2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

10 ezer eurós támogatásra pályázhatnak a női vállalkozók

  • 2013-06-18 13:21:51

A vállalkozó nő címmel még idén júniusban új támogatási programot indít a kormány – jelentette be Maria Grapini, kis- és középvállalkozásokkal, turizmussal és üzleti szférával kapcsolatos ügyekért felelős miniszter.

A vállalkozó nő címmel még idén júniusban új támogatási programot indít a kormány – jelentette be Maria Grapini, kis- és középvállalkozásokkal, turizmussal és üzleti szférával kapcsolatos ügyekért felelős miniszter. A tárcavezető szerint a projektre 500 ezer lejt irányoztak elő, de a következő költségvetés-kiegészítéskor már lehet, hogy bővül a támogatási alap.

A céget indító hölgyeknek egy üzleti tervet kell majd benyújtaniuk a minisztériumnak, amit egy számítógépes rendszer segítségével, előre leszögezett kritériumrendszer alapján fognak kiértékelni. Grapini szerint a pályázat nem lesz korhatáros, tehát minden romániai felnőttkorú nő igényelheti a támogatást. A miniszter szerint a gyorsaság sem fog számítani, vagyis nem azok nyerik el a támogatást, akik hamarabb adják be a pályázatukat.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató