2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Javítják a túlélést a melanóma elleni új szerek

  • 2011-06-15 15:29:26

Jelentős javulást értek el a tesztek során a melanómás páciensek túlélésében két új szerrel, melyekről vasárnap számoltak be egy nemzetközi konferencián.

Jelentős javulást értek el a tesztek során a melanómás páciensek túlélésében két új szerrel, melyekről vasárnap számoltak be egy nemzetközi konferencián.

A vizsgálatok eredményeit az amerikai klinikai onkológusok társaságának (ASCO) 47. nemzetközi konferenciáján ismertették, melyet a hét végén tartottak Chicagóban mintegy 30 ezer kutató és gyógyszeripari szakember részvételével. A tanulmányokat a New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóirat online kiadása is közölte. A vemurafenib nevű hatóanyag a BRAF jelű gén mutációját gátolja. Ez a génmutáció az összes melanómás eset mintegy felénél van jelen. A kísérleti szert alkalmazó páciensek halálozási valószínűsége a tanulmány ideje alatt 63 százalékkal volt kisebb azokhoz képest, akik nem kapták ezt a hatóanyagot. A melanómás páciensek életet meghosszabbító másik kezelésben az ipilumumab elnevezésű antitestet alkalmazták, amely stimulálja az immunrendszert. Az immunterápia hatékonyságát vizsgáló tanulmányok azt jelezték, hogy hatására javult az áttétes melanómás betegek túlélési esélye, különösen akkor, ha kemoterápiával kombinálva kapták a kezelést. Három év elteltével a Yervoy márkanevű szert és a kemoterápiát együttesen kapó páciensek túlélési aránya 20,8 százalék volt, míg azoké, akik nem kapták a szert, csak 12,2 százalék.

A bőrrák miatti halálozások 80 százalékát a melanóma okozza, a meghalt páciensek több mint felének életkora kisebb 59 évnél.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató