Interjú Bartha Éva klinikai szakpszichológussal (2.)
Míg korábban a szerencsejátékhoz el kellett látogatni egy kaszinóba vagy fogadóirodába, ma elég egy okostelefon ahhoz, hogy a nap 24 órájában kísértésbe essünk. Romániában ugyan a jogalkotók szigorították a játékkaszinók és nyerőgépek működését, az adózási és engedélyezési feltételeket, valamint parlamenti szinten rendszeresen felmerül az agresszív reklámok teljes korlátozásának igénye is, a digitális térben zajló online sportfogadások és algoritmikus hirdetések szabályozása továbbra is komoly kihívások elé állítja a hatóságokat. Milyen hatással vannak ránk a közösségi média hirdetései, mennyire kiszolgáltatottak a fiatalok, és képesek-e a törvények lépést tartani a digitális tér gyorsulásával? Interjúsorozatunk második, befejező részében Bartha Évával, a Bonus Pastor Alapítvány klinikai szakpszichológusával és a Noe Psihocenter munkatársával, a szerencsejáték-ipar online jelenlétét és társadalmi felelősségét elemezzük.
– Mennyire veszélyes, hogy az online szerencsejáték ma már gyakorlatilag folyamatosan elérhető telefonról és a közösségi médián keresztül?
– Nagyon veszélyes, mert az online szerencsejáték lebontotta a korábbi természetes fékeket. Ma a kaszinó ott van a zsebünkben: éjjel, a buszon vagy a munkahelyen, pár érintéssel elérhető. A telefon azonnal összekapcsolja az ingert a cselekvéssel: valaki meglát egy hirdetést, és már nyitja is az alkalmazást – nincs idő átgondolni vagy lehiggadni.
Ez pszichológiailag azért csapda, mert ha valaki feszült, magányos vagy elmenekülne a gondjai elől, a telefon azonnali feszültségoldást kínál egy fogadással vagy pörgetéssel. Nem valódi megoldás, de ez a gyorsaság teszi addiktívvá. A közösségi média ráadásul normalizálja is ezt: a játék nem veszélyként, hanem menő életstílusként és sportélményként jelenik meg.
Ráadásul a digitális pénz nem tűnik valóságosnak. Kártyával vagy kreditekkel játszani egészen más, mint készpénzt kiadni; az adott pillanatban kevésbé fáj a veszteség, így könnyebb túllépni a határokat. A személyre szabott értesítések pedig folyamatosan visszahúzzák a játékost. Ez olyan egy függőnek, mintha az alkoholbeteg folyamatosan akciókról kapna üzeneteket a telefonjára.
A legnagyobb veszély tehát az, hogy a kísértés beköltözött a legszemélyesebb tereinkbe – a családi ebéd mellé vagy az éjszakai szorongásba. És minél kisebb a távolság az impulzus és a cselekvés között, annál könnyebb elveszíteni a kontrollt.
– Mit tesz az emberrel pszichológiailag az, ha naponta találkozik szerencsejáték-reklámokkal?
– Ha valaki naponta találkozik szerencsejáték-reklámokkal, a játék fokozatosan hétköznapinak és ártalmatlannak tűnhet. A reklám vágyat is ébreszt: a nyerést, az izgalmat és a „most sikerülhet” érzését hangsúlyozza, miközben a veszteségekről alig beszél. Ez torzíthatja a kockázatérzékelést: a siker esélye nagyobbnak, a veszély kisebbnek látszik.
Különösen veszélyes ez azoknak, akik már problémásan játszanak, mert egy reklám könnyen sóvárgást indíthat el, és visszaeséshez vezethet. Fiataloknál pedig azért kockázatos, mert a szerencsejátékot a digitális kultúra és a sport természetes részének mutathatja. Röviden azt is mondhatjuk, hogy a mindennapos reklámhatás normalizálja a szerencsejátékot, gyengíti az ellenállást, és sérülékeny embereknél konkrétan növelheti a játék késztetését.
– Ön szerint ezek a reklámok egyszerűen csak normalizálják a szerencsejátékot, vagy aktívan növelik is a függőség kialakulásának esélyét?
– Nemcsak normalizálják, hanem aktívan növelhetik is a kockázatot. A reklám nem puszta háttérzaj. Nem önmagában „okoz” függőséget, de erősítheti a késztetést, csökkentheti az óvatosságot, és növelheti annak esélyét, hogy valaki problémás játékba sodródjon.
– Hol húzódik a határ reklám és pszichológiai manipuláció között?
– A határ ott húzódik, hogy míg egy átlagos reklám csak figyelmet kelt, a pszichológiai manipuláció már tudatosan az ember gyenge pontjaira hat. A szerencsejáték-hirdetések akkor válnak manipulatívvá, amikor teljesen eltorzítják a valóságot: túlozzák a nyerési esélyeket, elhallgatják a veszteséget, sürgetnek, vagy azt sugallják, hogy a játék a siker, a férfiasság vagy a valahová tartozás kulcsa.
Különösen felháborító ez akkor, amikor sérülékeny embereket – fiatalokat, magányosakat vagy már meglévő függőket – céloznak meg. Ilyenkor ez már régen nem puszta meggyőzés, hanem egy súlyos függőségi kockázat gátlástalan kihasználása.
– Mennyire tudatosítják az emberek, hogy algoritmusok alapján kapják ezeket a hirdetéseket?
– Véleményem szerint kezdetben kevéssé tudatosítják. Sok ember úgy érzi, hogy „véletlenül” lát szerencsejáték-hirdetéseket, pedig ezek gyakran korábbi keresések, kattintások, sporttartalmak, érdeklődési körök vagy online viselkedés alapján jelennek meg.
Pszichológiailag ez azért veszélyes, mert a hirdetés személyesebbnek és időszerűbbnek tűnik: éppen akkor jelenik meg, amikor az ember fogékonyabb rá. A felhasználó sokszor nem látja, hogy nem egyszerű reklámot kap, hanem egy rá szabott ösztönzést. A gond azzal van, hogy a legtöbben alábecsülik ezt a hatást. Azt gondolják, ők döntenek szabadon, miközben az algoritmusok folyamatosan azt keresik, mikor és milyen üzenettel lehet őket a legkönnyebben aktiválni. Ez nem veszi el teljesen a felelősséget, de jelentősen befolyásolhatja a döntési helyzetet.
– Mit jelent társadalmi szempontból az, hogy a szerencsejáték ma már sportközvetítések, influenszerek és online tartalmak állandó része lett?
– Társadalmi szempontból ez azt jelenti, hogy a szerencsejáték kilépett a kaszinók falai közül, és észrevétlenül beépült a mindennapi kultúrába. Ma már nem veszélyes különcségként tekintünk rá, hanem a sport, a szórakozás és az influenszerkultúra természetes részeként.
Ez különösen a fiataloknál veszélyes. Úgy nőnek fel, hogy a meccsnézéshez szinte automatikusan hozzátartozik a fogadás, így a játék nem kivételnek, hanem alapértelmezett normának tűnik. Az influenszerek pedig, akikkel bizalmi viszonyban vannak a követők, egy könnyed, sikeres életstílus részeként mutatják be ezt, ami teljesen elaltatja a veszélyérzetet.
Hosszú távon ez a társadalmi elfogadottság rengeteg problémás esetet szül. A legszomorúbb az egészben az, hogy míg a nyerés ígérete ott virít mindenhol a nyilvánosság előtt, a veszteségek, az adósságok és a tönkrement családi kapcsolatok már zárt ajtók mögött, magánügyként maradnak meg.
– Ön szerint a jelenlegi törvényi szabályozások valóban képesek megvédeni az embereket, vagy a digitális tér már gyorsabban változik, mint a szabályozás?
– A jelenlegi szabályozások fontosak, de önmagukban nem elegendők. A digitális tér sokkal gyorsabban változik, mint ahogy a jogszabályok megszületnek, és főleg ahogy azokat ellenőrizni lehet.
