„Laparoszkóppal szeretek műteni”

Szakmai és kommunikációs tükörben dr. Vereczkei András sebészprofesszor PhD

Doktorátusvezető egyetemi tanárként a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központjának 25 orvossal, 90 ággyal, négy műtővel és hat ambulanciával működő sebészeti klinikáját vezeti. A régió legjelentősebb sebészeti ellátóhelyének betegforgalma évi 4.200 körüli fekvő- és 30.000 körüli járóbeteg. 

A sebészet minden ágát ellátják: általános sebészet, mellkassebészet, plasztikai és égéssebészet, transz-plantációs sebészet. Élen járnak a laparoszkópos sebészet, a gyomor-nyelőcső-, a máj-, az endokrinológiai, az emlő- és a hasnyálmirigy-sebészet terén.

Vereczkei professzor, aki a Magyar Sebész Társaság vezetője, azon ritka egyetemi tanárok közé tartozik, akinek oktatói tevékenységét hallgatói színötösre értékelik. Szakmai hozzáértéséről, barátságos, közvetlen egyéniségéről betegei nyilatkoznak elismerően. Az RMOGYKE meghívására Marosvásárhelyen tartott előadását követően kellemes élmény volt Vereczkei professzorral beszélgetni.

– Úgy hallottam, hogy büszke tősgyökeres pécsi származására.

– Valóban pécsi „tüke” vagyok, két-három generáció helyi felmenővel plusz egy szőlőssel a családban. Egyik nagyapám a mecseki bányászatot irányította, másik nagyapám jogász volt, szüleim is orvosok. Édesapám az Élettani Intézetben, később az Idegklinikán, majd a Magatartástudományi Intézetben dolgozott, édesanyám belgyógyász, hematológus. Iskoláimat Pécsett végeztem, 1991-ben fejeztem be az orvostudományi egyetemet. A szüleim ösztönzésére lettem orvos, de a sebészetet magam választottam. Szerettem fúrni-faragni, és azt gondoltam, hogy ezt a képességemet orvosként is tudom kamatoztatni. Kezdetben a gyermeksebészet iránt vonzódva e témakörben tudományos diákköri konferencián vettem részt, ahol jó helyezést értem el. Mivel a gyermeksebészeten akkoriban nagy volt a túljelentkezés, az általános sebészeten kaptam állást, bár korábban nem volt semmilyen kapcsolatom a klinikával. Időközben megszerettem, és hatodéves orvostanhallgató koromtól ott vagyok, nem is volt más munkahelyem. Tettem a dolgom, és haladtam előre a ranglétrán. Szerencsés véletlen, hogy 45 évesen a szükséges minősítésekkel is rendelkezve vezetőváltáskor helyzeti pozícióba kerültem, és rám bízták a klinika irányítását. 

– Mit és hogyan műt a legszívesebben?

– Laparoszkóppal szeretek műteni, az endokrin sebészet és a gyomorsebészet a szűkebb területeim, de egyébként minden esethez, amivel a klinikán találkozunk, mint például a vastagbél, sérvek, epe, lép, érteni kell. Leggyakrabban a pajzsmirigyet és a mellékvesét műtöm.

– Korábban vita volt arról, hogy a pajzsmirigyműtétek teljesen kerüljenek át az fül-orr-gégészekhez, mivel nagy pontosságot igényelnek.

– A műtétek egy részét át is vették, mert ők a nyakon sokkal többet és precízebben operálnak, és a bonyolult nyaki műtétekben nagyobb a jártasságuk, de egy pajzsmirigyműtétet éppen olyan jól el tudunk végezni, mint a fül-orr-gégészek.

– Miért kedveli a laparoszkópos sebészetet?

– Amikor indultam a pályán, akkor kezdett el Magyarországon terjedni, így nagyon könnyű volt bekapcsolódni, mert kevesen értettek hozzá, fiatal sebészként fogékonyabbak voltunk, jobban átláttuk a helyzetet a képernyőn. Akkor szereztük be az új tornyokat, megindultak a továbbképzések, és velünk együtt nőtt, fejlődött a módszer, megismertük az újdonságokat, és be is vezettük őket.

– Milyen műtéteknél vált be a leginkább „a lyuksebészet”?

– Százszázalékig az epeműtéteknél, az antireflux, azaz a gyomorsav-visszafolyást gátló és a mellékvese-operációknál.

– Hogyan zajlik le az antireflux-műtét?

– Többféle megoldás létezik: lehet úgy is, hogy a gyomorszájra behelyezünk egy mágneses gyöngyökből álló protézist, amelynek a golyói elmozdulnak, majd a mágnes visszahúzza eredeti állapotukba. Ezt egypár éve végzik, még nincsenek hosszú távú eredmények. A refluxot jól megakadályozza, csak azt nem tudjuk, hogy a fémből készült idegen testtel mi történik például harminc év elteltével. Biztos módszert jelent, ha a gyomorból készítünk egy mandzsettát a gyomorszáj köré, ami – mint egy szelep vagy egy billentyű – megakadályozza, hogy a sav visszafolyjon a gyomorból. 

– Nehéz műtét?

– Ez attól függ, hogy szövődik-e például egy rekeszsérvvel, ami akkora lehet, hogy refluxot okoz. Ilyenkor a rekeszen keletkezik egy nyílás, és azt is helyre kell hozni. Ugyanígy laparoszkópos módszerrel össze kell varrni, csakhogy ez egy vékony, gyenge izom, és nagy lyuk lehet rajta. Ha feszül, akkor szétreped, és kiújul a sérv. Az izomzatot meg lehet erősíteni mesterséges vagy saját anyaggal, ezzel kapcsolatos kutatásokat is végzünk.

– Mikor érdemes műteni, amíg kicsi a sérv, vagy amikor már nagy lesz?

– Ha a biztosan kimutatható reflux rekeszsérvvel kombinálva komoly panaszt okoz, az ritkán szűnik meg gyógyszerrel, mivel a gyomorszáj fölkerül a mellkas alsó részébe, az ott fennálló negatív nyomás nyitva tartja a fölcsúszott gyomorszájat, és azon mindig visszafolyik az étel, ami nem javul meg soha. Olyankor biztosan javasolni lehet a műtétet, mérettől függetlenül. 

Viszont azt is kell tudni, hogy a refluxos betegek egy része valamilyen pszichés kórképpel is küzd. Látszik rajta, hogy például depressziós, és ezeket a betegeket hiába operálja meg a sebész, a reflux ugyanis az idegi problémák egyik tünete. Van egy úgynevezett bél-agy tengely, amelyen az idegrendszer befolyásolja az emésztőrendszer működését. Diszpepszia-tünetcsoportról beszélünk, amikor tünete van a betegnek, de nem tudjuk, mi az oka. Van például refluxtípusú diszpepszia, amikor a panaszok olyanok, mintha refluxa lenne a páciensnek, ami igazából nem mutatható ki, és hiába operáljuk meg, a tünetek nem múlnak el. Eklatáns példa egy idős férfi esete, aki azzal a panasszal kérte a műtétet, hogy visszafolyik a sav a gyomrából. Megműtöttük, majd újra jött, hogy „nagyon jön vissza a sav”. Újabb operáció következett, majd végül ki lett véve a gyomra, tehát sav már nem is termelődött benne, de továbbra is azzal a panasszal tért vissza, hogy érzi a savat. Ez egyszer fordult elő a többéves praxisomban, és azt bizonyította: nagyon körültekintően kell felállítani a diagnózist, hogy akinek ezt a műtétet elvégezzük, hasson is. Egyébként nem fogják az interneten dicsérni a sebészt. 

– A laparoszkópia előnyeinél említette a mellékveseműtéteket.

– Nagyon jól bevált a daganatos mellékvese eltávolításában. Bár több mint 95 százalékban jóindulatú daganatokról van szó, hormont termelnek, vagy nagyra nőnek, nagyon elhízik a beteg, magas vérnyomása lesz. A betegséget alaposan ki lehet vizsgálni. Mivel a mellékvese hátul helyezkedik el a hasüregben, nagyon nagy metszést kellene tenni, laparoszkópos eljárással viszont három-négy kicsi lyukon el lehet végezni. 

Nagyon jól bevált vakbélgyulladásra is. Ahol megvan rá az eszköz, a lehetőség, ezzel a módszerrel rengeteget használnak a betegnek. A vakbélműtét ugyanis egy potenciálisan szennyezett beavatkozás, 10-20 százalékos sebgyógyulási zavarral, amiből sérv lehet. Ha laparoszkóppal történik, a sebfertőzés ellenére sem alakul ki általában a sérv. Ha kiterjedtebb a betegség, akkor fel kell nyitni a beteget, de laparoszkóppal elkezdeni mindenképpen érdemes. 

Vastagbéldaganatra szintén nagyon jó. A laparoszkópiának van egy közvetlen, a beteg által észlelhető előnye, hogy hamar hazamegy, nincs fájdalma, nem lesz sérve, de nem ez az elsődleges cél. A laparoszkópia azért is jó, mert ha nincs kinyitva a has, nem hűl le a bél, nem veszít vért a beteg, így nem kell vért adni, és sorolhatnám tovább. A gyorsabb gyógyulásnak köszönhetően a beteg hamarabb elkezdheti a kemoterápiát, mert nem kell egy sebszövődmény miatt heteket, hónapokat várni. Mindez előnyösen hat a daganatos betegség gyógyulására, és ez az elsődleges cél. A gyomornál nem mindig előnyös, mert ott sokkal könnyebb a műtét alatt szórni a daganatot, ami agresszívabb, és ha megsérül vagy eleve áttöri a gyomorfalat, akkor a sebész szétterjesztheti a hasüregben. Ezért jobban meg kell válogatni a beteget, akinél érdemes az operációt elvégezni, a sebésznek pedig nagyobb tapasztalattal kell rendelkeznie. A közlemények szerint minden műtétet el lehet végezni laparoszkóppal, a kérdés mindig az, hogy szabad-e. 

– Milyen sajátos készségek szükségesek ehhez a műtéttípushoz?

– Nagyon fontos a térlátás, mert a kép síkban jelenik meg a képernyőn, ezért érzékelni kell, hogy amit látunk két dimenzióban, az hogyan is van a valóságban. A térérzékelés mellett kell egy finom, precíz technika, mert vérzéskor sokkal nehezebb azt ellátni, mint egy hagyományos műtétnél. Jó műszerpark is kell hozzá, ami a legtöbbször egyszer használatos, ezért nagyon drága, mint például a behatoló kapuk, amin át dolgozunk, és az eszközök egy része is. A legdrágábbak a fejlett vérzéscsillapító ultrahangos vagy termofúziós vágóeszközök, az érhegesztők, amivel a sebész vérzésmentesen tud vágni, operálni. Ezeket is egyszer használatosra gyártják. Ha nagyon óvatosan dolgozunk, akkor egyszer-kétszer újra lehet sterilizálni, de többször nem. Ez nem teljesen szabályos, de enélkül le kellene mondanunk sok műtétről, mert egy eszköz száz-százötvenezer forintba kerül, hozzá a generátor sok millió, és az egyéb elhasználódó részek is drágák, amire nem elegendő a finanszírozás. 

– Milyen szövődményei alakulhatnak ki a laparoszkópos műtéteknek? 

– Sajnos sok lehet, nem egy varázsfegyverről van szó. Amikor fölfújjuk a hasüreget az úgynevezett Veres-tűvel (egy magyar tüdőgyógyász találta fel), óvatlanul durva sérüléseket lehet okozni, nagy ereket megszúrni, beleket kilyukasztani, ami akár csak pár nap múlva derül ki, amikor már béltartalom van a hasüregben. Térérzékelés hiányában, amikor az eszközzel arra a területre hatolunk, ami nem látszik, vagy a sérült szigetelésnél szökik az áram az elektromos késből, az okozott sérülés szintén csak pár nap múlva derül ki. A szervek szakítási tűréshatárát is érezni kell, amikor megfogjuk őket, egyébként károsodhatnak.

– Mennyire gyakoriak a szövődmények?

– Az úgynevezett kollaterális sérülések szerencsére ritkák, öt százalék alatt vannak. A tapasztalat, a rutin kiküszöböli, akkor fordulhatnak elő, ha a sebész, bár nincs elég tapasztalata, túl bátor, és azt képzeli, hogy ő a hasüreg ura, ezért bármire képes.

– Melyek a legsűrűbben végzett műtétek a pécsi Sebészeti Klinikán?

– A sérv- és az epe-, utána az emlő- és a vastagbélműtétek.

– Emlőt is műt a professzor úr?

– Már nem, de kezdetben rengeteget operáltam, amikor nem volt túlságosan technikaigényes operáció. A daganat kivételével, a nyirokcsomó-eltávolítással nem lenne probléma továbbra sem, de az évek során egyre inkább nőtt az azonnali esztétikai rekonstrukciós igény, ami már speciális képzettséget igényel. Emiatt átvették azok a kollégák, akik esztétikai sebészek is, és ma már csak ők operálnak emlőt. 

– Hány műtétet végez egy nap?

– Évekkel ezelőtt bevezettük, hogy mindenkinek van egy napja, amikor előjegyez magának, akit akar, s ha elmarad egy beavatkozás, csak magát okolhatja azért. Egy és egy fél napom van egy héten, reggeltől körülbelül három-négy óráig két nagyobb vagy négy kisebb műtétet tudok elvégezni. Egy másik nap asszisztálok a kollégámnak, aki szintén asszisztál nekem. Amikor dolgozni kezdtem, volt egy idős adjunktus, akinek az volt az alapelve, hogy aki szeret operálni, az szeressen asszisztálni is, ezt én is átvettem. Egy nap a járóbetegeket fogadom, egy napom pedig igazgatóként az ügyintézéssel telik.

– Sebészként voltak-e különleges esetei?

– Gyomorgyűrűt teszek be kórosan elhízott személyekbe; előfordul, hogy 200 kilós pácienst kell megoperálni, ami nehéz. Sokan igénybe vennék, de évente húsz személynél több nem fér be a klinika programjába. Ez a műtét ugyanis a későbbiekben egy rendszeres „szervizt” feltételez, hathetente visszajönnek a pácienseim, hogy beállítsam a gyűrűt, tanácsot adjak. 

– Mennyire eredményes?

– Úgy látom, hogy legalább a betegek felénél. Az álmuk általában az, hogy száz kiló alá csökkenjen a súlyuk, ami sikerül. Húsz százalékuk renitens beteg, akiket jó lenne előre kiszűri, mert nem tudnak együtt élni a gyűrűvel. Én is tehetetlen vagyok ilyenkor, mert az ő esetükben az evés szenvedélybetegséggé vált, ennek ellenére ilyenkor „megszidom” őket.

– Nehezen elhihető, hogy szidni is képes a professzor úr.

– Ha nem fogyott, azt szoktam mondani, hogy szedje össze magát, mert nem ezt vártuk egymástól. A rendszeres kontroll emiatt javítja az elért súlyvesztést.

– Azért kérdeztem, mert páciensei véleménye szerint különlegesen népszerű, ahogy a hallgatók körében is. Ami nem véletlen, hisz a közismert szakértelme mellett jó érzés látni egy mosolygós arcot. 

– Valószínűleg azt értékelik, hogy mindig barátságos vagyok, nem szoktam nagyon magamba fordulni. Tudom, hogy akkor sem menne jobban a szekér, ha mérgesen nézek reggeltől estig. Általában vidám vagyok, és ez átragad a betegekre is, akik nem azt érzik, hogy valaki mennyire jó orvos, hanem azt, hogy mennyire jól tud kommunikálni velük. Amit a betegek írnak, az inkább egy kommunikációs tükör. Ismertem olyan orvost, aki csapnivaló szakember volt, de nagyon kedves volt a betegekhez, s ez népszerűvé tette. A valódi szakmai hozzáértést a szövődmények jelzik. Kétségtelen, hogy minden sebésznek vannak sikertelen esetei, de azt is tudni kell kommunikálni. Van, aki valósággal megsértődik a betegre, hogy nem úgy gyógyul, ahogy elképzelte, és elutasítóan bánik vele. A sikertelenséget vagy a szövődményt is lehet jól közölni a beteggel, ha a sebész nem küldi el, ha válaszol a telefonhívására, ha magyarázatot keres arra, hogy mi történhetett, és foglalkozik vele.

– A páciensek szavakba foglalt hálája mellett milyen elismerést, kitüntetést kapott szakmai berkekből?

– Egy részük a korral jön, és ahhoz nem vagyok még elég öreg, de egy idő után biztosan sokasodik. Ahhoz pedig, hogy a betegek javasolják az embert, meg kell szervezni a támogatói hátteret, de én ebben nem vagyok jó. Eddig Kardos Géza-emlékérmet, Markusovszky-díjat, PTE Kiváló Szerző díjat és oktatási elismerő oklevelet kaptam.

– A klinikán a gyógyítás és oktatás mellett gazdag kutatómunka folyik. Melyek tudományos tevékenységének eredményei?

– 12 könyvfejezet, több mint hatvan közlemény főként a laparoszkópos műtétekről, vagy a gyomordaganatok sebészetéről.

– A professzor úr mivel tölti a szabadidejét? Van-e még szőlőse?

– „Néha” bemegyek a klinikára szabadidőmben is, hétvégenként például minden délelőtt, hogy megnézzem, mi a helyzet. Szívesen kerékpározom, ha jó az idő. A Balatonnál van egy hétvégi házunk, szeretek ott lenni, kertészkedni. Szőlőt már nem művelek, megváltunk tőle, mert az szinte egy teljes embert igényel, vagy valakit meg kéne bízni vele. Ráadásul nagyon ritkán iszom bort vagy alkoholt, így erről nem volt nehéz lemondani, másban találok örömöt.