2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

December 12-én ünnepelte fennállásának 22. évfordulóját a szászrégeni Gliga cégcsoport. 

Fotó: Vajda György


December 12-én ünnepelte fennállásának 22. évfordulóját a szászrégeni Gliga cégcsoport. A gyár igazi romániai sikertörténet, amely alapítójához, Vasile Gligához kötődik. 1989 előtt a szászrégeni állami vállalatnál hegedűkészítőként dolgozó szakember a rendszerváltást követően úgy döntött, hogy magánvállalkozásba kezd. 
Először a garázsukban berendezett műhelyben kezdte gyártani a nagyrészt kézzel készített hegedűket, amelyeket korábbi és új kapcsolatai révén értékesített. Miközben korábbi cége a túlélésért küszködött, vállalkozása, amely kft.-ként indult, felvirágzott. A pontos, minőségi munka meghozta az eredményt és lassan szélesedett a spektrum. Épületet vásárolt, amelyet fokozatosan bővített. Dicséretre méltón a nyereséget a sporttáncra fordította, hiszen lánya, Mirona ígéretes tehetség volt, aki a támogatásnak, a szülői gondoskodásnak és rátermettségének köszönhetően több országos és nemzetközi díjat nyert. Ma erről a cég bemutatótermében levő, kupákat, érmeket tároló szekrény tanúskodik. 
Gliga Vasile nem állt meg itt. Óvodát, iskolát alapított és akkreditáltatott. Ma Szászrégenben van az ország egyetlen, sporttáncszak-oktatással foglalkozó tanintézete. Nemcsak osztálytermek, hanem három próbaterem, különleges sporttánc csarnok áll a rendelkezésükre. Mindezért Gliga Vasile lett a romániai sporttáncszövetség elnöke. Vállalkozását, a sportszakosztály menedzselését mára megosztja lányával, akivel vállvetve intézi a cég ügyeit. Azokat a vonós hangszereket, amelyeket itt gyártanak, 98 százalékban exportálják. A legnagyobb piacaik az Amerikai Egyesült Államok, Japán, Ausztrália, Németország, illetve más uniós tagországok. Közben a mezőgazdaság irányában is lépett. Több száz hektáron gazdálkodó két farm – a volt ámv gazdasága, amelyet megvásárolt – tulajdonosa. Alma-, szilva-, szőlőtermesztéssel foglalkoznak, egy másik telephelyen pedig állatokat (szarvasmarha, sertés) tenyésztenek és forgalmaznak. Új termékként saját bort is előállítanak, igaz, egyelőre csak saját vendéglátóegységeikben kóstolható meg, de esély van arra, hogy a szászrégeni védjegyű bor betörjön a hazai piacra. 
A gazdasági siker ismertséget, elismerést is hozott. Gliga Vasile a PSD megyei elnöke, parlamenti képviselő. A rá jellemző szerénységgel mondja, nem azért lépett politikai pályára, hogy olyasmit ígérjen a választóknak, amit nem tud betartani. Nehéz időszakban kell fontos döntéseket hozni, amikor az ország eladósodott a Nemzetközi Valutaalapnak, nincs pénz, kicsik a fizetések. Nem könnyű, mondja, és hozzáteszi, a más pártokbeli képviselőtársakkal – itt az RMDSZ-t is kiemeli – együttműködnek, különösen akkor, amikor a megyei vonatkozású kérdéseket kell befolyásolni.  Ma a város védjegye lett a hegedű és a sporttánc – igaz, az előbbi a város múltjába ágyazódik, de ő ezt a hagyományt folytatta és fejlesztette, az utóbbi viszont teljes mértékben a saját érdeme. Büszke arra, hogy hegedűkészítő mesterként eddig eljutott. „Megvalósításaim beszéljenek helyettem” – mondja szerényen, és arra kér, nézzünk nyugodtan körül a gyárudvaron. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató