2026. november 8., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gólzáporos mérkőzésen, 7-0-ra legyőzte le a CSM Avântul a Marosoroszfalui Mureșul együttesét a labdarúgó 4. liga 10. fordulójában. Ovidiu Mărginean tanítványai már az első félidőben négygólos előnyre tettek szert, és a folytatásban is fölényben játszottak.

A labdarúgó 4. liga tizedik fordulójában a szászrégeniek a Marosoroszfalui Mureșul gárdájával mérhették össze játéktudásukat. Az összecsapás mindig érdekfeszítőnek ígérkezik, hiszen a vendégeknél esetenként legalább három-négy egykori Avântul-játékos is szerepel – így volt ez most is.

A találkozó gyakorlatilag 1-0-ról vette kezdetét, hiszen már a 2. percben megszerezték a vezetést a hazaiak: E. Mare hosszan, remek ütemben indította Forgaci-ot, aki higgadtan kicselezte M. Suciut, majd közelről a hálóba gurított (1-0). A túloldalon a 8. percben Truța került kecsegtető gólhelyzetbe, ám az egykori „fehér-kék” csapatkapitány mellélőtt. Noha néhány percig a vendégek kezdeményeztek többet, újabb helyzetet az Avântul dolgozott ki: Mare jó pozícióból célozta meg a kaput, de ő is mellélőtt (13.).

A 29. percben immár kétgólosra nőtt a pályaválasztók előnye, miután Fekete pontos, jobb oldali passzát E. Mare néhány méterről a hálóba küldte (2-0). Említésre méltó, hogy közvetlenül a második gól előtt Truța megsérült, majd pár perccel később kénytelen volt elhagyni a játékteret. Noha ekkor a találkozó sorsa eldőlni látszott, kevesen számítottak arra, ami ezek után következett.

A 36. percben újabb szászrégeni találat következett: Fekete zavartalanul tört be a bal szélen, majd mintegy 11 méterről, jól eltalált lövéssel kilőtte a hosszú sarkot (3-0). A 42. percben Forgaci duplázott, miután Gyulai pontos beadását közelről az üres kapuba bombázta (4-0).

A házigazdák laza és magabiztos támadójátéka a második játékrészben is folytatódott, Ovidiu Mărginean fiatal tanítványai pedig még három alkalommal vették be a kiszolgáltatott helyzetben lévő M. Suciu kapuját. Az 52. percben Cengher erős lövését a vendégek kapusa lábbal hárította. A Mureșul csak elvétve támadott, az 54. percben L. Moldovan távoli lövéssel próbálkozott, ám Csiki könnyedén elcsípte a labdát. A 58. percben már 5-0 állt az eredményjelzőn, miután R. Marinescu magabiztosan a hálóba fejelt egy bal oldalról érkező beadást.

A 65. percben Covaciu 18 méterről leadott lövése erőtlenre sikeredett, majd egy perccel később L. Moldovan közeli fejesét Csiki magabiztosan fogta meg. A 72. percben ismét megzörrent a vendégek hálója: Bugnar látványos találattal növelte az előnyt (6-0). A 84. percben Fl. Pop erős lövését Suciu a léc alól mentette szögletre. A 89. percben D. Todoran szerezte meg a mérkőzés legszebb, egyben utolsó gólját: a tizenhatos vonaláról leheletfinoman átemelte a labdát Suciu kapus fölött (7-0).

Ezt követően Claudiu Ștef marosvásárhelyi játékvezető le is fújta a találkozót, véget vetve ezzel a vendégek kínszenvedésének, akik alaposan leszerepeltek Szászrégenben. Ezzel szemben a házigazdák remek formában vannak, és két hét múlva készen állnak arra, hogy hazai pályán farkasszemet nézzenek az éllovas marosvásárhelyi Academicával. Az összecsapás érdekesnek ígérkezik, mindannak dacára, hogy a régeniek számára az idei szezonban sem célkitűzés a 4. liga megnyerése.


Jegyzőkönyv

4. liga, 10. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Marosoroszfalui Mureșul 7-0 (4-0).

Szászrégen, Metalul-pálya (műgyepes), felhőtlen égbolt, hideg idő, mintegy 150 néző. Vezette: Claudiu Ștef – Andrei Sîncrăian, Dorin Pașca (mindhárman Marosvásárhely). Ellenőr: Cezar Pop (Marosvásárhely). 

Szászrégeni CSM Avântul: Csiki – Bugnar, Merdariu (75. Nistor),  R. Marinescu, Mare, Grama, Bucin (46. R. Gábor),  Cengher, Fekete (63. A. Pop),  Gyulai (46. D.Todoran), Forgaci (75. Fl. Pop). 

Marosorosfalui Mureșul: M. Suciu – Sîplăcan, (79. Micu), Truța (34.Gliga),  L. Moldovan, Cr. Pop,  Fl. Suciu (79. Sándor), L. Moldovan, M. Pop, Covaciu,  Murar, (17. Papp ), Cotoi. 

Gólszerzők: Forgaci (2., 42.), Mare (29.), Fekete (36.), Marinescu (58.), Bugnar (72.), Todoran (89.).


Eredményjelző

4. liga, 10. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Marosoroszfalui Mureșul 7-0, ACS Marosvásárhely – Nyárádtői Junior 2022 4-0, Radnóti CS – Marosvásárhelyi Academica Transilvania 0-2, Erdőszentgyörgyi 

CSO – Szovátai ACS 3-4, Búzásbesenyői ACS – Mezőrücsi Câmpia 1-3, Dicsőszentmártoni CSM – Marosludasi Mureșul 6-1, Nyárádszeredai ACS – Marosvásárhelyi Vulturii 3-4.


A dobogón a helyzet változatlan 

Nem történt változás a labdarúgó 4. ligában a dobogós csapatok háza táján a 10. fordulóban. Mindhárom klub megszerezte a győzelmet, így az Academica Transilvania továbbra is vezeti a tabellát 26 ponttal, Mezőrücsnek 24, Szászrégennek 22 pontja van. A legnehezebb dolga éppen az éllovasnak volt, hiszen Radnóton, a korábbi negyedik helyezett otthonában tudott nyerni, míg Mezőrücsnek elméletileg könnyebb feladata volt Búzásbesenyőben. A legmeggyőzőbb sikert azonban a CSM Avântul könyvelhette el, ráadásul a helyi rivális Marosoroszfalu ellen. A dobogó alatti három csapat zsinórban vereséget szenvedett, így most már 

egyre biztosabb, hogy a feljutás az említett hármas között dől el. A sereghajtó Marosludas újabb nagy arányú veresége pedig a bajnokság negatív meglepetése, az egykori élcsapat tíz meccs alatt alig 3 pontot tudott gyűjteni. (B. Zs.)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató