket, nemzetközileg is versenyképes szakembereket szeretnénk képzeni. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi porondon is megmérettettünk, és olyan tudást, ismereteket, készségeket szeretnénk átadni, amelyekkel a világon bárhol megállják a helyüket hallgatóink. Nem szeretném ezt a nemzetközi versenyképességet csak így a levegőben hagyni, ezért néhány adattal alátámasztom. Mind a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, mind a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar rendszeresen jól szerepel a nemzetközi rangsorokban, és mindenféle nemzetközi rangsor szerint Románia legjobb egyeteme vagyunk a gazdasági képzés területén is. A környező országok összesített rangsorában is a legjobbak között vagyunk, van, amikor ez első helyezést jelent, és van, amikor szorosan követjük a kelet-közép-európai régió legjobb egyetemeit. A nemzetközi versenyképességet nagyon jól szemlélteti az is, hogy a magyar tagozatos diákok rendszeresen jól szerepelnek nemzetközi gazdasági esettanulmány-versenyeken, ahol tulajdonképpen a világ legjobb egyetemeinek gazdasági képzésein részt vevő hallgatókkal mérik össze tudásukat, sikeresen. A legfrissebb eredmények: 2020-ban a kolozsvári magyar tagozaton tanuló diákok csapata dicséretet szerzett Washingtonban a Georgetown University világszintű esettanulmány-versenyén. A dobogóra is felállhattunk 2019-ben Norvégiában, a Norwegian School of Economics esettanulmány-versenyén. A legfrissebb hír, hogy a múlt tanév végén Kanadában a University of Calgary versenyén egy négyfős mesteris tanulókból álló csapatunk első díjat nyert, tehát nem talált legyőzőre a világszintű versenyen. A harmadik érv, ami a nemzetközi versenyképesség mellett szól, az az, hogy az oktatást egyrészt hazai lelkes oktatói csapattal végezzük, a csapat minden tagjának van valamilyen nemzetközi tapasztalata is amellett, hogy Kolozsváron tanítunk gazdaságtudományokat. Ez a lelkes oktatói csapat pedig még kiegészül nemzetközi meghívott előadókkal is. Értem ezalatt a magyarországi legrangosabb egyetemek oktatóit, de vannak vendégoktatóink például Franciaországból, Szingapúrból és Nagy-Britanniából is. Két dolgot ígértem: az első a nemzetközi versenyképesség, a második pedig, amiért érdemes minket választani, az a gyakorlatorientált oktatás. Ezt legjobban talán a már említett vállalatok tudják alátámasztani. A részmunkaidős program mellett még nagyon sok vállalati vendégelőadónk van, nagyon sok olyan tantárgyból órákon vállalati feladatokon dolgoznak a hallgatóink, esettanulmány-versenyeket szervezünk, amelyeknek zsűrijében vállalatvezetők ülnek, vállalatlátogatásokon veszünk részt, tehát nagyon széles körű és gyakorlatorientált az a képzés, amit nyújtunk, és sokkal másabb, mint az, amit meg lehet szokni egy középiskola padjában. 

Összességében megpróbáljuk minél közelebb hozni a gyakorlati gazdasági valósághoz a hallgatóinkat.

Kapcsolódó cikkek:

Marosvásárhelyt elárasztotta a szemét

2022-11-14 17:19:00 // Mezey Sarolta

Elkezdik a szerződésbontás procedúráját a Brantner köztisztasági vállalattal



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató