Egykori pedagógusok régi emlékei

*Fotó: a Székely család tagjai az 1970-es évek végén: Kinga, András, Irén, Melinda

Fehér köpenyben

gyalogolt Magó Irén a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola bentlakásától a Dózsa György utcai 2-es iskoláig. Szorongva lépett be az épületbe, de aztán minden a legnagyobb rendben ment a próbatanításon. Nem ekkor állt először osztály elé. A dicsőszentmártoni líceum elvégzése után egy évig szülőfalujában, Magyarózdon tanított. Akkor biztatta a neves ludasi tanár, Hangel Gyula, aki egy inspekció során Irén órájára is benézett, hogy felvételizzen a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola fizika-kémia szakára.

Irén szülei, nagyszülei gazdálkodó emberek voltak, akiket a háború utáni hatalom először segített (anyai nagyszüleit a Pekry-Radák-birtokból kárpótolta az Ózd közelében lévő elpusztult tanyájukért), de aztán a kollektivizálás időszakában ki is fosztott. Így a kétgyermekes család számára komoly áldozatot jelentett Irén taníttatása. Viszont a fiatal lány szorgalma, az édesanya, Magó Mária eltökéltsége és az anyai nagyapa, Kocsis István komoly anyagi hozzájárulása lehetővé tették egy színes szakmai életút kibontakozását.

Irén nagyon szerette Vásárhelyen. A bentlakásban négy lánnyal lakott együtt, akikkel aztán hosszú éveken keresztül ápolta a barátságot. Férjét, Székely Andrást is itt ismerte meg. Egyik alkalommal a dombói fiatalember hozta el neki az otthonról küldött csomagot. A főiskola elvégzése után házasodtak össze, és Irén Küküllődombóra költözött.

Munkahelyet kezdetben a szomszédos román faluban, a mára teljesen elnéptelenedett Kincsesen talált. Nem kis erőfeszítésébe került felkészülni az órákra. Minden magyarázatát előre megfogalmazta, egy számtantanár segítségével lefordította, és megtanulta. Romántudásán nagyban segített, hogy a több kilométeres, termőföldek között haladó földúton állandó útitársa volt egy Lupașcu Liliana nevű, szintén Kincsesen oktató tanárnő. Télen együtt béreltek szobát Kincsesen egy idős házaspárnál, és csak hétvégén jártak haza. Rövid időszak volt ez Irén életében, mert májusban megszületett első lánya, és a következő, 1970/1971-es tanévtől már lakhelyén, Dombón tanított.

Székely Irén új munkahelyén először pionírinstruktor lett, aztán kultúrigazgató. Ebben az időszakban kezdte el szervezni a kortárstalálkozókat 50, 60 és 70 éveseknek, melyekről kolléganője, Szlovácsek (szül. Török) Ida a Vörös Zászlóban is részletesen beszámolt. A kultúrélet szervezésében nagy segítségére volt férje, aki egy időben a fúvószenekar karnagya volt. Ő egyébként a dicsői kombinátban dolgozott, és kezdetben kétszer-háromszor annyit keresett, mint felesége. Irénnek is lett volna lehetősége elhelyezkedni az üzemben, miután látogatás nélkülin elvégezte a kolozsvári egyetem  kémia-technológia szakát, de inkább viselte a kémiatanárok fehér köpenyét, és szervezte tovább a falu kulturális életét. A kultúrotthonba olykor Vásárhelyről is jöttek színészek, de a falu lakói is rendszeresen adtak elő színdarabokat szilveszterkor. A Megéneklünk, Románia fesztivál keretén belül gyerekekkel, felnőttekkel járta a környező falvakat, főleg verseket, táncokat adtak elő, de a fúvószenekar is elkísérte őket.  

Aztán egy tavaszi vasárnapon, amikor hazafelé tartott diákjaival a mezőről (a bokroktól tisztították meg a legelőt), egy kolléganője megállította, és megsúgta: ő lesz Gáspár György matematikatanár utódja az iskola élén. Az értesülés igaznak bizonyult. Egy hét múlva berendelték a községi néptanácshoz, és hiába próbált meg érvelni amellett, hogy talán mégsem ő a megfelelő személy, a párt helyi vezetőivel nem illett hosszasan vitatkozni. 18 évig volt iskolaigazgató, 25 évvel ezelőtt vonult nyugdíjba.

A gyermekvilágtól viszont nem szakadt el. Egy ideig Dicsőbe, aztán Marosvásárhelyre járt be vigyázni az unokáira, Evelinre, Emesére, Erikre és Adélra. Mostanra már ők látogatják a nagymamát. A legkisebb, a Vásárhelyen élő hatodikos Adélka ünnepek alkalmával a dombói unitárius templomban szokott verseket szavalni, mindenki örömére.

Kerekes Szilárd 

történelemtanár