2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

2,6 százalékkal nőtt a gazdaság a tavalyi első három negyedévben

  • 2014-01-10 15:54:51

A gazdaság 2,6 százalékkal nőtt tavaly az első kilenc hónapban, ami valamivel kevesebb az előző közléshez képest.

A gazdaság 2,6 százalékkal nőtt tavaly az első kilenc hónapban, ami valamivel kevesebb az előző közléshez képest – derült ki pénteken az országos statisztikai intézet által közzétett adatokból.

A statisztikai intézet közölte a tavalyi bruttó össztermék (GDP) alakulásával kapcsolatos második ideiglenes adatokat. A decemberi közléshez képest 0,1 százalékponttal kisebb mértékben nőtt a GDP a kiigazított értékek szerint, akkor a statisztikai intézet még 2,7 százalékos növekedésről számolt be.

A harmadik negyedévben a GDP 1,6 százalékkal bővült a második negyedévhez képest, ez az adat változatlan a decemberi közléshez képest.

Éves összevetésben a harmadik negyedévben a GDP 4 százalékkal nőtt a kiigazított érték szerint, ami szintén 0,1 százalékponttal kisebb az első közléshez viszonyítva.

Románia 2013-ban és 2014-ben is egyaránt 2,2 százalékos gazdasági növekedésre számít.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató