2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ipari termelés 10,1 százalékkal nőtt januárban

  • 2014-03-11 17:19:03

Az ipari termelés 10,1 százalékkal haladta meg januárban az egy évvel korábbit, szezonális korrekcióval a 12 havi növekedés 9,9 százalék volt – közölte kedden az országos statisztikai intézet.

Az ipari termelés 10,1 százalékkal haladta meg januárban az egy évvel korábbit, szezonális korrekcióval a 12 havi növekedés 9,9 százalék volt – közölte kedden az országos statisztikai intézet.

Egy hónap alatt 6,4 százalékkal bővült a termelés, a naptárhatással és szezonálisan kiigazított érték szerint 2,3 százalék volt a növekedés. Szintén kedden tette közzé a statisztikai intézet a februári inflációra vonatkozó adatokat. Ezek szerint az év második hónapjában 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárhoz képest. Ez azt jelenti, hogy lassult az infláció, mert az idei első hónapban a fogyasztói árak 0,9 százalékkal emelkedtek decemberéhez képest.

Éves összevetésben az infláció 1,05 százalék volt. Tavaly az év egészében 1,55 százalék volt az infláció Romániában.

A román központi bank februárban 3 százalékról 3,5 százalékra emelte az idei éves inflációs előrejelzését.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató