Október derekán Jánosházy György Szunnyadó tájába lépve indulok őszi regenézőbe.
Ha kedved tartja, tarts velem, kedves Olvasóm!
Október 16. Gál napja. Az ír származású szent már a kalandozások korából ismert St. Gallen megalapítója. Az állatokkal barátkozó erdőlakó szent, legendája szerint, egy medvére parancsolt rá, hogy segítsen szálfát hozni, követ görgetni a kolostor építésénél.
A székelység egyik sajátos szimbóluma a medve. Címerállat: hatalmat és védelmező erőt jelképez. Totemi. Igazi nevét még a középkorban sem mondták ki eleink, tabuként kezelték (a medve szó maga mézevőt jelent), félték erejét. Az ókortól kezdve a Nagy Medve csillagkép az a hely, ahol a megholt lelkek rejtőznek.
De hogyan kapcsolódik össze a Gál, Gálfi családnév a medvével? Érdekes adalék Székelyszentlélek templomának freskója: a központi alak szárnyas lándzsával döfi le a medvét. Különös módon a medve nem védekezik, a mellkasára irányuló lándzsahegyet mancsaival mintegy körbeöleli, szinte magába húzza. A templom egyik régi harangjának feliratán az adománytevő Galphi név olvasható, az 1505-ben kelt adománylevélen pedig a Gálfi Lukács neve.
Lobogj föl bennem
késő őszi ének,
lobogj föl, mint a lámpaláng,
hogyha ajtót nyitnak,
lobogj föl,
ahogy a kalyibák
pislákoló tüze,
ha a szél szoknyája
elsuhan felettük,
lobogj föl az őszi erdő
nehéz vörösével,
hadd égjen el benned
ődöngő könnyű bánatom.
Látjátok, éveket
formálnak napjaink,
s most izzik
való anyaggá
a roppant nagy fazék,
mit annyi nemzedék
keze formált egyre,
s most tőlünk függ,
hogy múltunk reménye
mennyire izzik
tüzünktől fehérre
s lesz-e a jövőnk.
Páll Lajos 1958-ban írta a Korondi képeket, e ciklus első darabja a Lobogj föl…
Lobogj föl bennem
késő őszi ének,
érő világról,
égő-élő ének.
Mahatma Gandhi mondta volt: A Föld eleget tud nyújtani ahhoz, hogy minden ember szükségletét kielégítse, de ahhoz már nem, hogy mindenki kapzsiságát is.
E mondat juttatja eszembe, hogy 1991-ben a Föld védelméért világméretű kampányt kezdeményeztek, azóta október 21-én tartják a Földünkért világnapot.
Mivel a Föld népessége hihetetlen ütemben gyarapszik, egyre súlyosabb problémákat okoz a szaporodó emberiség igényeinek és a legtöbb esetben mohóságának kielégítése.
A fejlődés, a haladás igénye része az emberi természetnek. Meg kell azonban tanulnunk úgy élni, hogy a fejlődés a környezettel harmóniában történjék. Amennyiben mégsem így történne, a fejlődés nem lesz fenntartható, és nemhogy mohóságunkat, de még alapvető szükségleteinket sem fogjuk tudni kielégíteni.
Az emberi kultúra minden terméke, az eszmék és ideológiák, az ismeretek, a technológia, a fegyverek, a politikai, szociális és gazdasági intézmények mind semmivé válnak, ha az alapvető életfenntartó rendszerek összeomlanak. Ha kimerülnek még a korábban megújuló erőforrások is, ha ihatatlan lesz a víz és belélegezhetetlen a levegő, ha kihal az élővilág nagyobb része, ha mindent elborít a hulladék, ha a nap áldó sugarai helyett az ártó sugarak érik el a Földet… – idézem Lakosné Horváth Alojziát a Csak egy Földünk van! című könyv előszavából.
Párás és kurta már a reggel, az este tiszta és örök.
A csipkelombú fenyvesekből alágörögnek a ködök.
A nyájak is alágörögnek – csupán a girhes szél ugat,
A völgytorokból híva vissza el-elhaló kolompjukat.
Az őzsuta az erdőszélről szintén a völgybe költözött.
A tisztáson, a bükkös alján, a mogyoróbokrok között,
Ahol naponta ráakadtunk, s némán figyeltük, mint figyel,
A szél motor, a Semmi jár-kel rugalmas lépéseivel.
Arany rigórajok vonulnak a dérütött havas felett.
Hordják az alkalomhoz képest illetlenül vidám szelek,
A völgybe hordják valamennyit, s mihelyt leszáll az alkonyat,
A kikericsek is kioltják bizalmas gyertyácskáikat.
Az októberi idő nem csak a kikericseket csalogatja hosszabb virágzásra, az esők esélyt adnak a gombavilágnak, hogy bepótolja idei elmaradásait. Az aszály utáni nedvesség szinte kivarázsolja az avar fölé a termőtesteket. A csiperkéket is, így a nagyon ritka csoportos csiperkét is, a 2026. év gombáját.
A Magyar Mikológiai Társaság két évtizede, 2006 óta választja meg minden évben az év gombáját. A választás legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet a gombák sokszínű világának értékeire, és ezzel együtt a mikológia tudományának fontosságára is. Az idei versenyre tíz fajt jelöltek. A többfordulós szavazás során a döntőbe jutott másik két faj az akácpereszke és a narancsos csengettyűgomba volt.
A csoportos csiperke a bazídiumos gombák törzsén belül a csiperkefélék családjába tartozik, védett faj. Könnyen felismerhető a nevéből is kikövetkeztethető csoportosulásairól: mindig több példány jelenik meg, szorosan egymás mellé rendeződve. Egy nagyobb csoport súlya akár az egy kilogrammot is meghaladhatja.
A szendergő tó színén remegnek méla, nyurga árnyak
Kalapját koncentrikus körökben nagyobb, durva pikkelyek borítják, amelyek között láthatóvá válik a fehér kalapbőr. Lemezei fiatalon szürkésrózsaszínűek, de később sötétbarnára színeződnek, a tönk pedig lefelé orsósan elvékonyodik, pereme kettős, és több pikkelykés övvel rendelkezik. Húsára jellemző, hogy érintésre és sebzésre gyorsan és erősen vörösödik, majd bebarnul. Szaga és íze kifejezetten kellemes, ehető gomba.
A csiperkék előszeretettel tömörülnek kisebb-nagyobb foltokba vagy boszorkánykörökbe. A csoportos csiperke azonban nem éri be ennyivel: tönkjével szorosan simul társainak tönkjéhez, kalapja pedig a többi kalappal együtt egy nagy, közös ernyő részévé válik. De nemcsak a közelség keresésével hívja fel magára a figyelmet: rokonaitól eltérően inkább a fák társaságát keresi. Júliustól novemberig terem, leginkább ligetek és tölgyesek félárnyékos talaján. Vadgesztenye, fűz, hárs, juhar vagy éppen erdei- és vörösfenyők tövénél ver tanyát. Bár nem gyakori, jelenléte az egészséges erdei ökoszisztéma egyik apró, de fontos jelzője.
Tudományos nevét (Agaricus bohusii) Marcel Bon francia mikológus adta, s Bohus Gábor magyar mikológusról kapta, aki méltán szerzett magának nemzetközi hírnevet: a mikológia szinte minden ágával foglalkozott, és szívügye az Agaricus nemzetség, azaz a csiperkék vizsgálata volt. 1914-ben született Budapesten, természetrajz szakon középiskolai tanárként szerzett növényrendszertani doktorátust. Munkásságát az elkötelezettség és a gombák világának tisztelete jellemezte: céljául tűzte ki a magyar mikológia fejlesztését. Számos írása jelent meg a gombák világáról, és a Természettudományi Társulatban jegyzett előadásai is elismertek voltak. A Magyar Gombászati Lapokat Kalmár Zoltánnal közösen szerkesztette, elvállalta a Természettudományi Múzeum gombagyűjteményének gondozását. Céljává vált az is, hogy egy olyan gombatartósító módszert alakítson ki, ami a korábbiaknál jobb, élethűbb minták előállítását teszi lehetővé. Az 1950–70-es években jelentős gombaflorisztikai munkát végzett, és részletesen foglalkozott a csiperkefélék rendszertanával. Létrehozta a nagygombák steril tenyészetgyűjteményét közel 200 gombafaj élő kultúrában tartásával, számos új gombafajt is leírt. A rá emlékezők szerint a segítőkészség, a hallatlan, zavarba ejtő szerénység jellemezte.
A csoportos csiperke akár gyógygomba is lehetne. Bioaktív vegyületeket tartalmaz: az erős antioxidáns ergotioneint; az immunmodulációban fontos β-glükánokat. A csoportos csiperkének sejtvédő, öregedéslassító és krónikus gyulladásokat mérséklő hatása is lehet – azonban ezek igazolására egyelőre még várni kell. A jelenleg is zajló kutatások szerint e gomba gazdag γ-tokoferolban, fenolos vegyületekben és szerves savakban is, amelyek ígéretessé teszik antioxidáns-kapacitását.
Egyetlen költözés az élet ilyenkor, ősszel, a hegyen.
Most kényszeríti rá erővel mindenre, ami eleven.
Kietlen nagyságát a csúcs és kegyetlen törvényét a tél:
Aki kitart, az idepusztul; aki alászáll, az megél.
Alávonultak, odalettek madarak, nyájak és vadak,
Idefent csak a szél s az erdők zörgeteg csontváza marad,
Csak a magány, a nyugtalanság csak a homály a csúcsokon.
Magunkra hagyott minket minden. Te sem jöttél meg, Sándorom.
Kányádi Sándorhoz írta e verses helyzetjelentést, Ilyenkor ősszel, még 1965-ben Székely János. Mi – lassan háromnegyed évszázadot elrúgó egykori természetjáró barátok –, a gombász Málnássy László és Kiss Géza, a Bolyai internátusának egykori nevelő tanára vezetésével, három évre rá találkoztunk vele fenn a Madarasi Hargitán, Csoma Pista bácsinál; a két Szervátiusz azon a nyáron faragta fába ott Üdő Mártont és Évát – ma, jó háromszáz méternyi távolságra őrzi Pista bácsi álmát. De vajon hol lehet Üdő Márton? Már ott állt id. Both Károly emlékköve: a menedékház mellől a csúcsra induló ösvény száját ma is őrzi. De vajon hova lett a református temetői sírjáról a márványszobor, amit a természetjárás fáradhatatlan úttörője emlékére barátja, Szervátiusz Jenő vésett kőbe még 1969-ben?
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
