2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lázas munka a kistérségi irodában

A nyárádmenti kistérségi társulást 2002-ben jegyeztették be nyárádszeredai székhellyel, amihez 13 önkormányzat tartozik, 12 község és Nyárádszereda város. Eddig több tervet sikerült megvalósítani, amelyre a LEADER csoporton belül jelentős pénzügyi támogatást is tudtak nyújtani.

 

A nyárádmenti kistérségi társulást 2002-ben jegyeztették be nyárádszeredai székhellyel, amihez 13 önkormányzat tartozik, 12 község és Nyárádszereda város. Eddig több tervet sikerült megvalósítani, amelyre a LEADER csoporton belül jelentős pénzügyi támogatást is tudtak nyújtani. Az újdonságokról Antal Zoltán programvezető számolt be.

– A pályáztatási időszak végén járunk, idén a rendelkezésünkre álló 2,8 millió eurós keretet tervek megvalósítására kell költenünk – mondta Antal Zoltán, majd hozzátette, olyan hírek is keringenek, hogy a leadási határidőt a jövő évre meghosszabbítják, de ez még nem biztos, így minden pályázati kiírást nyitva tartanak, hogy a kistérségben levő önkormányzatok, érintettek be tudják nyújtani a LEADER-irodához terveiket (sz. m.: bővebb tájékoztató a www.nyaradmente.ro honlapon). Az önkormányatok nagy része kihasználta a pályázati lehetőségeket, többen két tervre is kértek uniós támogatást, egyenként legtöbb 33.000 eurós finanszírozási lehetőséggel. Köztük van Székelyhodos, Bere, Backamadaras, Ákosfalva, Dózsa György. Többen építkezésre, közhasznú tevékenységekre, középület felújítására (kivéve iskolák, sportbázisok), multifunkcionális községgazdálkodási gépekre pályáztak. A fiatal gazdák támogatására 40.000 eurós keret volt, illetve vegyes farmok fejlesztésére legtöbb 200.000 euróra lehet pályázni. Ez utóbbi önrésze 40-50% volt. Lehetett még a vidéki szolgáltatások (kivéve a kereskedelmet) beindításának támogatására igényelni uniós pénzt, továbbá szabadidős turisztikai tevékenység beindítását is segítette a LEADER – tájékoztatott Antal Zoltán.

A LEADER-iroda jól végezte a dolgát, az összes pályázati kiírás le lesz fedve. 2014-től új rendszerben lehet uniós pénzeket lehívni, de erről még nem tájékoztattak senkit. Az iroda munkatársai már azon gondolkodnak, hogy jövőben turisztikai tapasztalatcsere, helyi termékek értékesítése terén nemzetközi együttműködés révén közös pályázattal tegye lehetővé a kölcsönös tapasztalatcserét. A tervek kivitelezését is követniük kell majd a LEADER-iroda tagjainak. Az említetteken kívül szeretnék, ha az elnyert projekteket szakképzésekkel egészítenék ki. Vállalkozásfejlesztés, szervezeti kultúra, emberierőforrás-menedzsment, fenntarthatóság témakörben szerveznének előadásokat. Egy hosszabb távú terv kivitelezésén is gondolkodnak. Szeretnének a Nyárádmentén egy egységes turisztikai értékesítési láncot kiépíteni, amiben nemcsak desztináció-menedzsmenttel foglalkoznának, hanem az épített örökség védelmét, illetve a helyi mezőgazdasági termékek eladását is befoglalnák. Erre keresnek támogatási, partnerkapcsolati lehetőségeket, hogy a LEADER-iroda a Nyárádmente egyik fontos gazdaságfejlesztési központja legyen.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató