2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Július 14–21. között tartották meg Jobbágytelkén a XV. maros-széki népzene és néptánctábort.


Július 14–21. között tartották meg Jobbágytelkén a XV. maros-széki népzene és néptánctábort. A nagyszabású rendezvényre 220 fő regisztrált, korcsoportok szerint. Voltak vendégek Erdélyből, Magyarországról, Finnországból, Ausztriából és Amerikából.
A szervezők rendkívül változatos programot kínáltak a résztvevőknek. A táncoktatás során nyárádmenti, jobbágytelki, vajdaszentiványi táncokat tanítottak haladóknak és kezdőknek. Táncoktatók voltak: László Csaba, László Zsolt, Kádár Elemér, László Bartha Ildikó és Molnár Rozália. A gyerekeket Fazakas János tanította. A nyárádmenti népdalokat Kásler Magdi énekelte és oktatta a résztvevőknek.
Zeneoktatás is folyt, hegedűn, brácsán, bőgőn a péterlaki zenészek tanítottak, szakirányító Sinkó András volt.
A tábor folyamán a péterlaki zenészek, a Magos, az Üver zenekar, az Öves együttes és az adatközlők húzták a talpalávalót. Minden este volt táncház, ahol felléptek a hagyományőrző együttesek, adatközlő zenészek, táncosok és énekesek.
A tánc mellett változatos előadásokat, foglalkozásokat is beiktattak, az érdeklődők néprajzi előadásokat hallgathattak meg, és betekinthettek a hagyományos népi mesterségek titkaiba. A helyi kézműves-foglalkozásokat, falusi tevékenységeket is megismerhették, úgy mint a szalmafonást, a kalapvarrást, részt vehettek háztáji gazdaságokban tehénfejésen, aratáson, kenyérsütésen.
A tábor során Vajda György fotókiállítását, néprajzi filmeket tekinthettek meg az érdeklődők.
Napra lebontva a legfontosabb események: a kezdő napon Barabási Ottó polgármester köszöntője hangzott el, majd fellépett a jobbágytelki hagyományőrző tánccsoport. Hétfőn Györfi Zalán néprajzi előadását hallgathatták meg az érdeklődők Nyárádszentlászló középkori templomairól és a korai székelyekről, fellépett a sárpataki hagyományőrző tánccsoport. Kedden Balássy Enikő tartott előadást A visszajáró halott Székelyhodos község hiedelemvilágában címmel, majd okcitán estre hívták a vendégeket, amikor Xavier Vidal együttesének műsorát láthatták. Csütörtökön Gagyi József A rituális lopás egykor – és miért szűnt meg a szocializmusban? című előadása hangzott el, este a vajdaszentiványi hagyományőrző tánccsoport lépett fel. Pénteken Czerán Csaba, Kádár Elemér A juhait kereső pásztor a magyar folklórban című néprajzi előadása szerepelt a műsoron, este a jobbágytelki hagyományőrzőké volt a tér. Szombaton szervezték a gálaműsort a pilis-borosjenői Kerekes Néptánc-együttes műsorával.
Minden este 10 órától hajnalig tartó táncházban mulathattak a táborozók. A szervezők mottóként fogalmazták meg: a pihenésre vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől! Így is volt, aki táncolni, mulatni, szórakozni akart, annak állt a tánc Jobbágytelkén!
Czerán Csaba

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató