2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kampányolás kormánypénzen

Az idei esztendő választási év, és a közelmúltból jól ismert gyakorlat szerint ilyen esztendőkben rendszerint ugrásszerűen megnőnek a mindenkori kormányok közvetlen rendelkezésére álló költségvetési tartalékalapok.

Az idei esztendő választási év, és a közelmúltból jól ismert gyakorlat szerint ilyen esztendőkben rendszerint ugrásszerűen megnőnek a mindenkori kormányok közvetlen rendelkezésére álló költségvetési tartalékalapok. Egy frissen napvilágra került elemzés szerint, amelynek adatai egy több évre visszamutató számvevőszéki jelentésen alapszanak, ezt a gyakorlatot a rendszerváltás óta mindegyik kormány követte választási esztendőkben. A költségvetési pénzek kampánycélokra való felhasználási hajlamát tekintve tehát konszenzus van a román politikumban, mint ahogy abban az eljárásban is, hogy ezeknek az összegeknek a felhasználását szinte soha nem indokolják meg pontosan, és nem is követik nyomon, ebből is nyilvánvaló, hogy a kiutalásokat politikai és nem egyéb érdekek diktálják.

Az elemzés szerint a kormány tartalékalapjainak választási évben való megnövelése terén 2008-ban mutatkozott a legnagyobb ugrás: az illető esztendő költségvetési törvényében megszabott 6,2 millió lejes alapot az év során kormányhatározatokkal 3,67 milliárdig srófolták fel, ami közel 600-szoros növekedést jelent. Ugyanabban az évben a természeti csapások által okozott károk megtérítésére szánt külön tartalékalap összege is közel 50-szeresen nőtt, 12 millió lejről 583 millióra. De a számvevőszéki adatok szerint 1990-től kezdve megfigyelhető jelenség, hogy a kormányok határozatok útján utalnak ki összegeket a költségvetési tartalékalapból, az idők során az összegek és a kiutalásukról döntő kormányrendeletek száma is emelkedő trendet mutat.

A legtöbb adat a legutóbbi parlamenti választási évben történt kiutalásokról szivárgott ki, a számvevőszéki jelentés szerint ekkor elterjedt szokássá vált, hogy a tartalékalapokból pénzeket kiutaló kormányhatározatok indoklat nélkül kerültek a kabinet elé. Ezeket részben utólag mellékelték a már jóváhagyott kormányrendeletekhez, de nem kevés esetben már az ilyen utólagos kozmetikázásra sem kerítettek sort. Ha mégis, a jelentés következtetései szerint az indoklatokat sem a pénzügyminisztérium, sem a kormány főtitkársága nem bírálta el, az adott kiutalások valós megindokoltságáért tehát senki nem vállalt felelősséget. A számvevőszék területi fiókjainak jelentéseit is figyelembe vevő elemzés szerint a nagyobb arányban az önkormányzatoknak utalt pénzek elköltését helyi szinten sem tartották számon. Így élhetünk a gyanúval, hogy milliárdos nagyságrendű költekezésnek veszett nyoma, és a felelősök sem fognak előkerülni. Hacsak a kampányban nem lesz majd sürgős valakinek a jelentéssel leleplező hadjáratba kezdeni, de mivel ilyen fajta „beruházási politikát” mindenki űzött, erre is kicsi az esély. A jelenlegi, népszerűség-foltozgatásra igencsak rászoruló kormány választási célzatú költekezési hajlamáról pedig az egyre közeledő kampányok idején látunk majd bővebbet.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató