Együtt a szeretet ünnepén

A karácsony az erdélyi ember életdarabja

A karácsony az erdélyi ember életdarabja, nélküle nem lenne teljes az év, angyaljárás nélkül nem lenne igazi az öröme. Ehhez itt minden adott: a jólelkű angyalok mindig találnak karácsonyfának való fenyőt a székely hegyeken, szorgalmas háziasszonyok a legfinomabb töltöttkáposzta-illattal töltik meg a falvak házait, és a 21. század betlehemesei egy ősrégi szent hit megtartó szimbólumával igazolják: mi itt érezzük jól magunkat, mert a szeretet ünnepén együtt vagyunk. Ezt a megtartó lelkierőt adja a betlehemi Gyermek születése…

Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke: 

Karácsony egy különleges szakasza az évnek

– Karácsony ünnepe az unitáriusok számára is ugyanazt jelenti, mint általában minden keresztény számára. A Jézus megszületésének ünnepe egyben a jézusi értékrendet, a jézusi evangéliumot és a jézusi megváltói mű megszületését is jelenti. 

Éreznünk kell, és érezzük is, hogy ez az ünnep a keresztény ünnepkör sorában kiemelkedő és ugyanakkor rendkívüli is. Azért, mert ez az ünnep rendelkezik azzal a különös többlettel, amely által a templomokból ki tud lépni az élet megannyi színterére. 

Karácsony egy különleges szakasza az évnek azáltal, hogy itt és ekkor sikerül a krisztusi evangéliumnak valósággal átütni a mindennapi élet üvegfalát, és belépni az életünkbe a szó legvalóságosabb értelmében. 

A karácsony egy kicsit azzá tesz, akikké a gondviselő megálmodott minket akkor, amikor megteremtett bennünket. 

Ilyenkor angyalokká és még inkább egymásra figyelőkké válunk. Ilyenkor egymásnak adjuk a legdrágább kincsünket is. Egy szóban odaajándékozunk mindent, egymásra figyelünk, egymásnak adjuk a tényleges időnket. Együtt ünnepelünk, együtt énekelünk, a családokban együtt álljuk körül a karácsonyfánkat, együtt vagyunk a gyülekezetekben, úrvacsorát veszünk, és Jézusra, az ő tanítására, az ő megváltói művére emlékezünk. Hát ezekben és ezekkel erősödünk meg. 

Igen, karácsonykor egy kicsit azzá válunk, amilyenek kellene hogy legyünk az év minden egyes napján. 

Én azt kívánom, hogy a Jóisten az elmondottakhoz adjon erőt, hogy elkísérjen bennünket az új esztendő minden napján és minden pillanatában. 

Ötvös József nyugalmazott református esperes, a Vártemplom volt lelkipásztora:

Erdélyi karácsonyi ajándékok

– Fél évszázaddal ezelőtt a kolozsvári teológiai főiskolán úgy tanították, hogy a karácsony szó szláv közvetítéssel érkezett a magyar néphez. Ez nekem akkor sehogy sem tetszett, mert hol is voltak azok a szlávok, akikhez Szent István népe egy kis ünnepelnevezésért szaladhatott volna; de én akkor ez ellen semmit sem tudtam felhozni. Úgy két évtizede egyik Kárpát-medencei református püspök elmagyarázta, a karácsony elnevezése abból a jó papi szóból eredt és fejlődött fel, amint a prédikátor magyarul szerette volna megértetni az ünnep lényegét, hogy akkor Isten emberi testben földre szállt. Ez az incarnatio, amiből elég volt elhagyni az in előszót, és a carnatio szép lassan belesimult az itteni magyar emberek lelki dallamvilágába, mert ez a téli ünnep egy hatalmas, nagy életénekkar.

Megvallom, nem tudok énekelni, mégis gyermekvilágom legszebb emlékeként él bennem a fehér havas téli este, amikor pókai angyalként zúgtuk a házak előtt: Szívünk vígsággal ma bétölt. Karácsony adta a legszebb erdélyi harangmotívumot, ahogy a legtöbb régi erdélyi harangon most is olvasható: Gloria in excelsis Deo – azaz: Dicsőség a magasságban Istennek. Nincs is szebb pillanata az évnek, mint amikor egy székelyföldi templom harangja megszólal karácsony szent estéjén, és hírül adja a Kárpát-medence minden szegletében: dicsőség a magasságban Istennek, mert itt, Erdélyben is megszületett Isten Fia, és azóta él bennünk a szeretet, vezet minket a fény, a világ világossága, és őriz a Jó Pásztor.

Az itteni emberek ünnepét szebbé tevő lelkipásztori hivatásom idején a karácsonyi szolgálatot úgy éltem meg, hogy hirdettem: karácsonykor a betlehemi angyalok kilépnek a Szentírás világából, és a Maros vagy Olt menti falvakban zengik tovább biztató éneküket: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet: Üdvözítő született ma nektek”.

Sohasem jutott eszembe, hogy ez a „született ma nektek” ne az erdélyi keresztyén népnek szólt volna. Tudatomban, lelkemben, szívemben és számban a karácsonyi evangélium mindig úgy hangzott, mintha az éppen nekünk íródott volna, csak annyi történt, hogy a betlehemi Jézus átlépte az idő és a tér határát, és valahol Pókában vagy Jedden egy zöld fenyő alá letette a legszebb ajándékokat: szeretetet, éneket és örömöt. Betlehemben az első látogatók között érkezett keleti bölcsek csillogó aranyat, illatos tömjént és mirhát ajándékoztak az első karácsonykor. Nálunk, Erdélyben a csillogó arany örök értékű szeretetté változott, az illatos tömjén énekké formálódott, a mirha pedig örömben él tovább bennem, bennünk. Számomra ezt jelenti 2022-ben itt, Pókában vagy Marosvásárhelyen Jézus születése – a karácsony.

Baricz Lajos marosszentgyörgyi római katolikus plébános: 

„Az Ige testté lett”

– Hol vannak már a régi meghitt, bensőséges karácsonyok, amikor létrejött az Isten és ember találkozása, amikor nemcsak Isten kereste az embert, hanem az ember is kereste Istenét, aki az ő egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban eljött közénk? 

Milyen szép is volt egykor rég, amikor gyermeki hittel tudtunk az ég felé nézni, mert vártuk az Eljövendőt, majd a betlehemi jászol előtt letérdelni és köszönteni azt, aki már eljött. Eltöltötte szívünket az öröm, a béke, a szeretet. Mert az Istengyermek az Atya szeretetét hozta el nekünk. Nem volt külső csillogás, semmi fölösleges felhajtás. 

Amilyen egyszerű volt a Betlehemi Kisded megszületése, olyan egyszerű volt születésének megünneplése is. Az ünneplés színhelye a család és a templom volt, mert ilyenkor betlehemmé változott minden családi otthon és minden templom. És persze, betlehemi jászollá lett minden szív, hogy befogadhassa Jézus Krisztust. És ha befogadta, már nem tudta magában tartani, kivitte a legnagyobb örömet az utcára, a világba, és az angyalokhoz társulva a szentestén, az ünnep első és másodnapján karácsonyi énekektől volt hangos a falu.

Ha kisbabát vár a család, mindent előkészít a fogadására, hogy amikor megérkezik, minden szükséges biztosítva legyen számára. A csecsemő számára a legfontosabb szüleinek, illetve családtagjainak szeretete. A közel kétmilliárdnyi tagot számláló nagy keresztény család is Gyermeket várt, Isten Fiának megszületését. És megszületett. Mennyire vártuk őt az adventi hajnali szentmisékkel, önmegtagadásokkal, jó cselekedetekkel, szentgyónással, szentáldozással, a mélyebb emberi kapcsolatokkal, bensőséges Istenhez fordulással.

Nem sóvároghatunk az elmúlt idők után, legalábbis ott nem rekedhetünk meg: hol vannak a régi szép karácsonyok? Változnak az idők, a szokások, a hagyományok, vele együtt változunk mi is. Isten Igéje azonban mindig a ma élő emberhez jön. Ma hozzánk, értünk jött el a világba. Tőlünk függ, hogy befogadjuk-e, szívünk mélyén, családunkban, közösségünkben, világunkban jól érzi-e magát. Ha igazán befogadnánk, és aszerint alakítanánk az életünket, akkor ismét áldottá válna a világ. Ma, az örök mában hangzik el az angyalok öröméneke: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” (Lk. 2, 14).

Ezekkel a gondolatokkal kívánok békés, lelki örömökben gazdag, áldott karácsonyi ünnepeket a Népújság szerkesztői, olvasói és minden jóakaratú embertársam számára. 

Dr. Nánási Sámuel evangélikus lelkipásztor, a wittenbergi Lutheránus Világszövetség Központ tanulmányi igazgatója: 

Béke és jóság – Pax et bonum!

– Mi, emberek, amikor a dicsőség kifejezést halljuk, akarva-akaratlanul arra gondolunk, amit az elit embereknél, híres színészeknél és politikusoknál tapasztalunk. Isten dicsőségét viszont általa kiválasztott embereken keresztül ajándékozza tovább minden embernek. Isten akaratán kívül ebben egy csapda van elrejtve: részint az emberek jó szándéka, másrészt a visszaélés csapdája. Ennek a dicsőségnek a társadalmi vetületei legtöbbször a zűrzavar és az értetlenség, illetve az állandó újraértelmezése a dolgoknak, de főleg az ígérgetés. Ezt a feszültséget nem oldja föl semmi, sőt azt is mondhatnánk, hogy erre nincs megoldás ezen a szinten. 

A dicsőség titka nem magában a kifejezésben van elrejtve, hanem az Isten kiáradó szeretetében, a bethlehemi jászolban. Ez a szeretet nem olyan, mint amit mi a mindennapi életben összekaparunk, és sokszor felszínes vagy önző módon oda-odaígérgetjük embertársainknak, hanem olyan, amely egy áldott állapotot közöl, akárcsak egy várandós édesanya a gyermekével. 

Ez az állapot megmutatja a fejlődést, amely a legközvetlenebbül érinti az édesanyát és mindazokat, akik őt látják. Egy ilyen állapotban nem lehet elbújni valamiféle filozófiai fejtegetés mögé. Itt magát az életet és annak erejét akarva-akaratlanul meg kell csodálni, szemlélni. 

A karácsonyi ünnep éppen ennek a titoknak olyan feltárása, amelyben a megismételhetetlen egyedi ember kerül a középpontba. Jézus Krisztus ezt az embert kicsi formában mutatja itt meg, és egyben egy olyan dicsőségre mutat rá, amelyre az angyalok és a legegyszerűbb emberek képesek reagálni. 

A pásztorok társadalmi beosztásuk szerint a medvét nem az ábécéskönyv lapjairól, a természetet nem az iskola padjaiból ismerték, hanem a természet erejét közvetlenül magában a természetben szívják magukba. Ezért a pásztorok és az angyalok természetük mélyéről mondják: „…dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek.”  Az angyal es a pásztor között fizikai leküzdhetetlen távolság látszik…

Itt ebben az élethelyzetben megmutatkozik, hogy mennyire együvé tartozik az ég és a föld. Ha ezt most valaki képes közöttetek a szívéhez engedni, nem fog többé kételkedni abban, hogy Isten most is mennyire jelen van. Ha megérzed szíved mélyén ezt az összekötő titkot, akkor emberségedben megváltozol. Érteni fogod tested mozgását, lelked háborgásának indíttatásait, a csendben megmutatkozó titkokat, feleséged, férjed másságát, aki számodra nem eszköz, hanem a dicsőséges Isten gyermeke. Itt rejtőzik el az, amit Szent Pál apostol mond: „… mekkora Isten mélységének nagysága. Mennyire kifürkészhetetlenek törvényei, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó Ige: szem nem látta, fül nem hallotta és emberi szív föl nem fogta, amit Isten készített azok számára, akik őt szeretik…” (vö. 1 Kor 2, 9). 

Nem kell most már képzelődnöd arról, hogy kik az angyalok, vagy hogy jelenlétüket megkérdőjelezd. Ezek a látszólagos rövid fázisok, ha odafigyelsz rájuk, tudatossá tesznek, hogy minden alkalommal rácsodálkozz arra, hogy Isten igéjéből születtél. Hús lett belőled azáltal, hogy Isten igéje téged megformált. Kell-e ennél nagyobb titok? És ha így gondolod, hogy számodra ez nem elég, akkor gondolkozz el azon, hogy az általad világnak nevezett élettér, amiben most is állandó szorításban élünk, egyáltalán nem Istentől jön. 

Isten lakást vett szívedben és családodban. Ezek mind veled történnek meg, és nem valaki mással. Hiába várod el azt, hogy ezt valaki helyetted átélhesse, mert ez a teremtés, melyhez Isten gondviselő jósága hozzájárul. Tehát tudd meg, hogy a karácsony dicsősége benned és érted van!

Béke és jóság – Pax et bonum!