2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mindent, ami 2020-ból kimaradt

Jó hangulatú és egyben megható, a járványhelyzet miatt szűk körű ünnepség színhelye volt február 24-én a Bolyai iskola patinás tanári szobája, ahol a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének megyei szervezete rótta le 2020-ból elmaradt adósságait. A rendezvényen a kiváló teljesítményt elért tanítóknak, tanároknak és diákoknak a 2020-as év során megítélt ötféle díjat adták át Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke, Burus-Siklódi Botond, a szövetség jelenlegi elnöke és Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes jelenlétében. 


Fotó: Bodolai Gyöngyi



Az összevont és kései díjazást „történelmi jelentőségű” eseménynek nevezte Horváth Gabriella megyei elnök, hiszen az eltelt 30 év alatt az RMPSZ egyetlen rendezvénye sem maradt el, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezőket is sikerül időben megtartani. 

A digitálisan is követhető ünnepségen a magyar tannyelvű oktatásban több mint 25 évet eltöltött, nyugállományba vonuló hét erdélyi tanítónak, tanárnak adták át a magyarországi emberi erőforrások minisztere által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerést. A díjazottak kiemelkedő munkásságáról szóló méltatást 

Székely Emese tanárnő olvasta fel. A kitüntetettek: Csalóka Ernő, a Havadi Általános Iskola pedagógusa, Bíró Anna dicsőszentmártoni tanítónő, Deák János fizika-kémia szakos tanár, a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola volt igazgatója, Deák Juliánna fizika-kémia szakos tanár, szintén Mezőpanitból, Demeter Aranka, a Faragói Általános Iskola tanítónője, Gyarmathy János, a Marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum szobrászatot oktató tanára és Tóth Katalin, a magyarsárosi Bandi Dezső Általános Iskola tanítónője. Több évtizedes oktató-nevelő munkájukról március 4-i Harmónia mellékletünkben számolunk be. 

2004 óta kétévente osztják ki az Apáczai-díjakat olyan pedagógusoknak, akik a közoktatásban dolgoznak, vagy onnan mentek nyugdíjba, és oktató-nevelő munkájuk mellett tudományos kutatást is végeznek, könyvet írnak. A díjról az RMPSZ Országos Elnökségének Tudományos Tanácsa dönt a magyar pedagógusok tudományos tevékenységének a serkentése céljából, ugyanakkor a díj elnevezésével Apáczai Csere János munkásságának emlékét is ápolják. 

A 9. alkalommal meghirdetett díjra 2020-ban online lehetett szakkönyvvel, tankönyvvel, munkafüzettel, település- és iskolamo- nográfiákkal, folyóiratban megjelent vagy a világhálón közölt tudományos munkákkal, tudományos- oktatási portállal pályázni a természettudományok, a humántudományok és a pszichopedagógia területéről. A díjnak különböző fokozatai vannak, az elismerő oklevél, a dicsérő oklevél, majd az Apáczai-díj és annak ezüst, arany és gyémánt fokozata, aki pedig minden fokozatot elért, díszoklevélben részesül. A szovátai Teleki Oktatási Központban tartott díjkiosztó ünnepségeken kiállították a nyertes munkákat, amelyek az erdélyi pedagógusok érdekes és értékes kutatómunkáját tükrözték. Jó volt belelapozni a kiadványokba, amelyek a reál és humántudományok széles skáláját ölelik fel. Ezúttal is néhány munkát megtekinthettek a résztvevők.


Fotó: Nagy Tibor



Országos szinten 40 pályamunkával jelentkeztek a pedagógusok, megyénkből heten vették át a díj különböző fokozatait Burus-Siklódi Botond elnöktől. 

Az Apáczai-díj ezüst fokozatában dr. Borsos Szabolcs, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum filozófiatanára részesült Alkalmazott logika és filozófia Bolyai János gondolatvilágában című könyvéért, amelynek második, bővített kiadása a Studium Kiadó gondozásában jelent meg. 

A szerző Bolyai János zseniális felfedezése mögött a tragikus sorsú tudóst is keresi, és a komplex apa-fiú kapcsolatot szintén megvilágítja – olvasható prof. dr. Balogh Zoltán egyetemi tanár előszavában. A könyv „abban különbözik a többi Bolyai-tanulmánytól, hogy elsősorban Bolyai János eszmei, filozófiai és nem csak a matematikai hagyatékát tárja fel”. Előterébe az Üdvtan, a befejezetlen, eddig nem publikált mű kerül, amely archivált szövegekből és levelekből tevődik össze. A könyv a szerző szerint Bolyai Jánosnak egy boldogabb társadalomról szóló elképzeléseit tartalmazza, és azon alapul, hogy az egyén csak boldog társadalomban lehet boldog. Borsos Szabolcs háláját fejezte ki néhai Weszely Tibor Bolyai-kutatónak, aki könyvírásra bátorította éveken át, és kötetét két helyszínen is bemutatta.

A többi hat díjazott elismerő oklevélben részesült. 

Deák Juliánna Jubileumi krónika címmel iskolatörténetet írt, amelyet 2018. november 18-án a mezőpaniti Kádár Márton iskola jubileumi ünnepségén mutattak be, és amelyet folytatni kell. 

László-Fábián Júlia, az Ákosfalvi Általános Iskolához tartozó székelyvajai iskola tanítónője internetes magazinban közölt igaz nyárádmenti történeteiért kapott elismerő oklevelet. Az igaz történetek egyikében dédnagyapja és Áprily Lajos barátságáról, a negyven év utáni találkozásukról számol be.

Muresan Réka és Cseh Emőke, a Marosvásárhelyi 6-os Számú Napközi Otthon óvónői a Tiritarka erdő lakóiról szóló mesesorozatukért (Kukucska folyóirat) és 3–7 éves gyermekek számára összeállított 16 oldalas feladatgyűjteményükért részesültek elismerésben.

Szabó (Menyhárt) Katalin a Gyulakutai Általános Iskolához tartozó kelementelki óvodából A hátrányos helyzetű óvodás gyermekek személyiségének fejlesztése vallásos nevelés által című munkájáért kapott elismerő oklevelet. 




Szilágyi Mihály, a Marosvásárhelyi Református Kollégium zenetanára pedig a Népújság hasábjain megjelenő sikeres rovatáért, amelyben nyolcvannál is több „zenélő” embert mutatott be, akiknek különböző mesterségük mellett szellemi erőforrást jelentett a zene. 

A pedagógusok után a diákok és felkészítő tanáraik díjazása következett. Sajnos a járványügyi helyzet miatt az októberi szovátai táborozás – amelynek helyszíne nyugalmas években a Teleki Oktatási Központ, és nagyszerű alkalmat nyújt az ismerkedésre, a játékra és a szórakozásra – elmaradt.

A Mákvirág díjat a megyék legjobb eredményt elért IX., X., XI. és XII.-es diákjai érdemlik ki, akiket tantárgyversenyeken, művelődési és sportrendezvényeken díjaztak, kiválóak a tanulásban, és példás a magatartásuk. Megyénkből 2020-ban Barta-Zágoni Bernadett (IX. o.), László Zsuzsanna-Csilla (XI. o.) és a tavaly érettségizett Jakab Etele részesült a díj bronz fokozatában. A múlt tanévben X.-es Szilágyi Botond másodszor érdemelte ki az elismerést, ezért ezüst fokozatot kapott. A díjakat Lászlófy Pál tiszteletbeli elnök, a Mákvirág díjban részesültek mentora, a díj szellemi atyja adta át. 

Az RMPSZ 2011-ben hozta létre a Kós Károly-díjat (emlékérem, oklevél, pénzjutalom) az Amerikai Magyar Tanárok Egyesületének anyagi támogatásával. A díjban évfolyamonként egy diák részesülhet. A szakmai zsűri figyelembe veszi a jelöltnek a magyar nyelv és irodalom, az anyanyelvápolás terén elért kiváló eredményét, a nyomtatásban megjelent saját irodalmi alkotásokat, a kutatómunkát. A 2019–20-as tanévben a négy díjból kettőt bolyais diák nyert, a tavaly X.-es Nagy Zalán és a XI.-es Bíró Sára-Gyopár, felkészítő tanáruk Sikó Olga. Valamennyien gazdag könyvcsomagot is átvehettek. 

Évfolyamonként a legjobb matematikusnak járó Bolyai Farkas-díjak (emlékérem, oklevél, pénzjutalom) egyikét Nagy Zsuzsa vehette át. A Bolyai Farkas Elméleti Líceum tavaly IX.-es diákjának a felkészítő tanára Mátéfi István. 

Elhangzott még, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság által a külhoni magyar óvodásoknak és kisiskolásoknak meghirdetett Miénk a város online játéknak a 62 erdélyi nyertes iskolája közül 15 Maros megyei százezer Ft értékű könyvcsomagból és fejlesztő játékból álló Csodasarkot nyert saját intézményének. Ezenkívül a játékban jól szerepelt 68 Maros megyei kisdiák oklevelet és könyvjutalmat kapott. Az ajándékok 2020 decemberében érkeztek meg Szovátára, onnan vehették át az iskolák, a Sakk-játszótér elnevezésű óvodai komplex képességfejlesztő csomagot pedig négy óvoda. 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakmasztár elnevezésű vetélkedőjén a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a támogatásával 2020-ben negyedik alkalommal vehettek részt erdélyi szakközépiskolás diákok. A sok szakma közül nálunk sajnos keveset oktatnak. Mivel a járvány miatt a középdöntőbe továbbjutott tíz erdélyi diák közül csak páran utazhattak el a helyszínre, az elődöntőn elért eredményeik alapján a nyárádszeredai Bocskai István Líceum két diáklányát és a marosvásárhelyi Elektromaros szakközép- iskola egy diákját jutalmazták.

A nap díjazottjait Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes köszöntötte. Értékelte a pedagógusok helytállását, a diákok teljesítményét, és azt is megemlítette, hogy nagy veszélyben van a magyar oktatás megyénkben. 

Egy emlékezetes korábbi ünnepséghez hasonlóan, az idei maratoni díjkiosztó sem múlt el közös éneklés nélkül. Lászlófy Pál tiszteletbeli elnök kezdeményezésére ezúttal a református énekeskönyv időszerű ismert énekét – Az úr csodásan működik… – énekelték el közösen a jelenlévők. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató