A volt Szenátor esete a Bukott Szamárral
Életünk vizsgák sorozata, és ez mindenkire egyformán érvényes, ez alól még a szenátorok és képviselők sem kivételek.
Életünk vizsgák sorozata, és ez mindenkire egyformán érvényes, ez alól még a szenátorok és képviselők sem kivételek. Persze különféle vizsgák léteznek, egyesekre aránylag egyszerű felkészülni, legalábbis tudni lehet, hogy mit várnak el tőlünk. Ilyen az érettségi vizsga, a sofőrvizsga, vagy mondjuk az endokrinológia-vizsga hatodéven, az orvosin, csak hogy néhány egyszerű példát említsek.
Más vizsgát viszont az élet hoz magával, nehéz helyzetekben, amikor jól kell reagálni. Azon, hogy egy adott pillanatban mi a jó reakció, persze, lehet vitatkozni. És mégis vannak egyértelmű dolgok. Általában tudjuk, hogy mikor cselekszünk helyesen, emberségesen. Van jóérzés, és lelkiismeret is van. Léteznek emberek, akik nem élnek vissza a hatalmukkal. Ritkán és kevesen, de azért vannak. Ezek azok, akik, mondjuk, alázatból vagy emberségből jelesre vizsgáznak.
A minap szembe jött velünk a sikeres volt Szenátor, azaz nem jött, hanem besiklott elegáns, fekete autóján, elhaladt a tüntetők előtt, és ablakát lazán leeresztve, a népes hallgatóság füle hallatára közölte, hogy Bukott Szamarakkal nem tárgyal.
A Bukott Szamár alatt ez esetben a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés teljes jogú visszaállításának rendíthetetlen élharcosát értette, aki orvostanhallgatóként valóban megbukott, utolsó éven, endokrinológiából. Az említett helyen azonban nem mint volt orvostanhallgató, hanem mint az egyetem ügyében információs anyagot osztogató önkéntes volt jelen.
A volt Szenátor undorral húzta el lábát a nyitott ablakon keresztül az autó belsejébe hulló röpcédula elől, és így ordított: „Azonnal vegye ki!!”
Mert Bukott Szamarakra ugye lehet üvöltözni. Aki egyszer megbukott endokrinológiából, az méltán megérdemli, hogy nyilvánosan megalázzák, mert úgy kell neki. Mintha egy közösség ügyét csak az képviselhetné, aki feddhetetlen. Aki hibátlan. „Az vesse rá az első követ, aki...” – hallaná az ember a mondatfoszlányt, akkor is, ha sosem járt szívesen hittanra, de ismét felharsan az üvöltés, miszerint:
„Azonnal kivenniiiiii!” – sivítja a volt Szenátor, és kinyitja Mercedese ajtaját, idegesen a lábai előtt heverő fehér cetlire mutat, mintha attól félne, hogy a papírdarab megfertőzheti. Egy röpirat, amin az orvosi egyetem magyar oktatásának ügye áll, akár halálos is lehet. Főleg olyan ember számára, akinek az ügy iránti valódi elkötelezettség politikai halálát jelentené.
A volt Szenátor tanulmányai során nyilván sok sikeres vizsgát abszolvált, és sokra vitte. Most mégis magabiztosan ülve nézi végig, hogy a Bukott Szamár, egy orvos, akinek egyetlen vizsgája hiányzik a diplomáig, amit mellesleg bármikor letehet, ha két tüntetés között marad rá ideje, lehajol, és csillogó Armani cipői közül szó nélkül kihalássza a cédulát. A Szenátor ezt követően becsapja maga mögött kocsija ajtaját, gázt ad, és nem érzi, hogy megbukott.
Lehet, hogy a Bukott Szamárnak fáj, hogyha sértegetik, de az is lehet, hogy nem. Mert akiben alázat van, azt nehéz megalázni.
A volt Szenátor viszont ezt követően sem tudja abbahagyni a bukott szamarazást, és több napon keresztül élő adásban, rádióban, mindenhol ezt hozza fel érvnek, ha a MOGYE ügye kerül szóba.
El lehetne merengeni azon, hogy miért. Pszichológiai közhely például, hogy az embert csak az dühíti, amihez köze van.
Ki igazából a bukott szamár, és ki a bukott ember, kérdezhetjük.
Dr. Kincses-Ajtay Mária, a MOGYE nyugalmazott professzora
