2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vörös téri landolás 25 éve

  • 2012-04-25 15:55:19

  • MTI

Negyed évszázaddal az után, hogy a német Mathias Rust egy kisrepülőgéppel látványos leszállást hajtott végre a moszkvai Vörös téren, Oroszországban még mindig tartják magukat a történettel kapcsolatos összeesküvés-elméletek.

Negyed évszázaddal az után, hogy a német Mathias Rust egy kisrepülőgéppel látványos leszállást hajtott végre a moszkvai Vörös téren, Oroszországban még mindig tartják magukat a történettel kapcsolatos összeesküvés-elméletek. „Senki sem akarta elhinni, hogy egy tapasztalatlan fiatal pilóta éppen a Határőrcsapatok Napján mélyrepülésben be tud hatolni a felfegyverzett ország (a Szovjetunió) szívébe” – nyilatkozta a német hírügynökségnek Vlagyiszlav Belov, az Orosz Tudományos Akadémia Németország-kutató Központjának igazgatója.

„Sokan még autóval, térkép alapján sem tudnak a céljukhoz érni – jegyezte meg Belov. – Számomra továbbra sem teljesen világos, kicsoda is valójában Mathias Rust.”

A világot megrengető 1987. május 28-i repülés 25. évfordulójára szerdán jelentette meg A Kreml-repülő című könyvét a berlini Ch. Links kiadó. A könyv szerzője, Ed Stuhler utánaeredt annak a kérdésnek, hogy az amerikai gyártmányú Cessna 172-es géppel végrehajtott repülés vajon tényleg egy tinédzser hidegháborús békemissziója volt-e, ahogy azt a schleswig-holsteini Wedelből származó Rust azóta is állítja.

Máig a legelterjedtebb összeesküvés-elméletek közé tartozik az a feltételezés, hogy Rust akcióját az akkori reformer szovjet pártvezető, Mihail Gorbacsov környezete rendezte meg, hogy megszabadulhasson a hadsereg keményvonalas kommunista vezetőitől. A szovjet államhatár csúfos megsértését és a légvédelem látványos csődjét Gorbacsov arra használta fel, hogy példátlan tisztogatást hajtson végre a szovjet hadseregben. Mintegy 300 tiszt vesztette el posztját.

Rustnak 432 nap moszkvai fogság után megkegyelmeztek, és 1988. augusztus 3-án szabadlábra került.

A 43 éves férfi, Stuhler könyve szerint, ma pénzügyi elemzőként dolgozik Svájcban.

 

 

Hogy vinné el a fekete mentő! 47 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 47 perccel korábban

Erről jut eszembe 47 perccel korábban

Rollernagyi 47 perccel korábban

Közönségszolgálat 47 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 47 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 47 perccel korábban

Hírek, rendezvények 47 perccel korábban

4keréken 47 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató