Mindenki olvas! A november 16-án lezárult marosvásárhelyi könyvvásár egyik túlzsúfolt pillanatában szólalt meg bennem a felkiáltójeles gondolat. Idén azonban mintha kevesebb lett volna az ilyenszerű mozzanat, többnyire kényelmesen lehetett bámészkodni, sétálgatni, beszélgetni a Nemzeti Színház emeletén a könyvstandok között. Találóbb lenne talán kérdőjelet használnom. Mindenki olvas? Aligha. Nem az váltja meg a mai világot, ha egyáltalán bármi is megválthatná. Tény, hogy úgy tűnik, mintha a könyvre és olvasásra egyre kevesebb figyelmet fordítanának az emberek. Pedig ahogy most Vásárhelyen is láttuk, mind szebb, vonzóbb a nyomdai felhozatal, csak győzzük pénztárcával és hellyel a lakásban! Fájó szívvel arról is le kell mondanunk, amit igazán szeretnénk a magunkénak tudni. Persze vásárlások mégiscsak voltak, itt is, ott is szembe ötlött a könyvbeszerzés, a könyvajándékozás öröme. Legnyilvánvalóbban a kicsiknél, de az idősebbek sem próbálták leplezni, mennyire örülnek, hogy szerényen bár, de ismét gyarapodhatott valamivel könyvgyűjteményük. A vásár még nagyobb hozadéka, hogy bárki találkozhatott kedvenc szerzőivel. Dedikáltathatta velük a köteteket, akár meg is szólíthatta őket. Egymást követték a bemutatók és a különféle eszmecserék, sőt több közülük egyazon időben zajlott, megosztva a potenciális közönséget. A pár napos találkozódömpingek során szinte elkerülhetetlen az ilyesmi. Csak ahova kevesebb érdeklődő jut, az ott szereplők, rendezők, sőt a nézők, hallgatók maguk is kényelmetlenül érzik magukat. Ilyen esetekre is volt példa ezen a 31. marosvásárhelyi könyvünnepen, amelynek sikerét, igényességét, szervezési telitalálatait senki sem vitatja, de érdemes tovább töprengeni azon, hogy miképpen volnának elkerülhetők a bántó átfedések. Fellépő, közreműködő különben igazán sok volt az idei könyvvásáron is. Rangban, érdekességben, vonzerőben, sajátosságban, népszerűségben is méltóképpen igazodva az erdélyi magyarság legrégebbi, etalonként is emlegetett könyves fesztiváljához, amelynek nemzetközi jellegét immár egy rendkívüli finn íróegyéniség, Markus Majaluoma biztosította. Az ő aktív jelenléte valóban tovább bővíthető újdonság volt. Nyilván más rendhagyó jelenségeket is próbáltam beazonosítani. A családiasságnál kötöttem ki. Abban eddig sem volt hiány, mindig is rokonszenvesen mutatkozott meg a nemzedékek szerves egybefonódása. Üdítő látvány, és kedvderítő atmoszférát teremt az, ahogy a szülők és gyermekek, nagyszülők és unokák, kisgyermekek és óvónőik, diákok és oktatóik lelkes kíváncsisággal, felszabadultan végigzsongják Thália zegzugos vásárhelyi tereit. Amiben talán véletlenül vagy éppen szándékosan többet mutatott fel a mostani rendezvénysorozat, az a szó szoros értelmében kimutatható családi jelleg és az abból kikövetkeztethető generációs összekapcsolódás. Ennek jegyében kimondva vagy kimondatlanul egyfajta szellemi staféta is kirajzolódott a könyvvásáron. A budapesti vendég, apa és fia, Závada Pál és Závada Péter, apa és lánya, Kemény István és Kemény Zsófi többször is vallott erről a vásárhelyi irodalomkedvelőknek. De a családi kötelék ösztönzően szolgálta a fesztivált a szervezők – apa és fia, Káli Király István és Király István, illetve a B. Szabó Zsolt és Szabó Eszter házaspár – révén is. És még ki tudja, milyen hasonló példákat sorolhatnék, amik szintén előnyösen befolyásolhatják az ilyen komplex rendezvényeket. Ide illeszthetjük a népszerű budapesti színész házaspár, Nagy Kálózy Eszter és Rudolf Péter meghívását is. A szervezés tanulságait viszont az érintettek biztos alaposan mérlegelik majd. Ezekre a későbbiekben magunk is bizonyára visszatérünk még.
