A XX. erdőcsinádi Gyöngykoszorú – a csodák sorában

Honnan e mozdulat, ország? Még a nyelv előtti ködből teremti újra az ösztön. Az az ösztön, amely több száz népviseletbe öltözött fiatal, daloló, táncoló gyermeket sorakoztatott fel.

Fotó: Nagy Tibor

Honnan e mozdulat, ország? Még a nyelv előtti ködből teremti újra az ösztön. Az az ösztön, amely több száz népviseletbe öltözött fiatal, daloló, táncoló gyermeket sorakoztatott fel. Látványuk, még a magyar népi kultúrától eltávolodott nézelődőben is megkongatta a hovatartozás lélekharangját. Róluk és nekünk szólt a hétvégi, XX. alkalommal megszervezett erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozó, amely Erdély legrangosabb és legnagyobb néptánc- és népzene-találkozójává nőtte ki magát. A két évtizedes múltra visszatekintő Gyöngykoszorú-találkozók e rendezvénye – amelyen harmincegy csoport vett részt –, örömünnepként íródik be a település eseménynaptárába, hiszen ez alkalommal nemcsak a népi hagyományőrzők, népviseletek kavalkádja színesítette a falut, hanem felavatták a bejáratánál felállított óriási székely kaput is, amely a közösség és az önkormányzat összefogásából fakadó erő újabb bizonyítéka.

Akik a hagyományt nem csak ápolják, éltetik

A Gyöngykoszorú-találkozó hagyományosan a csoportok felvonulásával kezdődött, élen a sárpataki Miholcsa József által vezetett 15-ös Mátyás huszárezred csapatával és a mezőcsávási fúvószenekarral. A falu központjában félkörben felálló együttesek előtt igehirdetéssel és ünnepi beszédekkel nyitották meg a rendezvényt.

– Az erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozó a néptánc és a népzene ünnepe. Örüljünk, ünnepeljünk, hiszen a hétköznapok kudarcait, sikertelenségeit ilyen alkalmakkor feledhetjük – fogalmazott Bálint Csaba református lelkipásztor. – E vidék sok igazgyöngyöt termelt ki, de legszebb és legértékesebb ez a Gyöngykoszorú, amelyet hagyományaink ápolására fűztek fel – fogalmazott Kecskés Csaba unitárius esperes.

– A tavasz illatával és beálltával várjuk minden évben az erdőcsinádi Gyöngykoszorút, amely révén Csinád a térség kulturális központjává vált. Mindez a református egyház, a civil szervezetek, az erdőcsinádi dolgos nép – aki magáénak tartja a fesztivált –, valamint az önkormányzat összefogásának köszönhető – mondta Kolcsár Gyula, a község polgármestere. Dr. Ábrám Zoltán az EMKE üdvözletét tolmácsolta, majd visszapillantott a mozgalomra, amely 22 évvel ezelőtt Nyárádszeredában indult.

A köszöntések során többször is elhangzott, hogy az erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozók lelkes mozgatója éveken át az akkor itt szolgáló Lukácsy Szilamér helybeli református lelkész volt, akinek hozzáállása és kitartó munkája nélkül nem jöhetett volna létre, és nem élt volna mostanig e rendezvény. Szabó György Pál és felesége, Éva ötletét úgy karolta fel, hogy a lelkes faluközösséget maga mellé tudta sorakoztatni. – Kezdd el, s majd lesz valahogy! – hangzott a kezdeményező akkori biztatása. És eltelt húsz esztendő, s az elvetett mag meghozta gyümölcsét.

A köszöntések során a szervezőknek érdemoklevelet adtak át, majd Gagyi Zoltán dicső-szentmártoni tanárnak, a város és a környék közművelődési életében vállalt fáradhatatlan munkájáért átadták az országos EMKE-díjat. A díjazott az ádámosi szórványtáborok szervezője, a Kökényes néptáncegyüttes vezetője, az ALKISZ volt elnöke, a Kökényes Egyesület alelnöke és számos kiadvány szerzője.

A köszönetek tolmácsolásakor elhangzott még Molnár Dénes és Mihály Attila, továbbá Füzes Albert és Fazakas János neve, akik derekasan kivették részüket a szervezésből.

Erdélyiek, magyarországiak és japánok együtt

A hivatalos megnyitót követően a rendezvény „beköltözött” a szépen felújított művelődési házba, ahol ismét köszöntések és köszönetek hangzottak el. A támogatók névsorát Bálint Csaba lelkész ismertette, s bár a teremben lévők nagyon várták már az előadást, fontos momentum volt ez, hiszen gazdasági válságban, amikor egyre nehezebb ilyen célokra pénzt és támogatást szerezni, a felajánlóknak jólesik, ha név szerint is megemlítik őket, még akkor is, ha az önkormányzatról van szó, nem beszélve a magánvállalkozókról, vagy magánszemélyekről.

A fellépők sorát sorshúzás alapján a huszárok kezdték, majd az erdőcsinádi Árvácska, a nyárádszentbenedeki Reménység, a jákói Kerekes, a mezőmadarasi Árvalányhaj, a segesvári Kikerics következett. Érdekes színfolt volt a szászrégeni német Aranyeső-csoport fellépése, amelyet a körtvélyfájiak, a régeni Rügyecskék, a mezőpaniti tánccsoport követett. Itt jegyeznénk meg, hogy a panitiak között fellépett a nyolcvanöt éves Sikó József adatközlő is. A táncokat megszakítva muzsikált a Cinige együttes, énekelt Szőllősi Kata, majd a Napsugár kis csoportja szerepelt. Következett a csinádi Búzavirág, a marosvásárhelyi Fagyöngy citeraegyüttes, a mezőtúri Iringó citeraegyüttes, majd jöttek a vajdaszentiványi táncosok. Ott volt a Kökényes, a mezőmadarasi Árvalányhaj nagy csoportja, a holtmarosiak közép és nagy csoportja, a sárpataki táncegyüttes, a backamadarasi Kincses, a Bíborka. Érdekes színfoltja volt a találkozónak a japán tánccsoport fellépése, akik két japán táncot és egy marossárpatakit mutattak be. Ők odahaza Fazakas János tanítványaiként sajátították el a magyar néptáncot.

Az előadás vége fele a magyarói Csurgó, a szabédi Fürge lábak, a Napsugár nagy csoportja, a győrújbaráti Csobolyó szerepelt. Záróakkordként a soproni néptáncegyüttes egyórás műsort mutatott be. Szokás szerint a zárás a Maros Művészegyüttes „feladata” volt, azonban ők Magyarországon és Ausztriában tartózkodtak, így nem léphettek fel.

Az ünnepség késő estig tartott, vendégek, falubeliek jóízű éneklése, mulatozása közepette.