Euróövezeti kötvény: igen vagy nem?
Idestova egy éve, hogy az euróövezetben fölmerült a közös államkötvény ötlete. A kérdés tavaly ősszel egy időre lekerült a napirendről, miután a német és sok más kormány úgy foglalt állást, hogy ez a kötvény nem a kezdete, hanem csak a vége lehet egy folyamatnak.
Idestova egy éve, hogy az euróövezetben fölmerült a közös államkötvény ötlete. A kérdés tavaly ősszel egy időre lekerült a napirendről, miután a német és sok más kormány úgy foglalt állást, hogy ez a kötvény nem a kezdete, hanem csak a vége lehet egy folyamatnak. Most azonban az új francia államfő fölmelegítette az elképzelést.
Miben különbözne ez az eszköz az EU összes eddigi mentőeszközétől? Hiszen közös euróövezeti, sőt, EU-szintű kötvénykibocsátás eddig is volt, módszereit 1968 óta finomítják.
A nem euróövezeti EU-országok az EU fizetésimérleg-támogatásából (BoP) kaphatnak segítséget. Ennek forrása az Európai Bizottság saját kötvénykibocsátása. Ebből kapott hitelt Magyarország, Románia és Lettország az EU-IMF programok keretében. Azután ott az európai Pénzügyi Stabilizációs Mechanizmus (EFSM), amely ugyanúgy működik, mint a BoP, csak minden EU-tagország támogatható belőle. Ebből kapott kölcsönt önköltségi áron Írország és Portugália, szintén EU-IMF programok keretében. Külön keret a Görög Kölcsöneszköz (GLF), mert Görögország akkor szorult először segítségre – 2010. májusban –, amikor még sem az EFSM, sem az EFSF nem volt készen. A görög program keretében az EU-bizottság nem kölcsönfelvevő, de megbízásból koordinálta és adminisztrálta az euróövezeti országok kétoldalú kölcsöneit Görögország számára.
Végül 2010. júniusban megszületett az imént említett EFSF – az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz –, amely az euróövezeti kormányok közvetlen garanciájával bocsát ki kötvényeket, amelyek bevételéből kizárólag a bajba került euróövezeti országokat finanszírozzák.
Jövőre pedig indul az EFSF állandónak szánt utóda, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM).
Az eddigi és jövendő közös kötvénykibocsátási és adósságfinanszírozási lehetőségek azonban nem elegendők a nagyobb euróövezeti tagországok esetleges megbotlásának kezelésére, és van egy nagy közös kockázatuk: elsőrendű minőségű adóssággal fedeznek rossz adósságokat. Az effajta segítség – ha jogilag nem is, de a gyakorlatban feltétlenül – vészesen hasonlít azokra a „mérgezett eszközökre” – a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsönökre alapozott, elsőrendűnek minősített származékos értékpapírokra –, amelyek a kockázatot szétterítve 2008 végétől tönkretették a fél világ pénzügyi rendszerét. A most ismét napirendre került euróövezeti „államkötvény” újdonsága az lenne, hogy nem finanszírozná vagy szavatolná a tagországok állampapírjait, hanem részben vagy egészben azok helyébe lépne.
