„Lesznek még szép napjaink”?
Eltelt egy újabb válságév: ez volt a világválság 2008-as kitörésekor jósolt „dupla v” – W – alakú menetrend második szakadéka majdnem minden fontos gazdasági erőközpontban, de főleg az euróövezetben.
Eltelt egy újabb válságév: ez volt a világválság 2008-as kitörésekor jósolt „dupla v” – W – alakú menetrend második szakadéka majdnem minden fontos gazdasági erőközpontban, de főleg az euróövezetben.
Kérdés, ezentúl is így lesz-e? Azaz: dupla, majd tripla, majd kvadrupla v pályán úgy halad-e az euróövezet, mint a vízen kacsázó kő, amely hol felugrik, hol visszaesik, majd végleg elsüllyed, vagy egyszer csak valamiféle motor kerül ebbe az elhajított kőbe, emelkedő pályára terelve azt?
Ezt ma még senki sem tudja. Egyelőre azt tudni, mi nem működik, és nem fog működni ezentúl sem.
A „dupla v” pálya első szakadékába, 2009-ben, az taszította az euróövezetet, hogy a rossz magánadósságok miatt kitört a pénzügyi válság, a hitelfolyam leállt. Ebből költségvetési költekezés emelte ki az övezet országait. Amikor a költségvetési pénzek elfogytak, felhajtóerő híján a gazdaságok ismét lejtőre kerültek. A helyzetet súlyosbította, hogy a korábbi költségvetési ösztönzés miatt államadósság-válság alakult ki: ez újabb hitelválságot és hitelszűkét jelent, miközben kizárja az állami ösztönzés megismétlését.
A probléma nem egyformán súlyos az egyes euróövezeti országokban, de mindenütt jelen van. A skála pozitívnak tartott egyik végén Németország már a 2000-es években, jó előre elvégezte azt, ami manapság válságkezelés néven ismeretes: lazított a munkaügyi szabályokon, fékezte a jóléti kiadásokat, visszanyeste a jóléti államot, szűkkeblű bérpolitikát alakított ki, miközben emelte az áfát. Mindez növelte a német export nemzetközi versenyképességét. Ám pontosan ettől – az exportot támogató versenyképesség efféle növelése miatt – a lakossági fogyasztás növekedése lelassult, és az általános gazdasági növekedés szinte megállt.
Úgy tűnik, az a fajta gazdaságkezelés, gazdaságpolitika, amely tíz év alatt vészesen lelassította Németországot is, súlyosabb válsághelyzetben egyenest katasztrófát okoz: az utóbbi években a görög GDP évente 5-7 százalékkal zuhan.
Ezért az euróövezet segély- és hitelprogramjai – kapja akár Görögország, akár Spanyolország vagy más – a jelek szerint csupán arra jók, hogy valamiképp megóvják a kavicsokat a végleges elsüllyedéstől addig, amíg valami csoda folytán úgyis „rendbe jönnek majd a dolgaink”.
Ha a bajt a lemaradó munkabérek okozták, akkor a gyógyításnál is figyelni kellene rájuk. Ez lenne a szükséges csoda, mármint csodaszámba menne, ha az euróövezeti döntéshozók efféle következtetésre jutnának. Csakhogy enélkül még nagyon soká nem lesznek megint „szép napjaink” itt, Európában.