Az Európai Unióban például a Digital Services Act már előírja, hogy az online hirdetések legyenek átláthatóbbak, derüljön ki, ki fizette őket, és miért látja őket a felhasználó; emellett tiltja a gyermekeket célzó hirdetéseket és a különösen érzékeny adatokon alapuló reklámcélzást. Ez előrelépés, de nem old meg mindent. A szerencsejáték-piac ugyanis rendkívül gyorsan alkalmazkodik: új platformok, influenszer-együttműködések, bónuszrendszerek, algoritmikus célzások jelennek meg. A WHO is arra figyelmeztet, hogy az online szerencsejáték szinte bárhonnan elérhető, és globálisan nincs egységes szabályozás; az engedély nélküli szolgáltatók is könnyen elérhetik a felhasználókat. Ezért azt mondanám: a szabályozás szükséges, de gyakran reaktív. Utólag próbálja fékezni azt, amit a technológia és a piac már előbb kitalált. Valódi védelemhez nemcsak törvény kell, hanem gyors ellenőrzés, reklámkorlátozás, platformfelelősség, életkori védelem, pénzügyi limitek és társadalmi tudatosítás is.
– Kié a legnagyobb felelősség ebben a rendszerben: a játékcégeké, a médiáé, az online platformoké vagy az állami szabályozó szerveké?
– A felelősség ebben a rendszerben megosztott, de közel sem egyenlő arányban. A legközvetlenebbül a szerencsejáték-cégek a felelősek, hiszen ők profitálnak ebből, és pontosan ismerik a kockázatokat. Ha a bónuszokat és reklámokat tudatosan az emberi gyengeségekre építik rá, nem háríthatnak mindent az egyénre.
Ugyanakkor az online platformok és a média is kulcsszereplők, mert ők biztosítják a láthatóságot. Ha gátlástalanul teret adnak a hirdetéseknek és az influenszerkampányoknak, maguk is partnereivé válnak a játék normalizálásának. Az állam feladata pedig a világos játékszabályok meghozatala és betartatása lenne, mert a piac önmagától nem fogja korlátozni azt, amiből pénzt keres.
Természetesen az egyén is felelős a saját döntéseiért, de a döntő felelősség mégis azoké, akik ezt a rendszert működtetik, reklámozzák és szabályozzák. A függőséget nem lehet egyszerűen egyéni gyengeségként elkönyvelni, miközben egy egész iparág azon dolgozik, hogy az ember minél többet játsszon.
– Találkozott olyan esettel, ahol valaki kifejezetten reklámok vagy online sportfogadási tartalmak hatására mélyült el a függőségben?
– Ahogy a fentiek során is kiderült, a függőség kialakulása sok tényezős, sokkal komplexebb folyamat, bár ismétlem, a sérülékenyebb kiskorúak rendkívül veszélyeztetettek az online térben.
– Ön szerint a mai online világ inkább védi az embereket a függőségtől, vagy inkább profitál belőle?
– Ma vannak ugyan védelmi eszközök: életkori ellenőrzés, önkizárás, befizetési limitek, figyelmeztetések. Ezek fontosak, de gyakran gyengébbek, mint azok a mechanizmusok, amelyek a minél több kattintást, játékidőt és költést ösztönzik. Az online tér üzleti logikája a figyelem megtartására épül. A szerencsejáték esetében ez különösen veszélyes, mert a platformok, reklámok, bónuszok és algoritmusok éppen akkor tudják elérni az embert, amikor sérülékenyebb: magányos, feszült, csalódott vagy veszteség után vissza akar nyerni valamit. Ezért azt mondanám: a rendszer beszél a védelemről, de a profit logikája sokszor a kockázatos viselkedést erősíti.
Segítségkérés: Ha Ön vagy hozzátartozója szerencsejáték-függőséggel küzd, szakmai segítségért fordulhat a Bonus Pastor Alapítványhoz vagy a Noe Psihocenterhez.
